Ugrás a tartalomra

Komplex egészségnapot tartottak Szirmán

Létrehozva
Rózsaszín tanácsadó a nők egészségért címmel figyelemfelhívó programot szervezett az I. és II. Vármegyei Védőnői Szolgálat Osztálya szombaton a Miskolc-Szirmai Református Egyházközség Imatermébe.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

A program célja az volt, hogy felhívja a településeken élő női lakosság figyelmét egészségük megőrzésének fontosságára.

A komplex egészségnapon olyan témákban tartottak felvilágosító előadásokat, mint például a nőket érintő leggyakoribb daganatos betegségek, a HPV fertőzés és annak lehetséges következményei, a megelőzés lehetőségei, a szűrővizsgálatok fontossága.

Az érdeklődők elsajátíthatták a mell önvizsgálatának technikáját, valamint megismerhették a szervezett emlőszűrés folyamatát.

A résztvevők különböző szűrővizsgálatokon vehettek részt, köztük volt BMI meghatározás, vérnyomásmérés, vércukormérés, oxigén-szaturáció meghatározása, arteriográf, tüdőszűrés.

A résztvevők együtt tornázhatnak, a gyermekeket játszósarok, a felnőtteket fotósarok és rózsaszín kávézó várta.

Ez is érdekelhet

Megállóhely-visszahelyezések a Szentpéteri kapuban
Miskolc
Kedden visszahelyezik az Álmos utca és a Levente vezér utca mindkét irányú buszmegállót oda, ahol eredetileg is volt az útfelújítás előtt.
A jogász válaszol: Érvénytelen feltételek a végrendeletben
Miskolc
Miskolci levélírónk az iránt érdeklődött, hogy a nagybátyja azon végrendeleti kikötése, mi szerint csak akkor örökli ő a házat, ha nem veszi el jelenlegi barátnőjét feleségül, érvényes-e?
Jó ügyért tettek a miskolciak
MiskolcKultúra
Megvan az eredménye annak a kezdeményezésnek, ami múlt héten zajlott a helyi könyvtárakban. A Lapról hangra elnevezésű versenyen csaknem kétszáz felolvasást szerveztek meg a miskolciak.
Erőművek Éjszakája - Miskolcon is megnyitották kapuikat a kazánházak
MiskolcSzabadidőTudományKörnyezet
A miskolciak is megismerhették a távhőszolgáltatás, illetve az erőművek működését péntek este az Erőművek Éjszakáján. Emellett tippeket kaphattak arra, hogyan működtessék energiahatékonyan az otthonaikat.