Ugrás a tartalomra

Nívódíjas kvartett a következő Orgona+ koncert vendége

Létrehozva
A koncerthez ezúttal tánc is társul november 9-én a Zenepalota nagytermében.
Kép
orgona-sajtotajekoztato_koncert_251001-17.jpg

A következő Orgona+ koncerten az idén 15 éves, nívódíjjal is büszkélkedő Claxoton kvartettet köszönthetjük a Zenepalota nagytermében. A koncertet november 9-én, vasárnap 18 órától rendezik meg – tájékoztatta lapunkat Flach Antal művésztanár.

Mint megtudtuk, a mini jubileumuk alkalmából egészen különleges programmal készül a Claxoton: Vivaldi, Mozart, Saint-Säens, Albeniz, Piazzola zenéi mellett Pedro Itturalde 3 tételes Hellén szvitjéhez élő tánc is társul Kocsis Andrea, a Miskolci Balett táncművészének és a szakgimnázium művésztanárának közreműködésével.

A jazz sztenderdek előadóiként szintén a szakgimnázium tanárait, Bundzik Istvánt (zongora), Horváth Gyulát (basszusgitár) és Baranyai Sándort (dobok) hallhatják az érdeklődők. Ők kapják majd a Zenepalota királynője által improvizációra felkínált témát is Herczeg Zoltán orgonaművész közreműködésével.

Mindezt két, kifejezetten a Claxoton együttes számára írt kompozíció koronázza majd meg: Kerek Gábor Perpetum musical című művének ősbemutatója, valamint Lendvai Péter kamarazenekarkíséretes concerto grossója, amelyben a Reményi Ede Kamarazenekar is (szintén a sorozat támogatójaként) fellép.

Kép
orgona_koncert_251009rp-20.jpg
A Zenepalota Bartók termében a világhírű zongoraművész, Farkas Gábor Beethoven-estjével nyitották meg az Orgona+ jótékonysági koncertsorozatot október elején. Fotó: Rogosz Péter

– Minden fellépő nevében szeretettel invitálom Önöket erre a rendkívül hangulatosnak ígérkező estére – tette hozzá a művésztanár.

A jegybevételt ezúttal is a Zenepalota közel 100 éves orgonájának felújítására fordítják majd. Ahogy arról a minap.hu beszámolt, ahhoz, hogy az orgonát tovább tudják használni, kívülről és belülről is fel kell újítani. A javítás azonban nem olcsó, az összköltsége elérheti a 300 millió forintot is.

Hogy támogatókat szerezzenek, jótékonysági koncertsorozatot szervezett a Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium, valamint a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Kar. Az erről szóló beharangozó sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a remények szerint a Zenepalota megépülésének 100. évfordulójára, 2027-re átadhatják a felújított orgonát.

Az Orgona+ sorozat első koncertjéről ITT írtunk.

Adományozási lehetőség:

A Miskolci Bartók Diákjaiért Alapítvány

Számlaszám: 11734004-26010432

Közlemény: Orgona+

Ez is érdekelhet

Kelemen Didák emlékkövet avattak a Deák téren
MiskolcEgyház
Halálának 282. évfordulója alkalmából tisztelegtek Kelemen Didák (1683-1744) minorita szerzetes, a Nagyboldogasszony minorita templom alapítójának életműve és papi szolgálata előtt.
DVTK HUNTHERM - Sopron Basket 85-66
Döntő, a második aranyért
MiskolcSport
A DVTK HunTherm megkezdi a csatát az aranyéremért. Az NKA Universitas Pécs ellen harcol a DVTK HunTherm.
Ezeken a részein ügyeljünk a városnak nagyon, ha közlekedünk
Miskolc
A félsávos lezárások és terelések jórészt a kátyúzásnak tudhatók be szerda reggel is.
Ideiglenesen áthelyezik a hejőcsabai gyógyszertár megállóhelyét
Miskolc
Április 28-án, kedden útfelújítási munkálatok miatt a Hejőcsabai gyógyszertár megállóhely ideiglenesen áthelyezésre került mintegy 100 méterrel a belváros irányába (a bababolt elé).