Ugrás a tartalomra

Nagy lépéseket tehetnek előre

Létrehozva
A DVTK HunTherm szerda délelőtti sajtótájékoztatóján egy csapással két legyet ütöttek.
Kép
dvtkhuntherm_sajtotajekoztato_01.JPG
Völgyi Péter és Kathryn Westbeld. Fotó: DVTK

Ugyanis szó volt a DVTK Arénájában csütörtökön 18 órakor kezdődő, spanyol Valencia Basket Club csapata elleni női Euroliga mérkőzésről, valamint bemutatkozott a piros-fehérekhez a napokban érkezett amerikai Kathryn Westbeld.

Fontos összecsapás lesz

Az közismert, hogy az EL-ben eddig nem áll jól a diósgyőriek szénája. Ugyanis hazai környezetben kikaptak a török Fenerbahce gárdájától, majd a görög Olympiacos alakulatától idegenben szenvedtek vereséget. Ennek megfelelően rendkívül fontos összecsapás vár a DVTK-ra, ugyanis: az Euroliga csoportkör első szakaszában hat meccset játszik valamennyi gárda. Ahhoz, hogy a piros-fehérek bejussanak a csoportkör második részébe, a legjobb 12 közé, a C jelű kvartett első három helyének egyikén kell végezniük. Az a csapat, amelyiknek ez nem sikerül és csak a 4. lesz a csoportban, a második számú kontinentális sorozatban, az Európa Kupa egyenes kieséses szakaszában folytatja az idei évadbeli nemzetközi szereplését.

A spanyolok elleni meccsről

– Vendégünk tizenkét egyforma tudású játékossal rendelkezik – közölte elöljáróban Völgyi Péter, a DVTK HunTherm vezetőedzője, aki a női válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozik, majd így folytatta: 

 Bárhol szerepelnek a kontinensen, esélyesként futnak ki a küzdőtérre. Bátrak, vakmerőek, nekünk pedig tíz százalék esélyt adnak a sikerre a bukmékerek, de természetesen igyekszünk tippjüket megcáfolni. Mi némi önbizalom hiányban szenvedünk és most jó alkalomhoz jutunk a Valenciával szemben arra, hogy egyenesbe kerüljünk. Szervezetten kell kosárlabdáznunk, nem szabad könnyű pontokat ajándékoznunk riválisunknak. Feladatunk összetett, de szép, közben nagy lépéseket tehetünk előre. 

Kép
dvtkhuntherm_sajtotajekoztato_02.JPG

A tréner ezután elárulta, hogy nincs sérültjük, majd Kathryn Westbeldre terelte a szót:

Minden érv mellette szólt és egy sem merült fel vele szemben. Jó tulajdonságokkal rendelkezik: remekül dob kívülről, erős védőmunkát produkál, mentalitása alapján vezérszerep vár rá. A hármas, a négyes és az ötös poszton is bevethető, de még csak egy átmozgató edzése volt nálunk. Ennek ellenére azt reméljük, hogy nagy segítséget nyújt majd nekünk terveink megvalósításához.

Arra a kérdésünkre, hogy Kathryn Westbeld drága portéka volt-e, Völgyi Péter kijelentette:

Ugyanannyit kóstált, mintha egy hozzá hasonló képességekkel rendelkező magyar topjátékost igazoltunk volna.

Izgatottan várja


 

Kép
dvtkhuntherm_sajtotajekoztato_06.JPG

A sajtóbeszélgetésen szót kapott az amerikai kosaras is:
 

Komoly és fontos meccsek állnak mögöttem, hiszen társaimmal együtt a WNBA döntőjében a világ egyik legjobb csapata ellen játszottam. A vereség természetesen engem is csalódottsággal töltött el, de már előre kell néznem. Nagyon izgatottan várom magyarországi szereplésemet és benne a diósgyőri játékomat. Szakmai fejlődésemet szolgálja az itteni élvonal és az Euroliga, hiszen mindkét sorozat keretében kiváló gárdákkal meccselünk majd.

Euroliga, C-csoportjának állása
1. Fenerbahce 2 2 – 164–130 4
2. Valencia 2 1 1 169–149 3
3. Olympiacos 2 1 1 143–154 3
4. DVTK HunTherm 2 – 2 115–158 2


Kaszinóvárosi siker
A WNBA (az Észak-amerikai női profi kosárlabda-bajnokság) döntőjében a Phoenix együttese vonultatta fel Kathryn Westbeldet. Az arizonaiak a négy sikerig tartó párharcban ezüstérmesek lettek. A finálé eredményei: 
Phoenix Mercury – Las Vegas Aces 86–97
Phoenix Mercury – Las Vegas Aces 88–90
Las Vegas Aces – Phoenix Mercury 91–78
Las Vegas Aces – Phoenix Mercury 89–86

Ez is érdekelhet

kézilabda
A Veszprém simán nyert Miskolcon
MiskolcSport
Kézilabda, NB I/B férfi, 24. forduló: a második helyezett vendégek meg sem izzadtak a két pontért az utolsó előtti piros-fehéreknél.
A magyar költészet napja Lillafüreden
Ódák a költészet napján – átadták az idei díjakat Lillafüreden
MiskolcKultúra
A magyar költészet napján adták át „Az év Ódaköltője – 2026” pályázat díjait Lillafüreden. A Lillafüred Alapítvány által meghirdetett irodalmi versenyre idén összesen 189 pályamű érkezett, kizárólag az óda műfajában.
labdarúgás
Kikapott a Vasút
MiskolcSport
Labdarúgás, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztály, 23. forduló: Miskolcon nyert a bajnokesélyes Gesztely.
DVTK II F4R Fotó: DVTK
Ötössel küldték haza ellenfelüket
MiskolcSport
A DVTK II F4R csapata hazai meccset játszott szombaton. Az Ózd-Sajóvölgye Focisuli gárdáját fogadta a DVTK II F4R.