Ugrás a tartalomra

Egy rémesen jó este a Miskolci Állatkertben

Létrehozva
Sötétedés után is nyitva maradtak a kapuk pénteken a Miskolci Állatkertben.
Preview Image
Osztie Tibor képgalériája

Egy varázslatosan borzongató estére várták az érdeklődőket az állatkertben, ahol egész este látványetetésekkel készültek, amelyek során bepillantást nyerhettek az állatok éjszakai életébe.

Az estét a Warlock Magic Show nyitotta meg, és vendég volt a Bogaras vagyok csapata is, akiknél különleges ízeltlábúakat csodálhattak meg, sőt, a bátrabbak ehető rovarokat is kóstolhattak.

A legmerészebbeket bátorságpróba várta, és testközelből ismerkedhettek meg a „nemszeretem” állatokkal, míg a kisebbeknek arcfestéssel tették még színesebbé az estét.

A könnyebb feljutásért a rendezvény alatt folyamatosan közlekedett az MVK ZOO-járata.

Címkék

Ez is érdekelhet

Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.
MVK
Karbantartás az MVK-nál pénteken
Miskolc
Karbantartás miatt akadozhatnak az MVK utastájékoztatási rendszerei péntek este.
Jövőre(f) – közös családi napot szervez tizenöt református gyülekezet Diósgyőrben
MiskolcEgyház
A Miskolc-Diósgyőri Református Egyházközség ad otthont szeptember 6-án, vasárnap, 14-től 19 óráig több miskolci református gyülekezet első közös találkozójának hagyományteremtő céllal.