Ugrás a tartalomra

Okos tolózárakkal újul meg a miskolci vízhálózat

Létrehozva
A fejlesztés célja, hogy a város víziközmű-hálózata korszerű, megbízható és fenntartható módon működjön, miközben növekszik az ellátásbiztonság és csökken a hálózati vízveszteség.
Kép
Nemzeti Vízművek - ÉRV Zrt. okos tolózárkulcs próbaüzem bemutató
Mocsári László fotói

A Nemzeti Vízművek Csoporthoz tartozó Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt. (ÉRV Zrt.) kedden sajtónyilvános eseményen mutatta be a miskolci hálózatrekonstrukciós munkálatok egyik legfontosabb szakaszát, valamint az új okos tolózárkulcs technológia próbaüzemét.

A miskolci rekonstrukció mintegy 400 millió forint értékű beruházás, amely két ütemben valósul meg. Az első szakasz az Avas városrész tetején, a Pattantyús utcában zajlik, ahol mintegy egy kilométer hosszú, 400 milliméter átmérőjű vezetéket és kapcsolódó szerelvényeket cserélnek ki.

A második ütem a Pesti úton valósul meg, ahol a városi vízhálózat rekonstrukciója a jövőbeni útfelújításhoz kapcsolódik. A munkálatok célja, hogy a város ivóvízellátása hosszú távon is biztonságos és fenntartható maradjon. A fejlesztés emellett a környezetvédelmet is szolgálja, hiszen a korszerű technológiákkal csökken a vízveszteség és a szennyvízterhelés, ami a Sajó folyó vízminőségének megóvásához is hozzájárul.
 

Újszerű megoldások, hatékonyabb működés

A sajtóeseményen felszólaló V. Németh Zsolt, az Energiaügyi Minisztérium vízgazdálkodásért felelős államtitkára kiemelte: a víziközmű-szolgáltatás kevésbé látványos, de az ország egyik legösszetettebb közszolgáltatása, amely mögött napi szintű szakmai munka és innováció áll. Az államtitkár szerint Miskolcon több olyan technológiai újítás is megvalósul, amely hatékonyabbá és gyorsabbá teszi a karbantartást.

Kép
Nemzeti Vízművek - ÉRV Zrt. okos tolózárkulcs próbaüzem bemutató

Hozzátette: a digitális eszközök segítségével a működtető valós időben követheti a hálózat állapotát, a zárak helyzetét és a karbantartások előzményeit. A most bemutatott okos tolózárkulcs a zárak adatait digitális térképen rögzíti, és egy szoftver segítségével távolról is kezelhető. A fejlesztésnek köszönhetően a hibaelhárítás gyorsabbá és pontosabbá válik, csökken az ellátáskimaradás kockázata.
 

Miskolc példát mutat a vízveszteség-csökkentésben

Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere hangsúlyozta: a város vízvesztesége korábban meghaladta a 60 százalékot. Az elmúlt hónapok fejlesztései, a hálózatmérési programok és a szakaszos rekonstrukciók eredményeként a veszteséget több mint 20 százalékkal sikerült csökkenteni.

A polgármester kiemelte: a jövőbeni úthálózati beruházásokhoz először mindig a föld alatt futó közműveket kell rendbe tenni, mert csak így biztosítható a városi infrastruktúra hosszú távú fenntarthatósága. Mint mondta, „felelős városvezetés csak akkor tud tartós döntést hozni, ha először rendbe teszi azt, ami a felszín alatt működik”.

Kép
Nemzeti Vízművek - ÉRV Zrt. okos tolózárkulcs próbaüzem bemutató

Csöbör Katalin, a térség országgyűlési képviselője a beruházás jelentőségét hangsúlyozta, kiemelve, hogy a fejlesztés nemcsak az ivóvízellátás biztonságát szolgálja, hanem a Sajó folyó védelmét és a környezetterhelés csökkentését is. Mint mondta, a korszerű víziközmű-hálózat alapfeltétele a térség fejlődésének, a környezetvédelemnek és a város gazdasági versenyképességének.
 

Együtt a vízért

Lőrinc Ákos, az ÉRV Zrt. vezérigazgatója emlékeztetett: a víziközmű-szolgáltatás a mindennapi élet alapvető eleme, ezért a társaság célja, hogy a lakosság számára természetes legyen, hogy a nap 24 órájában tiszta ivóvízhez jut.

Kép
Nemzeti Vízművek - ÉRV Zrt. okos tolózárkulcs próbaüzem bemutató

Ehhez elengedhetetlen a vízbázisok megőrzése, a rendszeres karbantartás, valamint az, hogy a fejlesztéseket összehangolják a városi beruházásokkal. A vezérigazgató szerint a miskolci fejlesztések során külön figyelmet fordítanak azokra a városrészekre, ahol útfelújítások is zajlanak.

Az okos tolózár különösen fontos szerepet kap, hiszen ez szabályozza, hogy a víz milyen irányba és mely szakaszokon áramlik a hálózatban. A digitális rendszernek köszönhetően a szakemberek előre láthatják a terhelést, megtervezhetik a karbantartásokat, és csökkenthetik a hibák hatását a szolgáltatás folyamatosságára.
 

Modernizáció országos mintára

A miskolci hálózatrekonstrukció nemcsak helyi fejlesztés, hanem országos szinten is mintaprojektnek számít, hiszen az ÉRV és a MIVÍZ közös tapasztalataira épít. A két szolgáltató integrációja a Nemzeti Vízművek keretében nem öncélú, hanem a szakmai tudás, a hatékonyság és a fenntartható működés egyesítését szolgálja. A cél, hogy a fogyasztók a változásokból csak a javuló szolgáltatást érzékeljék - hangzott el a sajtóeseményen.

Preview Image
Mocsári László képgalériája

A városban jelenleg 50 tolózáron tesztelik az okos tolózárkulcsot, amely a jövőben a teljes hálózatban bevezethető lesz. A mostani fejlesztés hozzájárul ahhoz, hogy Miskolc vízellátása hosszú távon is biztonságos, gazdaságos és környezetbarát módon működjön – a modern technológia és az emberi szakértelem összhangjában.

Ez is érdekelhet

Folytatódik a TÉR program: Miskolcon két bérlakásra pályázhatnak fogyatékossággal élő emberek és hozzátartozóik
MiskolcBelföldÉletmód
Országszerte húsz társasházi lakás, illetve lakóház kedvezményes bérleti jogára pályázhatnak fogyatékossággal élő emberek és közvetlen hozzátartozóik.
Drámaiság és hősiesség – sokszínű koncertet dirigál újra Lorenzo Castriota
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Április 13-án újra Miskolcra érkezik Lorenzo Castriota Skanderbeg. A Miskolci Szimfonikus Zenekar visszatérő vendégkarmestere emlékezetes miskolci és környékbeli operagálák, valamint bérletes estek dirigense.
Egy állomás az olimpia felé vezető úton
MiskolcSport
Tizennégy tagú magyar válogatott vesz részt a Grúziában jövő csütörtökön kezdődő és április 19-én záruló cselgáncs Európa-bajnokságon.
Járatseriffek helyett kalauzokat – vallja dr. Mokrai Mihály országgyűlési képviselőjelölt
MiskolcVélemény
Szerkesztőségünk beszélgetésre hívta a miskolci országgyűlési képviselőjelölteket, akiknek sztenderd kérdéseket tettünk fel a városunkkal és a terveikkel kapcsolatban, hogy megtudjuk, milyen elképzeléseket képviselnének megválasztásuk esetén a magyar parlamentben.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.