Ugrás a tartalomra

Negyedszázadát ünnepli a Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola

Létrehozva
„Nagyszerű embereket nevelt Miskolcnak és a hazának az elmúlt huszonöt évben a Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola” – vallja az alpolgármester.
Kép
2g4a0258.JPG
A Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola negyedszázadát ünnepelték. Fotó: Juhász Ákos

Szentmisével és ünnepi műsorral emlékeztek meg az intézmény negyedszázados működéséről, egyházi és világi elöljárókkal és természetesen az iskola diákságával együtt, szerdán Miskolcon.

- Huszonöt év nagy idő. Huszonöt év a ti életetekben szinte beláthatatlan távolságnak tűnik, de a mi életünkben is egy nagyon hosszú idő – mondta az esemény első szónoka Hollósy András alpolgármester a diákoknak, akiknek felelevenítette azokat az élményeit, amelyek a Szent Imre templomhoz és az iskolához kötik, hiszen ő maga is itt járt misére és aktívan támogatta az intézmény elindulását, működését is.

Kép
2g4a0223.JPG

- Annak idején, amikor itt, a mögöttünk található Szent Imre templomban én még ministráltam, Mekcsey Antal atya volt a plébános, akinek a szellemi irányítása is kellett ahhoz, hogy ti és mi ma itt lehetünk. Természetesen a jó Isten támogatása mellett anyagi támogatásokra is szükség volt, amelyeket Almássy József igyekezett biztosítani. Még emlékszem arra, amikor itt egy nagyon romos állapotban lévő másik általános iskola volt, és jól látható az, hogy mivé fejlődött azóta, ezalatt a negyed évszázad alatt. Ahogyan az is, hogy milyen nagyszerű embereket nevelt Miskolcnak és a hazának ez az intézmény. Ehhez gratulálok is az intézmény egykori és jelenlegi vezetésének, és bízom abban, hogy azt a szellemi örökséget, amit nekem még Mekcsey Antal plébános úr adott át, és utódai tovább vittek, az iskola minden diákja és pedagógusa is tovább viheti majd – fogalmazott Hollósy András.

Kép
2g4a0220.JPG

Köszöntőbeszédében Poczkodiné Matesz Tímea igazgató is hálával emlékezett meg Mekcsey Antal plébánosról és Almássy Józsefről, akik alapítói voltak az intézménynek, valamint Seregély István egri érsekről, aki támogatója volt a kezdeményezésnek. Az intézményvezető köszönetet mondott az iskolát korábban tizenkét éven át vezető Kmeczkó Gyulánénak is, áldozatos, építő munkájáért.

Az igazgató rámutatott, Szent Imre herceg az ifjúság védőszentjeként példaképként jár a mai fiatalok előtt is, jeleskedett a tanulásban és buzgón, elhívottan szerette Istent. Ezért büszkén viselik ezt a nevet 2001. szeptember elseje óta. Majd megemlékezett az iskola alapításáról, a vágytól a mai működésig. Elmondta, Mekcsey Antal plébános és Almássy József szívében formálódott az a vágy, hogy a templommal szemben álló elhagyott iskolaépületben egy római katolikus általános iskola létesüljön. Seregély István egri érsekhez fordultak, aki támogatója volt a kezdeményezésnek.

Kép
2g4a0276.JPG

Előbb a Fráter György Katolikus Gimnázium tagiskolájaként kezdték meg működésüket, majd 2003-tól önálló intézményként folytatták a pedagógiai nevelő, oktatói munkát. Olyan eredményesen, hogy egyre többen keresték az intézményt és az eredeti épületet kinőtték. A főegyházmegye támogatásával sikerült megvenni a szomszédos tekercselőüzemet, ahol kialakították a felsőtagozat számára a tantermeket. 2013-ban egy új óvodával és sportpályával bővültek.

Kép
2g4a0254.JPG

- Intézményünk azóta is bővül és ma már a 21. századi oktatásnak megfelelő tárgyi felszereltséggel rendelkezünk. Ezért hálás szívvel mondok köszönetet minden egyházi és világi támogatónknak, és Isten áldását kérem rájuk – mondta az igazgató. 
Megtudtuk tőle, a kezdetek óta eltelt huszonöt évben közel ezerháromszáz gyermeket bocsátottak útjára. Úgy ítéli meg, hogy munkájuk gyümölcsét bizonyítja, hogy volt tanítványaik zöme egyházi házasságot köt, gyermekeiket a keresztség szentségében részesítik, diákjaik fele pedig a mai napig egyházi iskolát választ továbbtanulás céljából.

Kép
2g4a0187.JPG

Az eseményen rész vett és a szentmisét bemutatta Ternyák Csaba egri érsek, valamint jelen volt Deák-Bárdos Mihály önkormányzati képviselő is, aki az intézmény elkötelezett támogatója.

Ez is érdekelhet

Simán kikapott a DVTK
MiskolcSport
Röplabda, női NB I Liga, rájátszás, B csoport, 3. forduló.
A TISZA szerint ilyen a tisztességes kampány? – Szórólapok eltávolítása Miskolcon
Miskolc
Miskolcon, a TISZA jelöltjéhez, Czipa Andráshoz köthető aktivisták eltávolítják a postaládákból azokat a szórólapokat, amelyek Orbán Viktor miniszterelnök szombati miskolci látogatásáról tájékoztatják a lakosságot - írja szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközleményében Hollósy András.
Ezerrel többen jelentkeztek első helyen a Miskolci Egyetemre, mint tavaly
MiskolcOktatás
A Miskolci Egyetemre közel ezer fővel többen adták le első helyen a jelentkezésüket, mint 2025-ben, számuk meghaladta a nyolcezer főt.
Lemaradtak a fináléról
MiskolcSport
Labdarúgás, Simple Női Kupa, 6. forduló, elődöntő: a diósgyőriek 11-esekkel veszítettek.