A Ködmön felnőtt csapata ismét a dobogó legfelső fokára állhatott a Zala Open 2025 – Formációs Táncok Magyar Bajnokságán. Az Abba egyik slágerére készítettek nekik koreográfiát, ezt pedig a közönség és a zsűri is lelkesen fogadta. A hosszú hónapok munkája beérett a versenyen. Eredményükkel kvalifikálták a csapatot a világbajnokságra, amit Németországban rendeznek majd meg.
- Az általunk tizennyolcadjára elnyert címmel Magyarországot képviselhetjük majd a világbajnokságon, amit december 6-án, Németországban, Braunschweigben fognak megrendezni – nyilatkozta stábunknak Simon Csaba, a Ködmön Társastánc Sportegyesület elnöke és trénere. – A felkészüléshez 18-20 főt kellett összehangolni úgy, hogy hetente háromszor-négyszer tudjunk közösen edzeni délutánonként 2-3 órát. Mivel felnőttekről van szó, mindenki dolgozik, vagy iskolába jár, sőt néhányuknak már babájuk is született.
Hozzátette, hogy az októberi magyar bajnokság után tartottak egy kis pihenőt, de már a múlt héten elkezdték a felkészülést a világbajnokságra. Hétfőn, szerdán és szombat, vasárnap edzenek.
- Idén sikerült négy különböző korosztályú csapattal is részt vennünk a Formációs Táncok Magyar Bajnokságán. Az óvodás, illetve iskolakezdő csapatunk junior kategóriában indult, ami egyel magasabb korosztály, mint az övéké. Mégis nagyon élvezték a versenyt, úgy gondolom, hogy örök élmény lesz számukra és fogják csinálni tovább nálunk a táncot – vélekedett az egyesületi elnök.
Elmondta, hogy ezenkívül még két lány koreográfiával neveztek, egy tízfős kiscsoportos és egy tizenhat fős nagycsoportos csapattal, akik harmadik és ötödik helyezést értek el.
- A felnőtt csapatnak a nagyobbik része már 15-20 éve műveli a formációs tánc műfaját és már az életük részévé vált, annak ellenére, hogy az élet más területén is bizonyítaniuk kell. Nagyon szívesen járnak be közösen együtt dolgozni. Mi pedig igyekszünk az utánpótlást felnevelni, hogy folyamatosan ki tudjon állni ez a csapat a magyar bajnokságon, és ha szép eredményt érnek el, akkor a világbajnokságon is – fejtette ki Simon Csaba.