A labdarúgó NB I 13. fordulójában szombaton 14.45-től Zalaegerszegi TE FC – DVTK meccset rendeznek a zalaiak stadionjában.
Két hete bravúros eredményt ért el a DVTK, akkor a listavezető Paksi FC-t győzték le 2-1-re, és ezzel elvették a tolnai csapat veretlenségét a bajnokságban, megszerezve ezzel az évad első hazai sikerét. Ezt a Magyar Kupában a Szeged-Csanád GA elleni 2-0-s győzelemmel, továbbjutással fejelték meg a múlt héten kedden, hazai pályán, majd jött a vasárnapi, újabb diósgyőri meccs, az Újpest FC elleni bajnoki, egy kiesési rangadót, amit elveszítettek. A 3-1-es fővárosi sikerrel a hazai veretlenség is oda lett, és a vereség azért volt fájó, mert egy félidőn át emberelőnyben játszott a DVTK, mégsem tudott egyenlíteni, és a hajrában még gólt is kapott.
Mondhatni, nem volt szerencséje a csapatnak az Újpest FC ellen, de lehet, hogy a Paksi FC ellen ez megvolt.
A Diósgyőr vereségének egyik legfőbb oka az volt, hogy a szünetbeli 2-1-es vendég vezetés után nem tudott a támadójátékot igazából segítő labdarúgókat bevetni. Mert a cserék közé került 12 játékos között csak 3 támadó volt, Babos Bence, Ante Roguljic és Mucsányi Márk. Az Újpest FC ellen kezdőként pályára küldött támadósornak – az Elton Acolatse, Yohan Croizet, Jurek Gábor, Sajbán Máté négyesnek – ők lehettek az alternatívái.
Nagyon hiányzott a sérülés miatt kiesett rutinos csatár, Ivan Saponjic, akire ezúttal sem számíthat a DVTK. És hiányzott, szintén sérülés miatt, Anderson Esiti, a remek védekező középpályás, aki a mostani meccsen, volt csapata ellen sem léphet pályára. A 31 éves nigériai futballista felező programot nyom, az eddigi 12 bajnoki közül mindössze 6 mérkőzésen tudott pályára lépni, ami ő esetében még jónak is mondható, abból kiindulva, hogy tavasszal a ZTE FC együttesében a lehetséges 1530 percből mindössze 380 percet töltött a pályán…
A DVTK vezetőedzője
A ZTE FC elleni bajnokin, - ami arról dönthet, hogy melyik csapat legyen a kiesőktől elválasztó vonal feletti helyen a kéthetes válogatott szünetben, - a Diósgyőrnek valószínűleg nem vonultat fel nagy számú támadót, mert elsősorban az egerszegiek fiatal, motivált légiósait, csatárait kell majd ,,leszerelniük”.
A DVTK vezetőedzője, Vladimir Radenkovic így nyilatkozott a meccsről a diósgyőri klub honlapján:
A Zalaegerszeg az egyik legfiatalabb csapat, akik kétségtelenül látványos, sok passzos és sok mozgásos játékot játszanak. Láthatóan jól képzett labdarúgók alkotják a keretet, akik az Ibériai-félszigeten, illetve Latin-Amerikában elsajátították a technikai alapokat. És hozzájuk csatlakoznak a hasonló erényekkel rendelkező magyarok. Azonban, mint minden játékmódnak, ennek is megvan az ellenszere. Nekünk, az edző stáb tagjainak továbbra is hideg fejjel kell gondolkodni, nem ragadhat el az indulat, és ennek megfelelően kell levonni a következtetéseket a korábbi találkozókból. A továbblépéshez, a zalaegerszegi győzelemhez pedig az kell, hogy ne az Újpest elleni mérkőzés végeredménye, hanem az elmúlt három mérkőzésen nyújtott teljesítmény lebegjen a szemünk előtt. Hinnünk kell magunkban, mert csak az vezet sikerre!
Várható kezdőA DVTK várható kezdőcsapata: Sentic – Szakos, Szatmári, Bárdos, Bokros – Keita, Mucsányi Miron (Holdampf) – Gera, Croizet, Jurek – Acolatse. |