Ugrás a tartalomra

Megújul a Deszkatemplom csaknem százéves székelykapuja

Létrehozva
A Bató-kapu több millió forintos felújítását adományokból valósítja meg a tetemvári református egyházközség. A Deszkatemplomot a munka ideje alatt a Tetemvár felsősor felől lehet megközelíteni.
Kép
4bato-kapu_felujitas_deszkatemplom_facebook.jpg
A Bató-kaput állvánnyal kellett megtámasztani. Fotó: Facebook/Deszkatemplom

A város ékességeként is ismert, csaknem százéves székelykapu felújításához idén nyáron kezdeményezett gyűjtést a református gyülekezet. A munka 4 millió 900 ezer forintba kerül. Úgy tervezték, hogy a megsüllyedt építmény alapját kicserélik, és egy idős erdélyi mesterember bevonásával elvégzik az újrazsindelyezést, amiről korábban portálunk is beszámolt. Bár az eredeti célra összegyűltek az adományok, időközben újabb teendők merültek fel. November végére tervezik az egy hónapja tartó munka befejezését.

A felújítás miatt a Deszkatemplomhoz vezető lépcső előtt magasodó Bató-kaput megtámasztották és jelenleg zárva tart. A munka ideje alatt a templomot és a Deszkatemető felső bejáratát megközelíteni a gyülekezeti házat jobbról megkerülve lehet, a Tetemvár felsősor felől. A temető felső főbejáratát és hátsó, Jókai Mór utcai bejáratát is csak nyitvatartási időben nyitják ki. 

Kép
Bató-kapu felújítás, Facebook
Fotó: Deszkatemplom Facebook

– Renoválás esetén mindig a munka elkezdése után derül ki igazán, hogy mi a valóságos helyzet. Sajnos sokkal rosszabb volt a székelykapu állapota, mint, amire számítottunk – mondta Almási Ferenc, a Miskolc-Tetemvári Református Egyházközség vezető lelkipásztora. – Az oszlopok alja, ami betonban állt, teljesen elkorhadt. Ez akkor látszódott csak, amikor a betont elbontották. Meg kellett támasztani a székelykaput, amely jelenleg nem a saját lábán, hanem a támasztékon áll.

Kifejtette, hogy a felújítás során arra törekedtek, hogy a Bató-kaput eredeti állapotában állítsák helyre. A korhadt részeket Sárospatakról hívott farestaurátorok kipótolták és az oszlopokat egy acéllal megerősített, akár évszázadokig tartós betontalapzatra állítják vissza. A két fő oszlopot már a helyére tették, de utólag kiderült, hogy a baloldali kiskapu oszlopa szintén elkorhadt, így az még renoválásra vár. A beton száradása után már a teljes visszaépítés fog következni, beleértve a lépcsővel, amit részben szintén elbontottak. 

Kép
deszkatemplom_kapu_250731ml-2.JPG
Almási Ferenc, a tetemvári református egyházközség lelkipásztora beszélt a felújításról. Fotó: Mocsári László

– A lépcső mellett jobbra álló épületet szintén felállványozták. Ott működik a temetőgondnokság és abban található a templomgondnok lakása is. Az épület tetejét ki kell cserélni, ami egy 10 millió forintos tétel, és a gyülekezeti ház pincéjét is szeretnénk kijavítani két-három millió forintból. Mindezekhez még továbbra is köszönettel fogadjuk az adományokat – fűzte hozzá.

A Miskolc-Tetemvári Református Egyházközség számlaszámára utalt pénzadománnyal lehet támogatni a felújítás folytatását, a számlaszám a gyülekezet honlapján található meg: ITT .

Kép
Bató-kapu felújítás, Facebook
A Deszkatemplomhoz vezető lépcsősor egyelőre le van zárva. Fotó: Deszkatemplom Facebook

A székelykapu története: 
A faragott kaput a Bató-hagyatékból állíttatta a gyülekezet 1938-ban, a Deszkatemplom építésének és felavatásának évében. Bató István nagyon módos református gabonakereskedő volt, és meghatározó egyénisége a városnak. 1874-ben saját pénzén újíttatta fel a korábbi templomépületet, és végrendeletében alapítványt is létrehozott a templom céljaira. Fiatalon elhunyt, szeretett lánya, Bató Eszter nevét őrzi a B.E. monogram a székelykapun, és szerepel rajta az építmény állításának évszáma is. A faragvány a hölgy emlékére viseli máig a Bató-kapu nevet – tudtuk meg Almási Ferenctől.

Kép
A Deszkatemplom székelykapuja
A Bató-kapu még a felújítás előtt. Fotó: Mocsári László

Ez is érdekelhet

Harmadik egymilliós mérföldkövéhez érkezett a „Ne dobd el – ajánld fel!” kampány
MiskolcOktatásSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Egyetem „Ne dobd el – ajánld fel!” elnevezésű fenntarthatósági és társadalmi felelősségvállalási kampánya. Az egyetemi közösség által összegyűjtött visszaváltható palackok után befolyt összegből ezúttal egymillió forintos adományt vehetett át a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola Alapítvány.
Szinvavölgyi Néptáncműhely
Miskolci néptáncosok a legjobbak között
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
A hétvégén Szarvason rendezték meg a XVII. Országos Gyermek Szólótáncverseny döntőjét, ahol miskolci sikereknek is örülhettünk.
Visszarepülnek a múltba
MiskolcKultúraSzabadidő
Harmincöt év könyves örökségét idézi fel a Bíbor Kiadó. A vállalkozás retrospektív kiállítással és baráti beszélgetéssel kapcsolódik a 97. Ünnepi Könyvhét programjaihoz.
Újabb helytörténeti érdekességek Miskolcról
Miskolc
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történetéből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel.