A mai Avasi kilátó elődje csupán huszonkét évig létezett, mégis úgy vált a város jelképévé ezen időszak alatt, hogy közben támadások egész sorát kapta, hol átvitt értelemben, hol a szó szoros értelmében. Székely stílusa idegennek hatott Miskolcon, így a város fölé magasodó, zsindelyes fatornyot egyesek „szörnyetegnek” is nevezték, míg mások a fejlődés jelképét, egyúttal a trianoni határokon túl élő magyarokkal való szolidaritást látták benne, hiszen a két világháború közötti Magyarországon a revizionista korszellem sokszor az építészetben is megmutatkozott. Az már a sors furcsa fintora, hogy a kilátónak egy másik, a magyar történelemben hangsúlyos szerepet játszó esemény vetett véget.
Bár 1906-ban már állt egy torony az Avas tetején, pár hónapot követően elbontották a „hevenyészett, szalmaláng alkotást”. Ahogy a korban fogalmaztak: „Ezt a hatósági rendelkezést nem bírta el a miskolci polgári önérzet és már akkor elhatározták, hogy a Rákóczi-torony helyére maradandó igazi tornyot építenek”, ám sem a pénz, sem a tervek nem álltak rendelkezésre. A kilátó gondolata egy Rácz György nevű miskolci mágnás végrendelete kapcsán merült fel újra: az 1918-ban kelt dokumentum szerint vagyonának egy részét a református egyházra, másik részét a városra hagyta azzal a feltétellel, hogy abból egy, a nevét viselő torony épüljön az Avas tetején, amely tűzoltói megfigyelési célokat is szolgál, földszintje pedig alkalmas legyen kávéház működtetésére. Bár a toronyra ekkor konkrét tervek születtek, végül az első világháborút követő társadalmi-politikai krízis közben a városnak kisebb gondja is nagyobb volt egy kilátó megépítésénél, hiszen önmagát kellett újradefiniálnia az új határok között.
Miskolcból Stuttgartot
A húszas években a trianoni országvesztés sokkja, valamint Kassa elcsatolása alapvetően formálta Miskolc jövőképét. A város ekkor vált régióközponttá, így vezetői mindent megtettek, hogy e szerephez méltóan fejlődjön a település. Az idegenforgalom fellendítése érdekében újra előtérbe került az Avas, mint a város kiemelt látványossága és klimatikus nyaralóhelye. „Itt az ideje tehát, hogy Miskolc városa is megragadja azt az alkalmat, hogy a szívéből kiemelkedő Avast kiépítse, kihasználja fekvésének szépségét” – írta a Reggeli Hírlap 1927 júniusában. Az Avas-rendező Bizottság 1928-ban így fogalmazott: „Az Avas-rendezés Miskolcból Stuttgartot csinál.”
A kilátó terve új, már tettekkel is járó lendületet 1934-ben vett, amikor a torony megépítésére kiváló apropóként szolgált a város presztízs-rendezvénysorozata, a Miskolci Hét. Az esemény célja deklaráltan annak bemutatása volt, milyen sokat fejlődött a város a törvényhatósági jog 1909-ben történt elnyerése óta, egyben reprezentálni akarta azt, hogy a trianoni döntést követő geopolotikai szerepváltást követően „Miskolc a legnagyobb jövőjű magyar város”. Ennek koronájaként pedig nem is lehetett szebbet álmodni, mint egy kilátót az Avastetőre.
A terveket a Deszkatemplom alkotója, Szeghalmy Bálint készítette, aki a magyar népi motívumokat egy székely stílusú, zsindelyes fatoronyban ötvözte. A 26 méter magas építmény egyszerre töltött be tűzoltói és idegenforgalmi funkciót, és messziről is jól látszott a város fölött. Bár a torony csúcsára egy hatalmas „M” betűt is terveztek, ez végül nem valósult meg.
Az építményt valóban az 1934. augusztus 5–12. között megtartott Miskolci Héten avatták, s bár hivatalosan Rácz György-toronynak nevezték, a köznyelvben Rákóczi-kilátóként terjedt el. Utóbbit jól demonstrálja, hogy az ekkoriban kiadott képeslapok szinte mindegyikén Rákóczi névvel illetik az Avas új tornyát. Bár a helyi sajtó lelkesen ünnepelte, a lakosság azonban nem fogadta osztatlan lelkesedéssel az új látványosságot. Sokak szerint a „székely stílusú” építmény tájidegen volt, és elütött Miskolc városképétől. Lux Kálmán, a lillafüredi Palotaszálló építésze így fakadt ki: „Hogy jutott eszetekbe ide építeni ezt a szörnyeteget?” Valószínű, hogy bírálatában némi féltékenység is szerepet játszott, hiszen míg az ő tervei papíron maradtak, addig Szeghalmy alkotása néhány hónap alatt testet öltött.
56-ban végleg leégett
Hogy a székely stílusú őrtoronnyal idővel megbarátkozott volna-e a lakosság, már sosem tudjuk meg, ugyanis az mindössze 22 évig vigyázta a miskolciakat. Az épület 1942 novemberében még kijavítható tűzkárt szenvedett, mígnem 1956 decemberében végleg leégett. Sokáig csak amolyan városi legendaként beszéltek arról, hogy egy szovjet tank lövése pusztította el, 2018-ban ez végleg bizonyságot nyert. Ekkor az Urbex Hungary csapata megszólaltatta Karabinszky Tibort, aki tizenkét évesen a Széchenyi utcáról látta, ahogy a torony lángba borul. Elmondása szerint valóban szovjet lövedékek találták el az építményt, amelyet utóbb egybehangzó visszaemlékezések is megerősítettek. A korabeli sajtó ezzel szemben azt írta, hogy fegyveres nemzetőrök gyújtották fel a kilátót, ám mint kiderült, az akkori hivatalos indoklás csak fedősztori volt, mert a megtorlások idején gyakran lőtték a magasabban fekvő épületeket, hogy elrettentsék a lakosságot.
Pusztulását követően a kilátó meglétére sokáig csak a csigalépcsőjének vasbeton torzója emlékeztetett, majd az is eltűnt az idővel. 2024 januárjában, az egykori Rácz-torony helyén emlékhelyet avattak, amely nemcsak egy elveszett épületnek, hanem Miskolc két világháború közötti nagyvárosi ambícióinak, egy sajátos korszellemnek is emléket állított.
Nagy Attila
