Ugrás a tartalomra

Túl az egymillió kilométeren – sofőrjeit díjazta az MVK

Létrehozva
Több évtizedes hagyományt folytatva idén is elismerésben részesítette a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. azokat a villamos- és autóbuszvezetőket, akik 7, 14, 21, 28 vagy 35 éve balesetmentesen végzik mindennapi munkájukat.
Kép
MVK járművezetők ünneplése
Gépjárművezetőit ismerte el az MVK. Fotó: Mocsári László

A csütörtökön megrendezett ünnepségen harmincöt járművezető vehetett át elismerést, akik hosszú évek óta a város közlekedésbiztonságának és megbízható működésének alappillérei. Gadnai-Bodnár Éva, az MVK Zrt. vezérigazgatója beszédében köszönetet mondott a díjazottaknak a kitartó, felelősségteljes és elhivatott munkájukért.

Hangsúlyozta, hogy a vállalat vezetése rendkívül büszke azokra a járművezetőkre, akik évtizedeken át, napról napra a legmagasabb szakmai színvonalon látják el feladataikat, és ezzel nemcsak a város közlekedésbiztonságához, hanem Miskolc mindennapjainak megbízható működéséhez is hozzájárulnak.

Preview Image
Még több fotó a galériánkban.

– Miskolc közösségi közlekedési hálózatán az autóbuszok és villamosok naponta közel 30 ezer kilométert tesznek meg. Ez azt jelenti, hogy munkatársaink mindössze két nap alatt megkerülik a Földet. Az elismerésben részesülő járművezetők átlagosan 250 ezer kilométert teljesítenek balesetmentesen egy-egy hét éves ciklus során. 35 évnyi szolgálat alatt ez több mint 1,25 millió kilométert jelent, amely távolság megközelítőleg a harmincszorosa a Föld–Hold távolságnak – érzékeltette a vezérigazgató azt a hatalmas teljesítményt, amelyet a vállalat busz- és villamosvezetői letettek az asztalra.

Rámutatott arra is, hogy mindezt úgy teljesítették, hogy közben meredeken nőtt a közlekedő járművek száma, ezért a balesetek száma is egyre emelkedett. A kitüntetettek ezen körülmények között vezettek balesetmentesen sok tíz- és százezer, néhányan már több mint egymillió kilométert.

Kép
MVK járművezetők ünneplése

– Ezek hatalmas számok, amelyek komoly kihívást jelentenek a kollégáinknak. Hiszen nemcsak azzal kell szembesülniük, hogy a személygépjárművek száma megnövekedett, hanem egyéb körülményekre is figyelemmel kell lenni, mint például arra, hogy legújabban a városban közlekedő rolleresek száma is növekszik. Ezen túl is számos egyéb olyan szituáció van, amit megfelelő gyorsasággal és precizitással kell kezelniük. Úgy gondolom, hogy azok a kollégák, akik a mai napon elismerésben részesülnek, azok nagyon sokat tettek Miskolcért és az MVK Zrt.-ért. Köszönöm a munkájukat, illetve az összes MVK-s kolléga munkáját, hiszen a támogató háttér is kell ahhoz, hogy ezek a kilométerek valóban balesetmentesen sikerüljenek – fogalmazott Gadnai-Bodnár Éva.

Hozzátette, az elismerés azért is fontos, mert motiválni szeretnék a dolgozóikat arra, hogy ügyeljenek a közösségi közlekedésben résztvevők biztonságára, hiszen mindenkinek az a célja, hogy biztonságban hazaérjen, ők maguk és a szeretteik is.

Kép
MVK járművezetők ünneplése

Az egyik díjazott buszvezető, Dankó Zoltán, aki már a harminchatodik évét kezdi a vállalatnál, elmondta, 1990. május 8-án kezdett dolgozni az MVK-nál, amit a véletlenek összjátékának köszönhetett. Előtte a MÁV-nál volt, és egy találkozás az egyik kollégájának édesapjával, aki elhívta az MVK-hoz, változtatta meg a pályáját.

– Fiatal korom óta az autókat szerettem és a motorokat, ezért közel állt hozzám a vezetés. Itt az MVK-nál idén már a harminchatodik évemet töltöm. Most az elmúlt harmincöt évért és a balesetmentesen levezetett több mint egymillió kilométerért kapom az elismerést. Az évek során sok dolog változott, amikor idejöttem dolgozni, akkor sokkal kevesebb volt az autó, kisebb volt a forgalom az utakon. Mostanra már nagyon megnőtt az autók száma, egyre koncentráltabban kell figyelnünk a forgalmat. Tulajdonképpen nekünk előre kell látni jóval azt, hogy mit fog csinálni például az előttünk haladó jármű sofőrje. Szinte ki kell találnunk a gondolatait, hogy mit szeretne, hogy szeretne. Mert lehet, hogy hirtelen fékez, jelzés nélkül bekanyarodik, ezt nekünk előre látni kell, hogy nehogy baleset legyen – ismertette.

Hangsúlyozta, hogy már ötödször ismerik el a munkáját – mivel hétévente van egy-egy határ –, de most van a leginkább meghatódva, mivel egy fél életet, 35 évet díjaznak ezzel a kitüntetéssel, ami nem kis dolog, hanem igen nagy megtiszteltetés számára.

Kép
fotó: Mocsári László

Az eseményen Varga János, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője is részt vett, aki gratulációjában kiemelte, hogy az MVK járművezetőinek a városi közlekedésben nap mint nap összetett forgalmi helyzetekben kell helytállniuk, munkájuk nagyfokú fegyelmezettséget, figyelmet és türelmet igényel.

A díjakat Gadnai-Bodnár Éva vezérigazgató és Juhász János szolgáltatási és műszaki igazgató adta át a kitüntetetteknek, ezzel is kifejezve a vállalat és a város közösségének háláját az évtizedeken át tartó odaadó, példamutató szolgálatért.

Ők azok a gépjárművezetők, akiket az MVK Zrt. díjazott a mai napon:

7 éve balesetmentesen vezet
Juhász Milán
Kucskár Gábor
Mészáros Gyula János
Sándor Kálmán József
Szilágyi Szilárd Péter

14 éve balesetmentesen vezet
Böszörményi Zoltán
Dajkáné Ujlaki Zsuzsanna
Farkas János
Flosznik László
Frachner Attila
Galgóczy József
Lovrity Sándor
Radics Béla
Rencsicsovszki Béla
Róth Péter
Sipos Zsolt
Szabó Viktor

21 éve balesetmentesen vezet
Donka Krisztián
Joó István
Kosztik Róbert
Kóta Róbert
Lipécz Szilvia 
Lopota Gyula
Répási Péter
Szombati Györgyné
Szűcs Gábor
Tóth Csaba János
Zsipi Attila

28 éve balesetmentesen vezet
Csuka László

35 éve balesetmentesen vezet
Dankó Zoltán
Matéz Tibor
Nagy Károly
Nyerges Attila
Nyeste József
Vaszily József.

Címkék

Ez is érdekelhet

Bármikor újrakezdheti
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Olyan miskolciakat mutat be Jacsó Pál sorozata, akik egy új helyen, akár másik országban kezdték újra életüket. De Miskolc ad otthont olyan lélekerős embereknek is, akiket az élet tépázott meg.
Megérkeztek az első BYD buszok Miskolcra
MiskolcGazdaságKörnyezet
Egy rövid próbaüzem után hamarosan forgalomba állnak az első, tisztán elektromos hajtású városi autóbuszok - osztotta meg a közösségi médiában a polgármester.
minap indito belvaros
Erősítik a miskolci fiatalok közösségi életét
Miskolc
Elindult az „Együtt a miskolci fiatalokért!” című projekt megvalósítása Miskolcon.
Karambol Miskolcon: tűzoltók és mentő a helyszínen (frissítve)
MiskolcBaleset
Baleset történt Miskolcon. Tűzoltók és mentők a helyszínen, az Ifjúság útja és a Csabai kapu kereszteződésénél.