Ugrás a tartalomra

Visszatértek a kohászok a DAM-ba

Létrehozva
A városvezetéssel tett bejáráson az egykori dolgozók felkereshették munkájuk helyszíneit.
Kép
am2.jpg (224.78 KB)
Fotók: Tóth-Szántai József Facebook-oldala

– Megindító pillanatok. Évtizedek után tértek vissza egykori kohászok a DAM-ba, a városi tulajdonba került épületekbe és csarnokokba. Velük jártuk be a helyeket, ahol egykoron dolgoztak és ahol most új fejezet kezdődhet Miskolc számára – tette közzé Facebook-bejegyzését Tóth-Szántai József vasárnap délelőtt, Hollósy András alpolgármesterrel, Miskolc és térsége területi kohéziójának erősítéséért felelős miniszteri biztossal tett bejárását követően.

A polgármester bejegyzésében úgy fogalmaz: „a kormányzati támogatásnak köszönhetően most megtettük az első, döntő lépést, és már a jövőt is tervezzük. A terület egy része a Szinva Zöld Folyosóhoz kapcsolódva kaphat városias funkciókat irodákat, szolgáltatókat, míg a ma is működő ipari zónák ipari park formájában születhetnek újjá. Egy hatalmas tájseb gyógyulása indult el, amely Miskolc jövőjét évtizedekre meghatározhatja.”

Kép
dam3.jpg (182.39 KB)

Ahogy azt olvasóink figyelemmel kísérhették az utóbbi hetekben: Tóth-Szántai József szeptember 19-én jelentette be, hogy Miskolc vissza nem térítendő állami támogatást kap arra, hogy megvásárolja a Diósgyőri acélművek területének csaknem egyharmadát. A központi költségvetés erre a célra 550 millió forintot biztosított, annak érdekében, hogy a 43365/43-as helyrajzi számú területből 38,7 hektár az önkormányzat tulajdonába kerüljön.

Az ennek apropóján összehívott rendkívüli közgyűlésen felszólaló Tóth-Szántai József történelmi jelentőségűnek nevezte az ingatlan megszerzését. Mint mondta: kevés olyan miskolci család van, akinek valamilyen formában ne lenne kötődése, emléke az egykori Diósgyőri acélművekhez, mert a gyár generációkon át adott munkát, megélhetést a családoknak.

Kép
dam4.jpg (314.54 KB)

– Számomra is különös jelentősége van ennek a helynek, az első munkahelyem az egykori Lenin Kohászati Művekben volt, még a nyolcvanas években – mondta a polgármester, majd hozzátette: látta, milyen volt az, amikor a hajnali munkakezdés idején és végén megmozdult tízezer ember, illetve felidézte azt, amikor még fújt a gyár.

Tóth-Szántai József bő egy hónapja arról is beszélt, hogy az egykor a város mellé épült iparterület, ma már Miskolc közepén található, illetve, hogy a vasgyártás leállása után, jelenleg egy leromlott terület ,,ásít” több mint száz hektáron.

Kép
dam1.jpg

A polgármester bejelentette, hogy új fejezet kezdődik, mert a gyár és Miskolc városának közös történetében fordulóponthoz érkeztünk. Ugyanis azok után, hogy a tavalyi év végén a Bükk Városa Programban a városvezetés célul tűzte ki a Diósgyőri acélművek (DAM) területek megvásárlását, megköttettet az elő üzlet.

A bejárásról további képeket ITT, videót pedig ITT közölt Tóth-Szántai József.

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Reményt adnak a szent művészetek Miskolcnak az Ars Sacra Fesztiválon
MiskolcKultúraEgyház
A tavalyinál még gazdagabb programkínálattal érkezik szeptember 11-20. között a IV. Miskolc Ars Sacra Fesztivál, ahol idén több művészeti ág szakrális alkotásai mutatkoznak be, számos lelkiségi, tudományos és ismeretterjesztő esemény kíséretében.
Zoománia vetélkedő a Miskolci Állatkertben
Idén is várja a diákokat a ZOOmánia vetélkedő a Miskolci Állatkertben
MiskolcOktatásSzabadidő
Az Állatok Világnapjához kapcsolódva idén is megrendezik a ZOOmánia vetélkedőt a Miskolci Állatkertben.
Steiner Józsefné Ilona
Különleges gyűjtemény a miskolci könyvtárban
MiskolcKultúraSzabadidő
Képeslap-kiállítás nyílt Steiner Józsefné Ilona gyűjteményéből a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár második emeletén a fejedelem születésének 350. évfordulója alkalmából.
Miskolci Szimfonikus Zenekar társulati ülés. Fotó: Rogosz Péter
Várakból és kastélyokból vissza a koncerttermekbe – megnyitotta új évadát a Miskolci Szimfonikus Zenekar
MiskolcKultúra
A Miskolci Szimfonikus Zenekar mögött mozgalmas nyár áll, amelynek során olaszországi turnén is jártak, majd több különleges hazai és határon túli helyszínen, köztük várakban és kastélyokban muzsikáltak.