Ugrás a tartalomra

Ligameccs után kupameccs

Létrehozva
Négy bajnoki győzelem után kedden este ismét hazai környezetben szerepelnek a Macik.
Kép
dvtk-jegkorong-orom.jpg
Lendületbe jöttek a piros-fehérek. Fotó: magánarchívum

Akik vasárnap este a FEHA19 gárdáját 6-1-re verték az Erste liga keretében. 

Láda Balázs, a piros-fehérek vezetőedzője így értékelt: - Nagyon fontos győzelmet arattunk. Örülünk annak, hogy ilyen fegyelmezetten játszottunk. Az első harmadban nem adott sok lehetőséget egymásnak a két csapat, viszont szép lassan sikerült betalálni, jókor jött az első emberelőnyös gól, hamar gólra tudtuk váltani, ez lendületet adott nekünk. Ez az egyik legjobb meccsünk volt a szezonban, nem feltétlenül az eredmény miatt, hanem mert közel hatvan percen keresztül taktikailag fegyelmezetten tudtunk játszani. Azt hozzá kell tenni, hogy az ellenfél rákényszerített minket erre, a harmadik harmadban ébresztőt kellett fújni, de sikerült ezt is megoldanunk. Egyetlen egy dolog nem tetszett, egyénileg nem voltunk elég fegyelmezettek, sok kiállítást szedtünk össze, ami felemésztette az energiánkat, de még itt is jól tudtuk tartani magunkat. Gratulálok a srácoknak, mert megérdemelték ezt a győzelmet. Végig irányítottuk a mérkőzést, mert azt csináltuk, amit kellett.

Következik: 
Magyar Kupa, 3. forduló, első mérkőzés, november 18., kedd, 18 óra 30, népkerti jégcsarnok: DVTK Jegesmedvék – Lehel HC.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Reményt adnak a szent művészetek Miskolcnak az Ars Sacra Fesztiválon
MiskolcKultúraEgyház
A tavalyinál még gazdagabb programkínálattal érkezik szeptember 11-20. között a IV. Miskolc Ars Sacra Fesztivál, ahol idén több művészeti ág szakrális alkotásai mutatkoznak be, számos lelkiségi, tudományos és ismeretterjesztő esemény kíséretében.
Zoománia vetélkedő a Miskolci Állatkertben
Idén is várja a diákokat a ZOOmánia vetélkedő a Miskolci Állatkertben
MiskolcOktatásSzabadidő
Az Állatok Világnapjához kapcsolódva idén is megrendezik a ZOOmánia vetélkedőt a Miskolci Állatkertben.
Steiner Józsefné Ilona
Különleges gyűjtemény a miskolci könyvtárban
MiskolcKultúraSzabadidő
Képeslap-kiállítás nyílt Steiner Józsefné Ilona gyűjteményéből a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár második emeletén a fejedelem születésének 350. évfordulója alkalmából.
Miskolci Szimfonikus Zenekar társulati ülés. Fotó: Rogosz Péter
Várakból és kastélyokból vissza a koncerttermekbe – megnyitotta új évadát a Miskolci Szimfonikus Zenekar
MiskolcKultúra
A Miskolci Szimfonikus Zenekar mögött mozgalmas nyár áll, amelynek során olaszországi turnén is jártak, majd több különleges hazai és határon túli helyszínen, köztük várakban és kastélyokban muzsikáltak.