Ugrás a tartalomra

Lehmann Csongor: stabilan tartja helyét a világ-elitben

Létrehozva
A világ idei hatodik legjobb triatlonosát Lehmann Csongornak hívják. A Tiszaújvárosi Triatlon Klub kiválósága az október 19-én, Ausztráliában megrendezett világbajnoki széria versenysorozat (WTCS) nagydöntőjén fejezte be idei szezonját.
Kép
lehmann-csongor2.jpg
Lehmann Csongor. Fotó: magánarchívum

Rövid pihenőt követően Csongor már meg is kezdte felkészülését az újabb, nagy kihívásokat tartogató 2026-os, már a Los Angeles-i olimpia jegyében is zajló idényre.

- A Wollongong városában megrendezett WTCS-finálé mély nyomokat hagyott bennem – idézte fel a történéseket, már itthon Lehmann Csongor. – A úszás szuper volt, a kerékpározás azonban kicsit „megette” a lábaimat. Aminek viszont nagyon örültem, hogy - a tavalyi párizsi olimpia után - ez a második olyan top-verseny, ahol a legjobb kerékpáros időt én tekertem a mezőnyben, ráadásul tettem mindezt egy 500 méter szintemelkedéssel és széllel nehezített, kemény pályán. A futás nem volt tökéletes, de így is tizedik lettem a világbajnoki nagydöntőben, míg összetettben a világbajnoki hatodik helyen zártam. Harmadik éve, hogy bárhogy alakul a verseny, mindig a top 10-ben vagyok. Büszkeséggel tölt el, hogy ezt a pozíciót egy rosszabb napon is tartani tudom. Hosszú távon nagyon értékes versenyen vagyok túl. Ez is kell ahhoz, hogy jövőre – hasonlóan agresszív versenyzéssel - a dobogóért lehessek harcban, melyhez átlagban is egyre közelebb vagyok. A döntő után néhány napot, pihenésképpen még Ausztráliában töltöttem a barátnőmmel, majd hazafelé megálltunk Madridban a húgomnál, Sárikánál, aki ott tanul. Hazaérkezésünk után kaptam némi pihenőt, ami már nagyon kellett, mert az elmúlt 2 hónapban keveset voltam itthon. Nagyon hiányzott az itthoni környezet, találkozás, közös programok a családdal, a barátokkal, hiszen ez tud a legjobban feltölteni.

A Supertri 2025. évi bajnoka lett

Lehmann Csongor - a 2024-es évhez hasonlóan - idén is a szezon harmadik harmadára érte el legjobb formáját.

- A Sir Bani Yas Challenge féltávú versenyen elért második hely után, az év elején döcögősebben indult a WTCS-szezonom, hiszen Yokohamában a 10., Alghero-ban pedig 9. lettem - kezdte 2025 értékelését a tiszaújvárosi élsportoló. - Tudtam, hogy ha minden rendben van, akkor dobogóért harcolhatok, ami akár már Alghero-ban is összejöhetett volna, de egy kulacs rossz ütemben elém esett kerékpározás közben. Az is hozzá tartozik az igazsághoz, hogy sajnos betegségből érkeztem erre a két versenyre. A nyár kiemelt versenye mindig is a tiszaújvárosi világkupa számomra, egyszerűen nem tehetem meg, hogy ne akarjam hazai pályán a lehető legjobb teljesítményt nyújtani. Óriási dolog, hogy idén is nyerni tudtam a fantasztikus közönségünk előtt! Mindössze egy héttel ezt követően jött a hamburgi WTCS-futam, ahol 6. helyen érkeztem célba, mellyel abszolút elégedett voltam. A meghívásos Supertri-sorozat Torontóban megrendezett állomásán - az olimpiai bajnok brit Alex Yee mögött - második lettem. A szezon harmadik harmadára, nem kis fejtörés után, nagyon komoly „menetelést” állítottunk össze edző édesapámmal, Lehmann Tiborral. Két hónap alatt öt versenyem volt. A franciaországi edzőtáborozásom után megnyertem egy ottani Grand Prix-futamot, majd a dobogó harmadik fokára álltam Karlovy Vary-ban, a legkeményebb pályával rendelkező WTCS-állomáson. Ezt követően megnyertem a Supertri-sorozat Jersey Island-i és Toulouse-i állomását is, mellyel én lettem a Supertri-sorozat 2025. évi bajnoka, amit kimagasló eredménynek tartok. A fent említett WTCS-döntőt követően örömmel summázhattuk, hogy ezt a versenyblokkot nagyon jól hoztuk le. E miatt sokan gratuláltak az elit képviselői közül. Ebben az évben is a harmadik szakasz volt a legerősebb, ami azért is fontos, mert hat hónapon keresztül nem lehet csúcsformában lenni. Nem is feltétlenül fizikálisan, hiszen arra „ki vagyunk képezve”, hanem mentálisan nehéz olyan hosszú ideig spiccen lenni. Meggyőződésem, hogy ez a változatos idény sokat adott hozzá a fejlődésemhez. Összességében nagyon boldog vagyok ezzel a szezonommal, sikerült a tavalyi évemre rálicitálni, ami azért is figyelemreméltó, mert 2024-hez képest is sokat fejlődött a versenyek szintje.

Kép
lehmann-csongor3.jpg

Célkeresztben a Los Angeles-i olimpia

A tiszaújvárosiak kiválósága november hónapban még hazai körülmények között gyakorol együtt klubtársaival, akikkel decemberben melegégövi edzőtáborba vonulnak, ahonnan karácsonyra hazajönnek, majd januártól ismét edzőtáborral folytatják a felkészülést.

- Az elmúlt időszak tapasztalásai alapján az én utam: szép lassan építkezni, sok munkával – hangsúlyozta Lehmann Csongor. - Ez az út nagyon megbízható, remélhetően olyan jövőhöz fut ki, hogy stabilan ott tudok lenni a legjobbak között. Bízom benne, hogy ez a siker útja. Úgy érzem, hogy bőven van még bennem tartalék. 2026-ban szeretném elérni, hogy rosszabb napomon a dobogóért harcoljak, jobb napomon pedig esélyem legyen a győzelemre. Ami a versenyprogramot illeti, alaposan ki kell elemeznünk az idei tapasztalatokat, hiszen a WTCS-sorozatnak jövőre már tíz állomása lesz, így nagyon meg kell válogatni, melyikre megyünk el. Egy jól összerakott tervvel elérhetem céljaimat. Ráadásul a szezon második felében indul a 2028-as Los Angeles-i olimpia kvalifikációja, melynek során minél hamarabb szeretném biztosítani helyemet az ötkarikás mezőnyben, remélve, hogy a mix-váltóval is jogot szerezhetünk az indulásra. Ezt követően pedig olyan versenyekre tudok majd koncentrálni, melyek kellenek ahhoz, hogy tökéletes legyen minden, mire Los Angelesbe érünk - összegezte Csongor.

Címkék

Ez is érdekelhet

Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.
Mathiász János emlékezete szakmai borkonferencia. Fotó: Rogosz Péter
Mathiász János emlékezete és a jövő borászata Miskolcon
MiskolcGazdaságOktatásKultúraÉletmódGasztroSzabadidőTudomány
Szakmai konferenciával és filmvetítéssel tisztelegtek a neves szőlőnemesítő, Mathiász János emléke előtt csütörtökön Miskolcon, az MTA MAB Székház épületében.
Enyedi Lili két aranyérmet nyert
MiskolcSport
Nyíregyházán rendezték az U20-as és az U18-as atléták fedettpályás országos bajnokságát.