Ugrás a tartalomra

Városgazda: gallyaznak, metszenek, és csak akkor vágnak, ha muszáj

Létrehozva
A balesetveszélyes, elöregedett fák a kivágás után sem vesznek kárba: a rászorulóknak osztják ki szociális tűzifaként.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

Csaknem négyezer alkalommal végeztek fagondozási munkát az elmúlt esztendőben Miskolcon, melynek során mintegy hatszáz fát vágtak ki – tudtuk meg a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. ügyvezetőjétől. Csordás László a minap.hu érdeklődésére kiemelte, ezek a számok idén körülbelül tizenöt százalékkal emelkedtek.

A város faállománya öregnek számít, nem ritka a 70–80 éves fa sem. Azonban nem az életkor a szempont: amelyik növényt csak lehet, gondozással megmentjük, és csak a végső, a legvégső esetben vágjuk ki őket 

– mondta az ügyvezető, hozzátéve, a döntés sosem önkényes.

Ha lehet, gondozással megmentik a növényt. Minden kivágáshoz engedély szükséges az önkormányzat illetékes szakosztályától, illetve, ha kell, a főkertész állásfoglalását is beszerezik.

Kép

Csordás László kiemelte, a fakivágások előtt rendszerint műszeres favizsgálat történik, így megállapítható, hogy egy fa valóban veszélyes-e, vagy megmenthető gondozással. Elárulta azt is, bár városszerte rengeteg a munkájuk a növénygondozás terén is, ebben az esztendőben a legtöbb feladatuk a Szentpéteri kapuban és Görömbölyön akadt.

Természetesen az lenne az ideális, ha minden fát meg tudnánk menteni, és ez is az elsődleges célunk, hogy különböző beavatkozásokkal, például fiatalító metszéssel, gallyazással megóvjuk őket. Viszont ahogy mondtam is, néha elkerülhetetlen a vágás. A városban azonban körülbelül hatszázezer fa található, a kivágott mennyiség pedig ennek mindössze egy százaléka, így azt gondolom, ez statisztikailag nem számottevő 

– nyomatékosította az ügyvezető, hozzátéve: a fák pótlásán is folyamatosan dolgoznak.

Elmondta még, a kivágott faanyag az önkormányzat tulajdona, és hasznosítják is azt: előbb a Városgazda telephelyére szállítják, ott pedig a hajléktalanok számára fenntartott közfoglalkoztatási program keretein belül felaprítják, majd az így feldolgozott fát a MESZEGYI szociális tűzifaként osztja ki a rászorulóknak.

Ez is érdekelhet

Zöldfalat adtak át a Fényi gimnáziumban
MiskolcOktatásKörnyezet
A zöldfal a tavaly decemberben Kassán, a Via Carpatia EGTC által megrendezett, diákoknak szóló verseny, az EcoChallenge verseny „nyereménye” volt.
A világ egyik legrangosabb gasztronómiai versenyére Miskolcon készül a magyar válogatott
MiskolcVilágGasztroSzabadidő
A magyar nemzeti cukrász- és szakácsválogatott szeptember 21-én és 22-én Miskolcon tartja versenyszimulációs főzését a világ egyik legelismertebb gasztronómiai megmérettetésére.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a 26-os felújítása – képgaléria a helyszínről
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
fotó: Mocsári László
Kísérletek, tudományos kalandok – jön a Kutatók Éjszakája
MiskolcSzabadidőTudomány
Közel 150 izgalmas programmal, látványos kísérletekkel, tudományos bemutatókkal és jubileumi eseményekkel várja az érdeklődőket a Miskolci Egyetem a Kutatók Éjszakáján, szeptember 25-én.