A kubai származású fiú az iskola területén kialakított pályán élvezte a suhanást, amikor felborult és sajnálatos balesetet szenvedett, amely kulcscsonttöréssel járt. Azonnali műtétre és kórházi ellátásra volt szüksége, azonban külföldiként nem jogosult a magyar társadalombiztosítás által fizetett ellátásra. A sürgősségi beavatkozás és a kórházi ellátás költségei elérik a félmillió forintot, miközben még további beavatkozásokra is szüksége lesz, hiszen az első operációkor behelyezett rögzítőt a gyógyulás után el kell majd távolítani. Ez újabb műtétet jelent, újabb kifizetendő számlával.
A gimnázium ezért gyűjtést hirdetett a kubai fiú számára, és arra kérik mindazokat, akik lehetőségükhöz mérten támogatni tudják a külföldi származású diákjuk gyógykezelésének anyagi fedezését, hogy nagylelkű felajánlásaikat a Jezsuita Nevelésért Alapítvány részére juttassák el, „külföldi diák műtéti támogatása” megjelöléssel.
Holczinger Ferenc jezsuita szerzetes, az intézmény igazgatója a balesetet szenvedett diákjukról elmondta, hogy kalandos úton jutott el Magyarországra, jelenleg Sajószentpéteren él a családja, onnan került be Miskolcra a jezsuita gimnáziumba és annak kollégiumába. A fiú eljött az iskola felvételi előkészítőjére, ahol kisvártatva feltűnt, hogy gyakorlatilag egy szót sem tud magyarul. Amikor megismerték a történetét az iskola vezetése úgy döntött, hogy a szárnyai alá veszi Heorsont. Természetesen felvételi nélkül bekerült és azonnal kollégiumi helyet is kapott. Utóbbinak oka egyrészt az volt, hogy így mentesült a napi ingázás alól, ami anyagilag is megterhelő lett volna a javakban nem dúskáló családnak, másrészt pedagógiai: az egész napos együttlét a saját korosztályával jelentősen gyorsítja a magyar nyelv elsajátítását. Ezt persze egy személyre szabott tanulási programmal is segíti az iskola. Az igazgató szerint nagyon jó eredménnyel, a kubai diákjuk magyar nyelvtudása napról napra jobb.
- Mivel több külföldi, köztük például ukrán diákunk is volt már vagy van is, sok tapasztalatunk összegyűlt, hogyan lehet külföldi diákokat megtanítani a magyar nyelvre olyan szinten, hogy a gimnáziumot is el tudják végezni. Heorson esetében is ezt egy jó kihívásnak láttuk. Elkezdtünk vele dolgozni, egy speciális magyar felkészítő programot indítottunk számára. El lehet mondani, hogy mostanra egészen szépen beszél magyarul - meséli Holczinger Ferenc.
- Azzal is igyekszünk segíteni, hogy behoztuk őt a kollégiumba, hogy minél több időt töltsön magyar környezetben, magyar diákok körében. Így nem csak a nyelvet, hanem az iskola kultúráját is jobban elsajátíthatja, és a történelmi tradícióinkat, hagyományainkat is jobban érzékeli és érti. Heorson maga is egy kedves személyiség, mindenben nagyon segítőkész diák, mindenki szereti az iskolában. Nagyon szeretett volna biciklizni, ezért valamikor szeptemberben kapott egy biciklit tőlünk. Az iskola területén pedig van is egy mountainbike gyakorló pálya, ahol ő rendszeresen gyakorolt. Sajnos úgy két héttel ezelőtt egy balesetet szenvedett, ami azzal járt, hogy a kulcscsontját eltörte. Azonnal kórházi kezelést kapott, viszont, mivel külföldi, akinek nincsen magyarországi jogosultsága a társadalombiztosításhoz, ezért a műtétjét és a kezelését fizetni kell. Mivel a családja nem képes ezt kifizetni, hiszen nagyon szegény környezetben élnek, ezért az iskola fizette ki az eddigi számlákat, és most gyűjtünk az ő megsegítésére. Hiszen további műtét és utókezelés is vár még rá - részletezte az igazgató.
Hozzátette, a legkisebb adomány is számít. A jezsus, keresztény közösség ereje abban is megmutatkozik, miként tudunk egymás mellé állni a szükség órájában. Hálásan köszönik mindenki nagylelkűségét és együttérzését, akik ezekhez a költségekhez hozzá tudnak járulni.