Országosan ismert fellépők és helyi tehetségek lépnek színpadra november 28-ától egészen december 21-éig. Minden pénteken, szombaton és vasárnap várják az érdeklődőket a Szent István térre.
Hogy csak néhány nevet említsünk: érkezik hozzánk Szinetár Dóra, Agárdi Szilvia, Janicsák Veca, Kocsis Tibor, Takács Nikolas, Vásáry André, de fellép Miskolcon Füredi Nikolett Pál Tamással, Kiss Kata, az Avas Táncegyüttes és még nagyon sokan mások.
Emellett színes gyermekprogramok, kézműves vásár, gasztronómiai különlegességek, valamint bűvészek gondoskodnak a varázslatos hangulatról Miskolc szívében.
Nemcsak színpadi előadásokkal, hanem meglepetés performanszokkal is találkozhatnak a látogatók a Szent István téren és környékén, ahol az advent minden pillanata élmény lesz.
Mint már korábban megírtuk, idén is kidördül a miskolci adventi villamos. Advent első vasárnapján már utazhatunk vele. De lesz korcsolyapálya is kicsik és nagyon örömére.
Az adventi varázs városa lesz Miskolc, korcsolyapályával, adventi villamossal
Íme a részletes miskolci adventi program a Szent István téren
NOVEMBER 28. PÉNTEK
16:00 La Barriere Manouche Jazz Zenekar & Grand Jeté
17:30 Premier AMI növendékei és tanárai
18:00 Csirmaz András bűvész
19:00 Szinetár Dóra
NOVEMBER 29. SZOMBAT
15:00 KÖDMÖN Formációs Táncegyüttes és a Miskolci Mazsorett Együttes
16:00 Kovácsovics Fruzsina
17:00 Agárdi Szilvia
18:00 Számadó Zenekar
19:00 Kovács Nóri
NOVEMBER 30. VASÁRNAP
15:00 Kalamajka Bábszínház
16:00 Gyertyagyújtás
17:00 Classic Brass Band
18:30 Wolf Kati Band
DECEMBER 5. PÉNTEK
16:00 Szécsi Viktória & Vízi Viktor
17:30 Orpheum Madams
19:00 Janicsák Veca
DECEMBER 6. SZOMBAT
15:00 MintaPinty Zenekar
16:00 Szemerey László és a kiskutyák
17:00 Füredi Nikolett & Pál Tamás
18:00 Avas Táncegyüttes
18:30 All in Circus gólyalábas produkció
19:00 Heincz Gábor Biga
DECEMBER 7. VASÁRNAP
15:00 Latin Projekt
16:00 Gyertyagyújtás
17:00 Kocsis Tibor
18:00 All in Circus tüzes produkció
DECEMBER 12. PÉNTEK
16:00 Egyszervolt Mesezenekar
17:00 Szépenszóló Társulat
18:00 Zsolca Táncegyüttes
19:00 HoldEső
DECEMBER 13. SZOMBAT
15:00 Kiss Kata interaktív gyermekkoncert
16:00 Varga Andrea & Kriston Milán
17:00 Miskolc Dixieland Band
18:00 Gabreal x LuiBig
19:00 Swing Project
DECEMBER 14. VASÁRNAP
15:00 Alkalmi Csibészek gólyalábas előadás
16:00 Gyertyagyújtás
17:00 Barnóczki Beáta és barátai
18:00 The Acoustic Affair
DECEMBER 19. PÉNTEK
16:00 Pom-Pom Együttes
17:00 Kelet Brass Band
18:30 Miskolci Illés EmlékZenekar
19:30 Takács Nikolas
DECEMBER 20. SZOMBAT
15:00 Komisz Zenekar
16:30 Farkasházi Réka és a Tintanyúl
18:00 Elwood Boogie & Fortuna Tánc- és Divatstúdió
19:30 Lakatos Vilmos Quartet és Titi
DECEMBER 21. VASÁRNAP
15:00 Rutkai Bori Banda
16:00 Gyertyagyújtás
17:00 Vásáry André
18:00 The Bits - Beatles tribute
További részletek a Miskolc Advent oldalán.