Ugrás a tartalomra

A Veczán Pál kórustalálkozó csodálatos hangjai töltik be a templomokat vasárnapig

Létrehozva
Miskolc nívós egyházzenei rendezvényével, a Veczán Pál kórustalálkozóval is hangolódhatunk az adventre, november 23-tól 30-ig.
Kép
Veczán Pál kórustalálkozó zárókoncertje, Fotó: Osztie Tibor
A tavalyi kórustalálkozó zárókoncertje a Belvárosi evangélikus templomban. Fotó: Osztie Tibor

A 31. Veczán Pál Egyházzenei Kórustalálkozó, az adventi időszakot megelőzően várja a közönséget Miskolcon, egy héten át tartó koncertsorozattal és szakmai programokkal a Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. (MKK) szervezésében. A színvonalas rendezvénysorozaton az egyházi énekkaroké a főszerep, Miskolc hét, zömében belvárosi templomában.

Az ökumenikus szellemiségű programsorozat november 23-án az Avasi református templomban nyílt meg egy emlékkoncerttel, amit Kormány Attilának, a városszerte ismert és tisztelt ének-zene tanárnak, karvezetőnek és kántornak szenteltek, amiről portálunk is beszámolt. Majd hétfőn a Fráter György Katolikus Gimnázium adott otthont a zsoltáréneklő versenynek.

Kép
Veczán Pál kórustalálkozó zárókoncertje 2024, Fotó: Osztie Tibor
A tavalyi jubileumi kórustalálkozón. Fotó: Osztie Tibor

A hét folyamán minden nap más-más miskolci templomban hallhatók kórushangversenyek 16 órától – a Selyemréti Szent István Király Templomtól kezdve a Mindszenti templomon és a Búza téri görögkatolikus székesegyházon át, a Belvárosi evangélikus templomig. 

November 27-én csütörtökön a Nagyboldogasszony minorita templomban a Lévay Kórus, a Fényi Karamakórus, a Fráter Kórus és a Magis Kórus fog fellépni. November 28-án, pénteken pedig a Kossuth utcai református templomban a Szirmai Református Kórus és a Mezőcsáti Református Énekkar lesz hallható. A találkozó részeként november 29–30-án, 9 órától a Prof. Dr. habil Kamp Salamon kórus-mesterkurzusa is várja az érdeklődőket a Zenepalotában. A rendezvény ünnepi zárókoncertje november 30-án, vasárnap, 17 órától szintén a Zenepalotában lesz. 

Minden program ingyenesen látogatható, így bárki részese lehet a város egyhetes egyházzenei ünnepének. További részletes információk a fellépőkről a Facebook-eseménynél és ITT találhatók.

Kép
Veczán Pálné, az egyházzenei kórustalálkozó motorja. Fotó: Mocsári László

A kórustalálkozó néhai Veczán Pál evangélikus esperes nevét viseli, aki az 1994-ben induló zenei programsorozat megálmodója volt. Halála után özvegye, Veczán Pálné vette át a rendezvényt, akinek fáradhatatlan szervező és tanári munkáját, illetve karitatív tevékenységét májusban, Miskolc város napján, Gálffy Ignác életműdíjjal köszönték meg. A Veczán Pál Egyházzenei Kórustalálkozó tavaly kettős jubileumot ünnepelt: harmincadik alkalommal rendezték meg és a névadó halálának huszadik évfordulójára is emlékeztek. 

Ez is érdekelhet

Kétszer mondott nemet a honosításra, magyar és miskolci akart maradni
MiskolcSport
A hazai és nemzetközi országúti kerékpársport történetében a 79 éves Géra Imre neve ma is fogalomnak számít. A Miskolci VSC színeiben olimpikon volt Mexikóban, majd 4 évvel később Münchenben a hatodik helyen végzett csapatot erősítette. Géra Imre az idei ünnepi közgyűlésen Miskolc város sportjáért díjban részesült.
Csillagparty a Nemzetközi Űrállomás mindennapjairól
MiskolcKörnyezet
"400 kilométeres magasságban, 27 ezer kilométer per órás sebesség mellett élek és dolgozom. Kutatóűrhajós vagyok." Ehhez hasonló érdekességeket hallhatnak az érdeklődők Óvári László előadásán a következő Csillagpartyn pénteken.
Folytatódik az Avason az útfelújítási program
Miskolc
Mutatjuk kedd reggel mely helyszíneken érdemes óvatosabban közlekedni a Miskolci Városgazda munkálatai miatt.
Földes Gimnázium - emléktábla koszorúzása
Jól ismeri a múltját?
MiskolcKultúraSzabadidő
A miskolci zsidóság történetét ismerhetik meg, akik ellátogatnak a Forrásvíz Kulturális Alapítvány programjára. A személyes hangvételű esten Szabó Tünde Judit miskolci kutató és író tart előadást.