Ugrás a tartalomra

Ismét kupáznak a Macik

Létrehozva
Jászberényben szerepelnek kedden este a piros-fehérek.
Kép
Kedden este Jászberényben játszanak a piros-fehérek. Fotó: magánarchívum
Kedden este Jászberényben játszanak a piros-fehérek. Fotó: magánarchívum

A jégkorong Magyar Kupa kvalifikációs szakasza harmadik fordulójának visszavágóját november 25-én rendezik a jászberényi jégpályán. A Lehel HC 18 óra 30 perctől fogadja a DVTK Jegesmedvék együttesét. A két csapat közötti első, Miskolcon tartott meccsén a diósgyőriek 6-2-re nyertek, így továbbjutásuk aligha forog veszélyben.

A Jegesmacik jó szériát produkáltak az elmúlt hetekben, hiszen zsinórban ötször diadalmaskodtak az Erste ligában. Vasárnap este másodszor is megverték a listavezető Gyergyói HK gárdáját. A találkozó után így értékelt Vas János, a sportág ikonikus alakja, a miskolciak másodedzője:

– Sikerünk a nagyon jó csapatmunkának köszönhető: mindenki tudja a dolgát a védekezésben. Ez az első és a legfontosabb, augusztustól kezdve azon dolgozunk, hogy a védelem hogyan álljon össze és utána természetesen a támadás is nagyon fontos. A srácok egymásért mindent megtesznek azért, hogy sikeresek legyenek és ez a legnagyobb kulcs.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Terülj, terülj… közös vacsora Miskolctapolcán. Fotó: Rogosz Péter
Együtt vacsoráztak a miskolciak Miskolctapolcán
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
Terített asztalok, házikoszt, fagylalt, zene és csillagles várta szerda este a miskolciakat Miskolctapolcán. A Terülj, terülj… program igazi közösségi estévé alakította a Pazár István sétányt.
A 26-os felújítása madártávlatból
Lezárások és felújítások Miskolcon: a Szeles utcán és az Avas főútján is változik a közlekedés
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról augusztus 13-án, csütörtökön.
Képgaléria
Napfogyatkozás 2026 az Avas kilátóból. Fotó: Horváth Csongor
Napfogyatkozás Miskolcon: megtelt az Avas kilátó terasza
MiskolcSzabadidőTudományKörnyezetBulvár
Miskolciak sokasága figyelte az eget. Ilyen volt a napfogyatkozás az Avason.
Tóth-Szántai József reagált a Miskolci Fürdők Kft. körüli végrehajtási eljárásra
Miskolc
Közösségi oldalán reagált Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere a Miskolci Fürdők Kft.-vel szemben indult végrehajtási eljárás kapcsán megjelent ellenzéki bírálatokra.