Ugrás a tartalomra

Lopássorozat miatt tartóztatták le

Létrehozva
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint 2025 novemberében elfogásáig több sajóhídvégi és körömi ingatlanba tört be és onnan készpénzt, műszaki cikkeket, szerszámgépeket, kerékpárt és élelmiszert tulajdonított el mindösszesen körülbelül 4.500.000 forint értékben.

Cselekménye bizonyítottság esetén alkalmas lehet nagyobb értékre, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének megállapítására - olvasható a Miskolci Törvényszék sajtóközleményében.

Mint írják, a bíróság azt mérlegelte, hogy a gyanúsítottal szemben kiszabható büntetési tétel mértéke – előéletére tekintettel – magas. Emiatt és az elfogásakor tanúsított magatartása alapján fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, amelyet személyi körülményei kellően nem ellensúlyoznak. Tartani kell attól is, hogy a még elő nem került értéktárgyak és készpénz elrejtésével megnehezítené a bizonyítást. Életmódja alapján arra is következtetni lehet, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb bűncselekményt követne el, mivel a mindennapi megélhetéséhez szükséges javakat ekként szerzi meg. Mindezekre figyelemmel a bíróság 2025. december 23. napjáig elrendelte a férfi letartóztatását.

A végzés nem végleges - zárul a közlemény.
 

Ez is érdekelhet

Reményt adnak a szent művészetek Miskolcnak az Ars Sacra Fesztiválon
MiskolcKultúraEgyház
A tavalyinál még gazdagabb programkínálattal érkezik szeptember 11-20. között a IV. Miskolc Ars Sacra Fesztivál, ahol idén több művészeti ág szakrális alkotásai mutatkoznak be, számos lelkiségi, tudományos és ismeretterjesztő esemény kíséretében.
Zoománia vetélkedő a Miskolci Állatkertben
Idén is várja a diákokat a ZOOmánia vetélkedő a Miskolci Állatkertben
MiskolcOktatásSzabadidő
Az Állatok Világnapjához kapcsolódva idén is megrendezik a ZOOmánia vetélkedőt a Miskolci Állatkertben.
Steiner Józsefné Ilona
Különleges gyűjtemény a miskolci könyvtárban
MiskolcKultúraSzabadidő
Képeslap-kiállítás nyílt Steiner Józsefné Ilona gyűjteményéből a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár második emeletén a fejedelem születésének 350. évfordulója alkalmából.
Miskolci Szimfonikus Zenekar társulati ülés. Fotó: Rogosz Péter
Várakból és kastélyokból vissza a koncerttermekbe – megnyitotta új évadát a Miskolci Szimfonikus Zenekar
MiskolcKultúra
A Miskolci Szimfonikus Zenekar mögött mozgalmas nyár áll, amelynek során olaszországi turnén is jártak, majd több különleges hazai és határon túli helyszínen, köztük várakban és kastélyokban muzsikáltak.