Ugrás a tartalomra

Ismét összeült a DAM-munkacsoport

Létrehozva
Évtizedek után gyógyíthatnák be Miskolc egyik legnagyobb tájsebét.
Kép
Műveletek 587849321_122229835574129106_8071874109010423116_n.jpg (179.11 KB)
Fotó: Tóth-Szántai József Facebook-oldala

"Folytatódik a munka, ismét összeült a DAM munkacsoport. Hosszú út áll előttünk, de az első fontos lépést már megtettük, amikor kormányzati támogatással Miskolc megvásárolta a DAM területének egyharmadát. Nem állunk meg, azon dolgozunk, hogy a gyárterületet ismét a város szövetébe illesszük, és évtizedek után végre begyógyíthassuk Miskolc egyik legnagyobb tájsebét" - adta hírül Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere közösségi oldalán.

Ahogy azt olvasóink figyelemmel kísérhették az utóbbi hetekben: Tóth-Szántai József szeptember 19-én jelentette be, hogy Miskolc vissza nem térítendő állami támogatást kap arra, hogy megvásárolja a Diósgyőri acélművek területének csaknem egyharmadát. A központi költségvetés erre a célra 550 millió forintot biztosított, annak érdekében, hogy a 43365/43-as helyrajzi számú területből 38,7 hektár az önkormányzat tulajdonába kerüljön.

Az ennek apropóján összehívott rendkívüli közgyűlésen felszólaló Tóth-Szántai József történelmi jelentőségűnek nevezte az ingatlan megszerzését. Mint mondta: kevés olyan miskolci család van, akinek valamilyen formában ne lenne kötődése, emléke az egykori Diósgyőri acélművekhez, mert a gyár generációkon át adott munkát, megélhetést a családoknak.

Ez is érdekelhet

Reményt adnak a szent művészetek Miskolcnak az Ars Sacra Fesztiválon
MiskolcKultúraEgyház
A tavalyinál még gazdagabb programkínálattal érkezik szeptember 11-20. között a IV. Miskolc Ars Sacra Fesztivál, ahol idén több művészeti ág szakrális alkotásai mutatkoznak be, számos lelkiségi, tudományos és ismeretterjesztő esemény kíséretében.
Zoománia vetélkedő a Miskolci Állatkertben
Idén is várja a diákokat a ZOOmánia vetélkedő a Miskolci Állatkertben
MiskolcOktatásSzabadidő
Az Állatok Világnapjához kapcsolódva idén is megrendezik a ZOOmánia vetélkedőt a Miskolci Állatkertben.
Steiner Józsefné Ilona
Különleges gyűjtemény a miskolci könyvtárban
MiskolcKultúraSzabadidő
Képeslap-kiállítás nyílt Steiner Józsefné Ilona gyűjteményéből a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár második emeletén a fejedelem születésének 350. évfordulója alkalmából.
Miskolci Szimfonikus Zenekar társulati ülés. Fotó: Rogosz Péter
Várakból és kastélyokból vissza a koncerttermekbe – megnyitotta új évadát a Miskolci Szimfonikus Zenekar
MiskolcKultúra
A Miskolci Szimfonikus Zenekar mögött mozgalmas nyár áll, amelynek során olaszországi turnén is jártak, majd több különleges hazai és határon túli helyszínen, köztük várakban és kastélyokban muzsikáltak.