A kérdés úgy is hangozhat, hogy a karbonkvóták hatása az éghajlatváltozásra vajon egy új horizont a tudomány és az ipar egén, vagy csupán egy „zöld” délibáb?
A miskolci Mathias Corvinus Collegium (MCC) szervezésében megtartott keddi rendezvényen ilyen és ehhez hasonló kérdésekre is választ kaphattak azok, akik ellátogattak a szakmai eseményre, amelyen Kitta Gergely, az MCC intézetekért felelős igazgatója és Kovács Erik, a Klímapolitikai Intézet vezető kutatója voltak a vendégek. A két szakértő és a hallgatóság egyebek mellett arra kereste a választ, hogy hogyan állunk a 2015-ös Párizsi Klímaegyezményben és a 2019-es Európai Zöld Megállapodásban meghatározott nemzetközi, környezeti fenntarthatósági célok teljesítésében? Avagy, hogyan tervez karbonsemlegessé válni 2050-ig az Európai Unió, és milyen eredményeket tud felmutatni Magyarország ezen a téren?
Górcső alá vették azt a kérdést is, hogy vajon az úgynevezett karbonkvóta-rendszer mennyiben járul hozzá a széndioxid-kibocsátás valódi csökkentéséhez? Egyáltalán hozzájárul-e, úgy, hogy a kibocsátási kvóták eladhatók. Tehát amit nem az egyik ország bocsát ki, azt a másik fogja. Továbbá, hogy milyen eszközökkel akarja az EU a zöld átállást megvalósítani, és hogyan hatnak ezek az elképzelések a társadalmi és gazdasági folyamatokra? Hogyan működnek a karbonkereskedelmi rendszerek, és milyen hatásfokkal segítik a klímasemlegesség elérését? Az USA, az EU és Kína karbonkvóta-rendszere miben térnek el egymástól, melyik a jó stratégia?
Az előadók többek között rámutattak, hogy bár az uniós stratégia ambiciózus célokat tűz ki, különösen a 2050-es határidejű karbonsemlegességi vállalást illetően, ezek megvalósítása jelentős gazdasági és társadalmi terhekkel is jár, amelyeket az emberekkel el kell tudni fogadtatni. Magyarország ugyanakkor az EU-s átlaghoz képest rugalmasabban és egy technológia-fókuszú megközelítéssel halad előre, ám a kibocsátáscsökkentési pálya betartása nekünk is komoly kihívást jelent.
A beszélgetés központi témája a karbonkvóta-rendszer hatékonysága volt. A szakértők rámutattak, hogy bár az EU ETS elvileg piaci alapú, költséghatékony megoldást kínálna a kibocsátások mérséklésére, a gyakorlatban gyakran torzításokkal és adminisztratív túlterheléssel működik. Kérdéses az is, hogy a kvóták drágulása valóban ösztönzi-e a vállalatokat a technológiai modernizációra, vagy inkább versenyképességi veszteséget okoz az európai ipar számára, amely a karbon kvóták vevője, így kénytelen a kvóták árát is beépíteni a járművek árába, amelyek így nyilván drágábbak lesznek vagy lehetnek, mint az Európán kívüli konkurenseké.
Az USA, az EU és Kína rendszerének összehasonlítása jól szemléltette: a globális szereplők eltérő megközelítései jelentős hatással vannak a világgazdasági folyamatokra, a versenyre, és a karbon-szivárgás jelenségére.
Az eseményen a résztvevők képet kaptak arról, hogy a karbonkereskedelmi rendszerek önmagukban nem jelentenek csodafegyvert a klímasemlegesség eléréséhez. A piaci eszközök csak akkor működnek hatékonyan, ha kiszámítható szabályozási környezet, technológiai fejlesztések és reális, társadalmilag is elfogadható átállási pálya egészíti ki őket.
