Ugrás a tartalomra

„Miskolc mindig plusz izgalmat ad” – Pál Dénes különleges karácsonyi koncerttel tért haza

Létrehozva
A miskolci közönség szeretete ezúttal is magával ragadta Pál Dénest, aki rendhagyó ünnepi koncerttel lépett fel a Művészetek Házában. Az Infusion Trióval közösen új hangzást vittek színpadra, a műsor során pedig a miskolci énekes vadonatúj karácsonyi dala is debütált. Az ünnepi készülődésről és a családi hagyományokról is mesélt nekünk.
Kép
Pál Dénes karácsonyi koncert
Pál Dénes Miskolcon lépett fel, majd interjút is adott a minap.hu-nak.

Pál Dénes miskolci énekes rendhagyó ünnepi koncerttel lépett fel a Művészetek Házában vasárnap este. Mi is ott voltunk, a koncert után pedig interjút is készítettünk az énekessel. Beszélgettünk a koncertről, az új karácsonyi daláról, és az otthoni ünnepi készülődésről is.

Milyen érzés Miskolcon koncertet adni? Más itthon színpadra lépni?

- Miskolcon koncertet adni abszolút más érzés és nem megszokható. Most már sokadik alkalommal vagyunk itt a Művészetek Házában. De valahogy azt az izgalmat, azt a plusz drukkot, amit Miskolc és a miskolci közönség ad, azt nem lehet áthidalni. Amikor haza érkezem, az plusz izgalommal, készülődéssel tölt el. A miskolci közönség könnyen feledteti, már a koncert elején feloldódunk, és élvezzük a miskolci közönség szeretetét - mesélte Pál Dénes.

Kép
Pál Dénes és az InFusion Trio Miskolcon.
Pál Dénes és az InFusion Trio Miskolcon.

Miben volt más ez a miskolci koncert?

- Már sokszor jártunk itt ünnepi koncerttel, ez most rendhagyó volt, mert az Infusion Trió közreműködésével teljesen más hangzást kaptak a dalok. Ilyen formában még nem hallhatták a kedves nézők, és bízunk abban, hogy ez a zenei stílus elnyerte a tetszésüket, és a karácsonyi dalok ebben a formában is megállták a helyüket.

Új karácsonyi dallal érkezett Pál Dénes Miskolcra

Pál Dénes új dala debütált a miskolci koncerten. Erről is mesélt nekünk a miskolci énekes.

- Nagy öröm számomra. Írtam egy karácsonyi dalt, aminek volt egy közreműködője, egy duettpartnerem, Bari Laci, aki szintén miskolci. Nemsokára a nagyközönség is hallhatja ezt a dalt. Ez volt az első alkalom, hogy felcsendült. Az is kuriózum volt, hogy ebben a hangzásvilágban viszont senki nem fogja idén hallani. A videóklipben teljesen másképp fog szólni, de remélem, hogy az a karácsonyi idill meg fog születni a dal hallgatásakor is.

Így készülnek a karácsonyra a családdal

Minket karácsonyi hangulatba hozott a koncert. Hogyan készülnek Pál Dénesék az ünnepekre?

- Igyekszem minden évben megfogadni azt, hogy nem kapkodva, hanem szépen ráhangolódva készülődünk a karácsonyra. Ez a sűrű teendők és a két gyerkőc mellett picikét nehézkesen szokott menni. A karácsonyi varázst megpróbáljuk minél hamarabb megteremteni a gyerekek miatt is, hiszen bennük ez a karácsonyi csoda abszolút él. Ahogy én is megtapasztaltam gyerekként, szeretnék nekik továbbadni. Lassan készülődünk, díszítjük a házat, hangolódunk karácsonyi dalokkal, ételekkel, a nagylányom nagyon várja a szentestét. Már van dekoráció a ház körül, aki a környékünkön lakik, látja, hogy beköszöntött a karácsonyi időszak. Az ünnapi hangulat már megjelent nálunk.

Munkával telik az adventi időszak.

- Nagyjából húsz különböző helyen kell helytállnom az ország különböző pontján. Bízom benne, hogy ezt a karácsonyi hangulatot máshová is el tudom vinni. De nagyon fontos, hogy otthon ez az időszak ne rohanással teljen, hanem azok a hagyományos dolgok, mint a kislányaimmal mézeskalácsházat díszíteni, vagy saját készítésű ajándékot vinni az iskolai karácsonyi vásárba együtt tudjuk megcsinálni.

Ez is érdekelhet

Mesékkel és új kihívásokkal indult az évad a Csodamalomban
MiskolcKultúraSzabadidő
Évadnyitót tartott a Csodamalom Bábszínház kedden. Az eseményen az intézmény különleges világáról, az új évad kihívásairól és a társulati munkáról is szó esett, két bábszínészt pedig külön is köszöntöttek.
3D nyomtatóval gazdagodott a Kazinczy iskola a Rotary jóvoltából
MiskolcOktatás
A Kazinczy Ferenc általános iskola informatikai oktatását támogatja nagy értékű számítástechnikai adományával a Rotary Klub Miskolc-Tapolca, amely a rászorulók mellett a tehetséges diákokat is segíti.
Supersum Háladíjjal ismerték el a Földes igazgatóhelyettesnőjét
MiskolcOktatás
Különleges honismereti szakkört indított Kovácsné Szeppelfeld Erzsébet, a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziuma igazgatóhelyettese. Supersum Háladíjjal fejezték ki köszönetüket a jelölők értékmentő és értékteremtő oktatási-nevelési munkájáért.
Képgaléria
Új épületszárnyat adtak át a Lévay József Református Gimnáziumban
Megújult épületszárnnyal fogadta első nyolcévfolyamos osztályát a Lévay
MiskolcOktatásEgyház
Tantermeket, tanárit, csoportszobákat, közösségi teret, raktárakat és mosdókat alakítottak ki a Lévay József Református Gimnázium megújult épületrészében a Tiszáninneni Református Egyházkerület támogatásával. Az új helyiségeket szeptember 1-jén vehették birtokba az ötödikes diákok.