Ugrás a tartalomra

Teljes útlezárás Miskolc egyik forgalmas utcájában

Létrehozva
Ideiglenes útlezárás és forgalmi rend változás Miskolcon.
Kép
Meggyesalja utca 60. szám
Meggyesalja utca 60. szám

A Miskolci Polgármesteri Hivatal és a Miskolci Városgazda tájékoztatása szerint november 29-én, szombaton 10 és 16 óra között gépi rakodási munkálatok miatt teljes szélességében lezárják a Meggyesalja utca 60. szám előtti szakaszt.

Emiatt a Meggyesalja utcára a Nagyváthy János utca felől csak a célforgalom, elsősorban az ott lakók, az oda látogatók, valamint az áruszállító járművek hajthatnak be.

Hozzátették, az Irányi Dániel utca és a lezárás közötti szakaszon található ingatlanok a Nagyváthy János utca felől lesznek megközelíthetőek, azonban onnan kizárólag az Irányi Dániel utcán keresztül lehet majd kihajtani az Avasalja utca irányába. Így a Meggyesalja utcának a lezárt és az Irányi Dániel utca közötti szakasza ideiglenesen kétirányú lesz, azonban a Meggyesalja, a Nagyváthy János, valamint az Irányi Dániel utca közötti szakaszon továbbra is egyirányú marad a forgalom.

A Meggyesalja utca lezárt szakasza és a Tompa Mihály utca közötti részen szintén két irányban haladhat majd a forgalom. Az itt található ingatlanok a Tompa Mihály utca felől lesznek megközelíthetőek, illetve abba az irányba is hagyhatóak majd el.

A lezárás autóbuszjáratokat is érint, az időszakos változásokról az MVK Zrt. honlapján tájékozódhatnak.

Címkék

Ez is érdekelhet

Zoománia vetélkedő a Miskolci Állatkertben
Idén is várja a diákokat a ZOOmánia vetélkedő a Miskolci Állatkertben
MiskolcOktatásSzabadidő
Az Állatok Világnapjához kapcsolódva idén is megrendezik a ZOOmánia vetélkedőt a Miskolci Állatkertben.
Steiner Józsefné Ilona
Különleges gyűjtemény a miskolci könyvtárban
MiskolcKultúraSzabadidő
Képeslap-kiállítás nyílt Steiner Józsefné Ilona gyűjteményéből a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár második emeletén a fejedelem születésének 350. évfordulója alkalmából.
Miskolci Szimfonikus Zenekar társulati ülés. Fotó: Rogosz Péter
Várakból és kastélyokból vissza a koncerttermekbe – megnyitotta új évadát a Miskolci Szimfonikus Zenekar
MiskolcKultúra
A Miskolci Szimfonikus Zenekar mögött mozgalmas nyár áll, amelynek során olaszországi turnén is jártak, majd több különleges hazai és határon túli helyszínen, köztük várakban és kastélyokban muzsikáltak.
Földre rántotta és megütötte a nőt, majd elmenekült a táskával – elfogták a miskolci rablót
MiskolcBűnügy
A rendőrök pár napon belül elfogták azt az ózdi férfit, aki erőszakkal szerezte meg áldozata táskáját.