Ugrás a tartalomra

Lehoczki Lászlót pénteken kísérik utolsó útjára

Létrehozva
Lehoczki László temetését pénteken tartják Miskolcon.

Lehoczki-Spider László búcsúztatója 2025.12.05-én pénteken, 14 órakor lesz a Szentpéteri kapui temető nagyravatalozójában - közölte a hírt Lehoczki László felesége, amit a Polgármesteri Hivatal kedd délelőtti közleményében is megerősített.

- Megkérünk mindenkit, egy szál virággal kísérjék utolsó útjára Lacit - írta.

Hozzátette, természetesen mindenkire rábízza, hogy mit szeretne vinni.

67 éves korában ment el Lehoczki László

Ahogy arról lapunk múlt pénteken beszámolt, Lehoczki-Spider László 2025. november 27-én, 67 éves korában hunyt el.

Miskolc városa Lehoczki-Spider Lászlót, a Spider Miskolci Speciális és Felderítő Mentőcsoport alapítóját, Miskolc díszpolgárát saját halottjának tekinti és számára díszsírhelyet biztosít.

Címkék

Ez is érdekelhet

Miskolci Szimfonikus Zenekar társulati ülés. Fotó: Rogosz Péter
Várakból és kastélyokból vissza a koncerttermekbe – megnyitotta új évadát a Miskolci Szimfonikus Zenekar
MiskolcKultúra
A Miskolci Szimfonikus Zenekar mögött mozgalmas nyár áll, amelynek során olaszországi turnén is jártak, majd több különleges hazai és határon túli helyszínen, köztük várakban és kastélyokban muzsikáltak.
Földre rántotta és megütötte a nőt, majd elmenekült a táskával – elfogták a miskolci rablót
MiskolcBűnügy
A rendőrök pár napon belül elfogták azt az ózdi férfit, aki erőszakkal szerezte meg áldozata táskáját.
Képgaléria
Országos Diákönkormányzat találkozója a városházán
Először Miskolcon találkoztak a diákpolgármesterek
Miskolc
Miskolc ad otthont az Országos Diákönkormányzatok Találkozójának, a háromnapos program a kapcsolatépítésről, a jó gyakorlatok megosztásáról szól. A hivatalos megnyitót csütörtökön tartották a polgármesteri hivatal közgyűlési termében.
Filmnézés a csillagos ég alatt: újra kertmozivá változik a Csengey-kert
MiskolcSzabadidő
A miskolci Csengey-kertben több estén keresztül, ingyenesen lehet filmet nézni a csillagos ég alatt.