Ugrás a tartalomra

Az Avasi Gimnázium diákjainak alkotásai költöztek a Teleki Kollégiumba

Létrehozva
Megnyílt az Avasi Gimnázium Alakuló horizontok című kiállítása a Teleki Tehetséggondozó Kollégiumban, ahol a gimnázium rajztagozatos diákjainak munkái kaptak helyet. A tárlat keddi megnyitóján a kollégium diákjai verssel és zongorajátékkal alapozták meg a meghitt hangulatot, mielőtt a kiállítást hivatalosan megnyitották volna.
Preview Image
Osztie Tibor képgalériája

A gimnázium képviseletében Miklós Tamás igazgató és Komor Katalin Anita, nevelésért felelős igazgatóhelyettes is jelen volt, a kiállítást pedig az Avasi Gimnázium két rajztanára, Orosz-Stefán Renáta és Bodnár Tibor nyitották meg.

Bodnár Tibor személyes hangvételű beszéddel kezdett, kiemelve a nap különös egybeeséseit.

– Ebben a kollégiumban laktam egy évig, a gimnázium rajztagozata idén 35 éves, én pedig éppen 20 éve érettségiztem az Avasi rajztagozatán, ahol most taníthatok – mondta.

Hangsúlyozta, hogy a rajztagozat célja a hagyomány ápolása mellett a folyamatos megújulás.

– Ezek az alkotások nem végcélok, hanem eszközök. Arra szolgálnak, hogy a diákok megtalálják a saját útjukat – fogalmazott.

Bodnár szerint az intézmény legfőbb értéke, hogy hozzá tud járulni ahhoz, hogy diákjaiból boldog, kiegyensúlyozott felnőttek váljanak.

A gondolatokat Orosz-Stefán Renáta folytatta, aki Picasso híres mondását idézte: minden gyermek művész.

– A hozzánk érkező kilencedikesek valóban hozzák magukkal ezt az alkotó energiát. Nekünk az a feladatunk, hogy megtanítsuk őket önállóan repülni, kitágítani a saját határaikat – mondta.

Az „alakuló horizont” kifejezés is erre utal: a diákoknak nyitniuk kell a világra, kísérletezniük, és megtalálniuk a saját hangjukat.

Renáta Jonathan Livingston, a sirály történetét is felidézte, amelyben a főhős nem a túlélés, hanem a szabadság és a határok átlépése miatt tanul meg repülni.

– A művészet is ezt jelenti: folyamatosan feszegetni a határainkat, tágítani a látásmódunkat – tette hozzá.

Kiemelte azt is, hogy az Avasi Gimnázium széles partnerhálózattal dolgozik: galériákkal, egyetemekkel és múzeumokkal együtt szerveznek programokat, workshopokat, amelyek ugyanolyan fontos részét képezik a képzésnek, mint a stúdiómunka.

Az Alakuló horizontok című kiállítás így nem csupán műveket mutat be, hanem egy fejlődési ívet is: azt a folyamatot, amelyben a diákok tanulnak látni, gondolkodni, kifejezni, és lépésről lépésre formálják saját művészi világukat. A Teleki Kollégium falai most ezt az útkeresést teszik láthatóvá.

Ez is érdekelhet

Földre rántotta és megütötte a nőt, majd elmenekült a táskával – elfogták a miskolci rablót
MiskolcBűnügy
A rendőrök pár napon belül elfogták azt az ózdi férfit, aki erőszakkal szerezte meg áldozata táskáját.
Képgaléria
Országos Diákönkormányzat találkozója a városházán
Először Miskolcon találkoztak a diákpolgármesterek
Miskolc
Miskolc ad otthont az Országos Diákönkormányzatok Találkozójának, a háromnapos program a kapcsolatépítésről, a jó gyakorlatok megosztásáról szól. A hivatalos megnyitót csütörtökön tartották a polgármesteri hivatal közgyűlési termében.
Filmnézés a csillagos ég alatt: újra kertmozivá változik a Csengey-kert
MiskolcSzabadidő
A miskolci Csengey-kertben több estén keresztül, ingyenesen lehet filmet nézni a csillagos ég alatt.
nyílt nap a Miskolci Állategészségügyi Telepen
Egy délelőtt, ami egy kutya vagy cica életét is megváltoztathatja – szombaton újra nyílt nap a Miskolci Állategészségügyi Telepen
MiskolcSzabadidő
Van, aki egy szerető gazdára vár. Van, aki csak egy kis simogatásra, egy közös sétára vagy néhány önfeledt percre. Szombaton bárki tehet azért, hogy a Miskolci Állategészségügyi Telep védenceinek egy kicsit szebb legyen a napja.