Ugrás a tartalomra

Díjeső vár a diáksportosokra

Létrehozva
A Miskolci Egyetem főépületének Díszaulájában tartják a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Diáksport és Szabadidő Egyesület hagyományos díjátadó ünnepségét.
Kép
diszaula-7-scaled.jpg
A díszaulában korábban még soha nem ünnepeltek a vármegyei diáksportosok. (Képünk egy korábbi rendezvényen készült.) Fotó: magánarchívum

A patinás helyszín először ad otthont a gálának, amelyet december 9-én, kedden 11 órától tartanak. Beszédet mond Dankó Dénes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Közgyűlés alelnöke és prof. dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora.
Benőcs Dávid, az egyesület titkára elmondta, hogy az ünnepi ülésen szó szerint díjeső vár az arra érdemesekre. Átadják a Vármegye Jó tanulója, jó sportolója, a Vármegye Legeredményesebb Diáksport Szervezete, a Vármegye Legaktívabb Iskolája és a Vármegye Diáksportjáért kitüntetéseket, valamint jutalmazzák a Vármegye Körzeti Testnevelőjét és a Vármegye Fiatal Testnevelőjét is.


 

Ez is érdekelhet

Filmnézés a csillagos ég alatt: újra kertmozivá változik a Csengey-kert
MiskolcSzabadidő
A miskolci Csengey-kertben több estén keresztül, ingyenesen lehet filmet nézni a csillagos ég alatt.
nyílt nap a Miskolci Állategészségügyi Telepen
Egy délelőtt, ami egy kutya vagy cica életét is megváltoztathatja – szombaton újra nyílt nap a Miskolci Állategészségügyi Telepen
MiskolcSzabadidő
Van, aki egy szerető gazdára vár. Van, aki csak egy kis simogatásra, egy közös sétára vagy néhány önfeledt percre. Szombaton bárki tehet azért, hogy a Miskolci Állategészségügyi Telep védenceinek egy kicsit szebb legyen a napja.
Elhunyt Rusznyák József
Elhunyt az egykori szabadfogású Európa-bajnoki ezüstérmes birkózó, DVTK edző
MiskolcSport
Birkózás: az élők sorából a napokban eltávozott kiváló szakembert Miskolcon temetik majd el.
Darmos László
Miskolci vagyonőr keresi a nagy őt – Elindult a Házasság első látásra
MiskolcBulvárCelebhírek
Miskolci izomkolosszus is szerepel a TV2 Házasság első látásra harmadik évadában. A 39 éves Darmos László sokszor érezte már, hogy egykori párjai a megmentő szerepet várják el tőle, majd elhagyják, amint már nincs kimondottan szükség rá. Egy igazán lobbanékony nőt választottak számára a szakértők.