Ugrás a tartalomra

Még van esély, Miskolc és Selmecbánya is döntőbe juthat

Létrehozva
Újabb közönségszavazást írtak ki a Magyarország Ifjúsági Fővárosa versenyben.
Kép
Szalamander
Búcsúznak az egyetemisták, Szalamander Miskolcon. Fotó: Mocsári László

Ahogy arról a minap.hu beszámolt, Miskolc is ringbe szállt a Magyarország Ifjúsági Fővárosa 2026 címért, a borsodi megyeszékhely Selmecbányával közösen pályázott a Kulturális és Innovációs Minisztériumhoz (KIM).

A minisztérium által kiírt versenyre 11 várospár, azaz 22 város nyújtott be pályázatot. Minden várospárban az egyik hazai, a másik határon túli. A címről televíziós vetélkedő dönt, a győztes jövőre egy évig viselheti a Magyarország Ifjúsági Fővárosa címet, a várospár pedig száz-száz millió forintot nyer a fiatalokkal kapcsolatos projektek támogatására.

A pályázatra jelentkezőknek azt kellett bemutatniuk, hogy milyen programokkal, akciókkal, kulturális vagy sportlehetőségekkel igyekeznek vonzóvá tenni településüket a fiatalok számára.

Hollósy András, Miskolc alpolgármestere korábban már ismertette, hogy Miskolc mire helyezi a hangsúlyt a pályázatban.

„A Miskolci Egyetem őse Selmecbányához kapcsolódik. A Selmeci Akadémia elődjét, egy kohászati-bányászati tanintézetet (Bergschule) III. Károly 1735-ben alapította meg, amelynek jogutódja többek között a Miskolci Egyetem. A miskolci fiatalsághoz tehát szervesen kapcsolódnak a selmeci hagyományok, ezért szerettünk volna egy közös pályázatot letenni az asztalra – ismertette Hollósy András. – Jellemzően minden miskolci egyetemi hallgató ellátogat Selmecbányára és egyedülálló a szakesetek hangulata is a Miskolci Egyetem campusán, ami óriási élményt ad. Ezt szerettük volna még élénkebben megmutatni”.

Bár a minap megrendezett első fordulóban Miskolc és Selmecbánya nem jutott tovább, de újabb esély adódott: még van lehetőség a várospárosnak bejutnia a Magyarország Ifjúsági Fővárosa döntőjébe, ugyanis akik elsőre nem jutottak tovább, azok számára újabb közönségszavazást írtak ki.

Az alábbi kóddal lehet szavazni a Miskolc-Selmecbánya kettősre: 04

A telefonszám továbbra is ugyanaz: +36-20/30/70-810-1799 (Egy telefonszámról egy sms küldhető)

A szavazás december 8., hétfő 9 óráig tart, ezután 9:30-kor a Kulturális és Innovációs Minisztérium Facebook-oldalán egy élő videóban hirdetik ki, hogy melyik várospár jut negyedikként a döntőbe.

Ez is érdekelhet

Elhunyt Rusznyák József
Elhunyt az egykori szabadfogású Európa-bajnoki ezüstérmes birkózó, DVTK edző
MiskolcSport
Birkózás: az élők sorából a napokban eltávozott kiváló szakembert Miskolcon temetik majd el.
Darmos László
Miskolci vagyonőr keresi a nagy őt – Elindult a Házasság első látásra
MiskolcBulvárCelebhírek
Miskolci izomkolosszus is szerepel a TV2 Házasság első látásra harmadik évadában. A 39 éves Darmos László sokszor érezte már, hogy egykori párjai a megmentő szerepet várják el tőle, majd elhagyják, amint már nincs kimondottan szükség rá. Egy igazán lobbanékony nőt választottak számára a szakértők.
A 26-os felújítása madártávlatból
Újra járható a Pattantyús utca, több helyen munkavégzés lassítja a forgalmat Miskolcon
Miskolc
Az Avas főútjának felújításához kapcsolódó munkálatok, valamint több városi útfelújítás és közterületi munka miatt ugyanakkor Miskolc több pontján továbbra is időszakos forgalomkorlátozásokra és sávszűkítésekre kell számítani.
Rendőrök a zebráknál – megkezdődött az új tanév
Szelíd motorosok a serdülőkre leselkedő veszélyek ellen
MiskolcÉletmódEgészség
Emlékszik a Szelíd motorosok főhőseire, Billyre és Wyattra, akik egy sikeres drogbizniszt követően Harley-Davidsonjaikon indulnak útnak Los Angelesből New Orleansba, a helyi Mardi Gras fesztiválra? A szabadságot azonban nem találják meg, útjuk tragikus véget ér.