Kassay Tamás, a MIDMAR kommunikációs és marketing vezetője szerint az év folyamán voltak kevésbé forgalmas és kiemelkedő időszakok is, az előfoglalások alapján várhatóan az adventi időszak is magasabb látogatószámokat hoz majd. Ami javítja az éves statisztikát. A decemberi számok csak januárban állnak majd rendelkezésre, de az év vége forgalma egyelőre bíztatónak látszik.
A szakember ismertette, hogy a januártól április végéig rendelkezésükre álló tényadatok alapján azt látták, hogy 56 ezer négyszáz vendég érkezett ebben az időszakban Miskolcra, ami meghaladta a 2023-as értéket, amikor még működött a Barlangfürdő is. Ez nagyon bíztató jel volt, hiszen a Barlangfürdő nélkül is sokan választották úticélnak városunkat. Az év első négy hónapja egyértelműen egy sikeresen átvészelt olyan krízis időszak volt, amikor az egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb attrakciónk hiányzott a város kínálatából.
- Nyilvánvalóan arra számítottunk, hogy a nyári szezonban, amikor az emberek strandolni szeretnének, és a fürdők mindegyikének a teljes kapacitására lenne szükség, a Barlangfürdő hiánya valamilyen szinten éreztetni fogja a hatását. Nem vártuk azt, hogy az idén rekord vendégforgalom lesz a nyári időszakban. Ehhez képest jöttek a kedvező számok. Augusztusban megjelent a sajtóban, hogy volt egy teltházas hétvége is Miskolcon, ez egészen pontosan az augusztus 15-től 17-ig tartó időszak volt. Ez egy nagyon jó mutatója annak, hogy annak ellenére, hogy a Barlangfürdő átmenetileg nem üzemel, Miskolcnak van olyan vonzereje, hogy meg tudja tölteni a szálláshelyeket – mondta Kassay Tamás.
Hozzátette, ez bizonyíték arra, hogy érdemes foglalkozni a város más attrakcióival is, és érdemes hirdetni úgy a várost, hogy jelen állapotában is vonzó legyen, és a hírünk elérje azokat, akiket így is érdekli, hogy milyen látnivalók, lehetőségek vannak a Bükk városában és környékén. Képesnek kell lennünk arra, hogy megmozgassunk egy új vendégkört és egy új közönséget, illetve a régieknek is üzenni, hogy a visszatérő törzsvendégek is megtalálják azokat a lehetőségeket, amelyek miatt nekik is érdemes elutazniuk Miskolcra.
Példaként említette többek között a számos zenei, gasztronómiai és sport programot, amelyekkel várták az érdeklődőket az év során Miskolcon. A Csengey Kerti Partyt, amely a 18-20 éves korosztálynak nyújtott kikapcsolódást augusztusban. A miskolci Soho kubai hétvégével készült nyáron, ahol kubai dallamok, különleges rumok és fűszeres ételek várták az érdeklődőket. És ezek csupán ízelítők abból a számos és folyamatos program kínálatból, amelyek egyaránt vonzották a helyieket és a turistákat a városba.
A hétfői sajtótájékoztatón megtudtuk, 2025-ben összességében 4,5 százalékkal csökkent a vendégek száma és 6 százalékkal az itt töltött éjszakák száma a tavalyi évhez képest. Voltak azonban kiemelkedő időszakok, például az őszi szünet. Ekkor Miskolc a foglalások alapján bekerült a top 10 legnépszerűbb úti cél közé.
Kassay Tamás kiemelte, a 2019-es csúcs év után ez volt a legerősebb októberi forgalom a városban, és ez igazolja azt a törekvést, hogy szeretnék az aktív turizmus, a gasztronómia, és a fenntartható turizmus irányába terelni a vendégeket. Szeretnék elérni, hogy olyan emberek is eljöjjenek Miskolcra, akik az ilyen programok iránt érdeklődnek.
- Ebben az évben októberig, ameddig a számok már láthatóak, 179.902 vendég érkezett Miskolcra, akik 386 ezer vendégéjszakát töltöttek el. Ez összehasonlításképpen azt jelenti, hogy 2024-hez képest 6,6 százalékos csökkenés van a vendégszámban, a vendégéjszakákban pedig 8,7 százalékos. Hogyha 2023-hoz megyünk vissza, akkor ezek a számok már kisebbek, 4,8 illetve 8,1. Azt tudom mondani, ha megnézzük, hogy a Barlangfürdőnek mekkora forgalma volt - egy évben 300 ezer vendéget fogadott -, akkor láthatjuk, hogy ennél jóval nagyobb visszaesés is történhetett volna. Nagyobb visszaesés azért nem következett be, mert mindannyian, akik ebben a szakmában tevékenyen részt tudunk venni, megtettünk mindent azért, hogy mentsük azt a helyzetet, ami itt Miskolcon előállt, de előállhat bármely más településen is, hiszen mindig vannak váratlan és kivédhetetlen helyzetek. Ez a mi szempontunkból egy ilyen helyzet, és mi ezt igyekszünk kezelni - fogalmazott.
A MIDMAR kommunikációs vezetője hangsúlyozta, folyamatosan dolgoznak azon is, hogy a szálláshelyek és a szolgáltatók tulajdonosait és munkatársait is képezzék, ezért rendszeresen szerveznek turisztikai fórumokat és workshopokat is, ahol megosztják a legújabb piaci információkat, trendeket és jó megoldásokat.
- Nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy a helyi szolgáltatókat edukáljuk, hogy segítsünk nekik abban, hogy a legfrissebb nemzetközi szintű naprakész tudásnak a birtokában legyenek, hiszen nem mindenkinek van külön marketing csapata, olyan szakembereik, akikkel sok pénzt bele ölve tudnának dolgozni. Igyekszünk szemléletet formálni, fejleszteni Miskolc termékeit, és emellett a digitális készségeket is bővíteni a szolgáltatók oldalán, hogy a legújabb és versenyképes tudás birtokában indulhassanak a vendégekért folyó versenyben – fejtette ki Kassay Tamás.