Ugrás a tartalomra

Letartóztatásban a fosztogató

Létrehozva
Elrendelte a letartóztatását a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak, aki három napon belül három idős sértettet is kifosztott Miskolcon.

A megalapozott gyanú szerint a terhelt 2025. december 2-án délután az utcán figyelmes lett a lassan sétáló, 83 éves sértettre, odalépett hozzá és egy határozott mozdulattal kitépte a kezéből táskáját, majd elfutott. A megszerzett értékek közül a férfi a táskában lévő lottószelvényeket és 30 ezer forintnyi készpénzt tartott meg.

Temetőben csapott le áldozatára

December 5-én délelőtt a gyanúsított egy miskolci temetőben felfigyelt a rosszul halló, 86 éves sértett asszonyra, akitől ugyanilyen módon megszerezte a táskáját, majd a benne lévő személyes iratokkal, kulcscsomóval, illetve 15 ezer forintnyi készpénzzel együtt elfutott. A terhelt még aznap délután ugyanígy egy 78 éves asszonyt is kifosztott, tőle az okmányokon kívül 6 ezer forintnyi készpénzt, bankkártyát és egy mobiltelefont szerzett meg.

Kifosztás bűntette

A gyanúsított cselekményei – bizonyítottság esetén – alkalmasak lehetnek három rendbeli kifosztás bűntettének és más kisebb súlyú bűncselekményeknek a megállapítására.

A férfivel szemben kiszabható büntetési tételkeret felső határa a halmazatra és az előéletére figyelemmel magas, ez megalapozza a szökés, elrejtőzés veszélyét, amelyet a személyi körülmények kellően nem ellensúlyoznak. Tartani kell attól, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén a sértetteket megfélemlítené, befolyásolná. Előélete és az elkövetés körülményei alapján alappal lehet következtetni a bűnismétlés lehetőségére is.

Letartóztatásban

A bíróság mindezeket mérlegelve 2026. január 11. napjáig elrendelte a férfi letartóztatását.

A végzés nem végleges - közölte a bíróság.

Ez is érdekelhet

Villamosbaleset az Újgyőri főtéren
MiskolcBaleset
A Thököly utca és az Újgyőri főtér között villamospótló autóbuszokkal szállítják az utasokat villamosbaleset miatt.
Különleges ételekkel és előadókkal érkezik a IV. Sólet Fesztivál vasárnap
MiskolcKultúraEgyház
Sólet, flódni, klezmer, humor és találkozások – szeptember 6-án, ismét megtelik élettel a miskolci zsinagóga udvara.
Értékes ösztöndíjat kapott két szentpális diák
MiskolcOktatás
Szeptember 1-jén ismét ünnepi pillanattal kezdődött a tanév a Miskolci SZC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskolában.
Pénteken elstartol a CineFest – a fesztivál igazgatójával beszélgettünk a Kilátó című műsorunkban
MiskolcKultúra
Filmek, sztárok, koncertek, premierek, szabadtéri vetítések és rengeteg kísérőprogram. Pénteken indul a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál. Az előkészületekről, kulisszatitkokról, és a legizgalmasabb vetítésekről számolt be stúdiónkban Bíró Tibor fesztiváligazgató.