Ugrás a tartalomra

Cserkészek is segítik az új babaotthont

Létrehozva
A Magyar Cserkészszövetség II. Cserkészkerülete rugdalózókkal, takarókkal és egyéb hasznos dolgokat adományozott a piciknek.
Kép
cserkeszek_adomany_babaotthon_25_12_10_01.jpeg


Mintegy száz darab kezdőcsomaggal járult hozzá a Magyar Cserkészszövetség II. Cserkészkerülete a miskolci befogadóotthonba kerülő gyermekek ellátásához. A többi között rugdalózókat, puha takarókat, előkéket vagy éppen hőmérőket tartalmazó csomagokat szerdán délután adták át az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat Károly utcai befogadóközpontjában. 

Jernei Péter kerületi elnök érdeklődésünkre elmondta, fontos volt számukra az adományozás, mivel hiszik, hogy az állam szerepvállalásán túl a gyermekekért tenni akaró társadalmi szervezeteknek is feladatuk az elesettek felkarolása.

Az adományokat ifjú cserkészekkel adtuk át, a mostani felajánlás körülbelül száz gyereknek jelent segítséget. Fontos számunkra az, hogy magunk is példát mutassunk a következő generációnak, hiszen a cserkészet egyik alapvetése, hogy mindennap kell egy jó cselekedet tenni. Mi ezt úgy szoktuk jelezni, hogy mindennap egy csomót kötünk a nyakkendőnkre, és akkor bonthatjuk csak ki a nap végén, ha a napi jócselekedet megtettük. Úgy gondolom a szerdai akció résztvevői nyugodtan bontották ki otthon nyakkendőjüket a nap végén 

– mondta. 
 

Ez is érdekelhet

Harmadik egymilliós mérföldkövéhez érkezett a „Ne dobd el – ajánld fel!” kampány
MiskolcOktatásSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Egyetem „Ne dobd el – ajánld fel!” elnevezésű fenntarthatósági és társadalmi felelősségvállalási kampánya. Az egyetemi közösség által összegyűjtött visszaváltható palackok után befolyt összegből ezúttal egymillió forintos adományt vehetett át a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola Alapítvány.
Szinvavölgyi Néptáncműhely
Miskolci néptáncosok a legjobbak között
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
A hétvégén Szarvason rendezték meg a XVII. Országos Gyermek Szólótáncverseny döntőjét, ahol miskolci sikereknek is örülhettünk.
Visszarepülnek a múltba
MiskolcKultúraSzabadidő
Harmincöt év könyves örökségét idézi fel a Bíbor Kiadó. A vállalkozás retrospektív kiállítással és baráti beszélgetéssel kapcsolódik a 97. Ünnepi Könyvhét programjaihoz.
Újabb helytörténeti érdekességek Miskolcról
Miskolc
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történetéből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel.