Ugrás a tartalomra

Különleges est Hejőcsabán – folytatódik az adventi programsorozat

Létrehozva
Hejőcsabán pénteken folytatódott az adventi időszak hagyományteremtő programsorozata.
Kép
fotó: Mocsári László
Adventi gyertyagyújtás Hejőcsabán. Fotó: Mocsári László

A rendezvényt Berencsy Máté önkormányzati képviselő köszöntője nyitotta meg, aki felidézte: a sorozatot tavaly indították el azzal a céllal, hogy közösségépítő, meghitt adventi eseményeket teremtsenek a városrészben.

Az advent minden hétvégéjén különféle műsorokkal várják az érdeklődőket Hejőcsabán, a Gárdonyi Géza Művelődési Házban: az első alkalmakon a helyi egyház, valamint az óvodások szerepeltek, a második hétvégén pedig a Mikulás is ellátogatott Hejőcsabára.

A pénteki, harmadik rendezvényen Eperjessy Erika és Kincses Károly adtak elő adventi dallamokat, majd a Miskolci Örömdal-kör műsora következett. Az estet a harmadik adventi gyertya ünnepélyes meggyújtása tette teljessé.

- Szeretnénk hagyományt teremteni Hejőcsabán, közösségépítés céljából indult a programsorozat - mondta Berencsy Máté. Hozzátette, minden miskolcit szeretettel várnak Hejőcsabára.

Preview Image
Adventi gyertyagyújtás a Gárdonyiban. Mocsári László galériája.

A sorozat következő eseménye december 17-én 14 órakor lesz: a Dallamok Szárnyán Művészeti Klub ad karácsonyi koncertet, és ekkor gyújtják meg a negyedik adventi gyertyát Hejőcsabán a Gárdonyi Géza Művelődési Házban.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.