Ugrás a tartalomra

A vásárlók már elmerültek a karácsonyi készülődésben

Létrehozva
Megteltek a miskolci bevásárlóközpontok, a vásárlók pedig idén is igyekeznek tartani a tavalyi költségkeretet.
Kép
karacsonyi_vasarlas_1.png (825.83 KB)

Elkezdődött a karácsonyi láz, az áruházakban már most tömött kosarakkal járnak az emberek, miközben az ünnepi menün és az ajándékokon gondolkodnak. Stábunk egy miskolci bevásárlóközpontban kérdezte a vásárlókat, hogyan készülnek az ünnepekre.

– Most leginkább új díszeket szerettünk volna beszerezni, hogy felfrissítsük az otthoni dekorációt, és természetesen a hal sem maradhat ki, mert már kapható friss filé is – fejtette ki a Miskolc Televíziónak nyilatkozó Kavalecz Istvánné.

Hozzátette: idén is halászlé kerül az ünnepi asztalra, valamint töltött káposzta, amely náluk sosem hiányozhat.

Egy tiszaújvárosi vásárló, Szlávik Sándorné már csak az utolsó simításokat végezte.

Kép
karacsonyi_vasarlas_2.png (675.97 KB)

– A nagyobb részét már beszereztük az ünnepekre, most inkább csak apróságokért jöttünk – fogalmazott.

Mint mondta, náluk hagyományos ételek készülnek majd, élő fenyőt díszítenek fel, és a lakás ünnepi dekorációja is kiemelt szerepet kap.

A Miskolc Televízió riportjából kiderül: egyértelműen érződik, hogy beindult a karácsonyi készülődés, az áruház munkatársai szerint leginkább a díszek fogynak, de a szaloncukor és a karácsonyi csomagok is keresettek.

Egy felmérés szerint a vásárlók többsége idén nagyjából ugyanannyit tervez költeni, mint tavaly, az ajándékvásárlásnál pedig az ár mellett leginkább a minőség számít számukra.



 

Ez is érdekelhet

Villamosbaleset az Újgyőri főtéren
MiskolcBaleset
A Thököly utca és az Újgyőri főtér között villamospótló autóbuszokkal szállítják az utasokat villamosbaleset miatt.
Különleges ételekkel és előadókkal érkezik a IV. Sólet Fesztivál vasárnap
MiskolcKultúraEgyház
Sólet, flódni, klezmer, humor és találkozások – szeptember 6-án, ismét megtelik élettel a miskolci zsinagóga udvara.
Értékes ösztöndíjat kapott két szentpális diák
MiskolcOktatás
Szeptember 1-jén ismét ünnepi pillanattal kezdődött a tanév a Miskolci SZC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskolában.
Pénteken elstartol a CineFest – a fesztivál igazgatójával beszélgettünk a Kilátó című műsorunkban
MiskolcKultúra
Filmek, sztárok, koncertek, premierek, szabadtéri vetítések és rengeteg kísérőprogram. Pénteken indul a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál. Az előkészületekről, kulisszatitkokról, és a legizgalmasabb vetítésekről számolt be stúdiónkban Bíró Tibor fesztiváligazgató.