Ugrás a tartalomra

Három napon át a karate volt a fókuszban

Létrehozva
Három napon át a karate volt a fókuszban a miskolci Justitia Fuji-Yama SE karatékái számára, a december 12-14. között megrendett Hayashi-ha Shito-ryu nemzetközi versenyen és szemináriumon az UTE csarnokaiban.
Kép
img_5757.JPG
Három napon át mérkőztek a miskolci karatésok. Fotó: Justitia Fuji-Yama SE

Pénteken délután Fisher Mihály, a magyar felnőtt kumite válogatott edzője tartott edzést a résztvevők számára, majd Hanshi Julius Thiry mester, a Hayashi-ha Shito-ryu International világszervezet vezetője és tanítványa Junko Arai vezényelt kata (formagyakorlat) szemináriumot.

December 13-án Budapesten az UTE Röplabda csarnokban rendezték meg a Shito open nemzetközi nyílt karate versenyt, ahol a miskolci egyesület karatékái is részt vettek. A Toldi utcai edzőterem növendékei és a Diósgyőri Nagy Lajos Király Általános Iskolában található Tokui dojo sportolói egyaránt szép sikereket értek el a nemzetközi versenyen, amely egyben az év utolsó megmérettetése is volt. Edzőként Grudzinski Zsolt, Tóth Vanda és Bérczes Botond segédkezett.

Vasárnap délelőtt az egyesület négy sportolója tett sikeres fekete öves vizsgát: Szilágyi Gergő 3. dan, Kovács Száva 1. dan, Bérczes Botond 1. dan és Molnár Árpád 1. dan.

Ezt követően Hárspataki Gábor, olimpiai bronzérmes karatéka vezényelt küzdő edzést az érdeklődők számára, majd ismét Hanshi Julius Thiry és Junko Arai tartott szemináriumot formagyakorlatban.

Kép
img_5530.JPG

Versenyeredmények:

6-9 éves lány kata 10-9. kyu: 2. Bardi Edit 
8-9 éves fiú kata 10-9. kyu: 1. Tóth Bence
8-9 éves fiú kata 10-9. kyu: 2. Dósai-Molnár Zsombor
10-11 éves fiú kata 7. kyutól: 1. Kazai Bendegúz 
12-13 éves lány kata 6. kyutól: 2. Lukács Mária
12-13 éves lány kata 6. kyutól: 3. Kovács Elina 
12-13 éves lány kata 6. kyutól: 3. Farkas Maja
12-13 éves fiú kata 6. kyutól: 2. Kazai Bendegúz 
14-15 éves lány kata 6. kyutól: 5. Trója Panna
14-15 éves fiú kata 6. kyutól: 3. Somfai Zsombor
Felnőtt női kata 6-4. kyu: 1. Svercsok Diána
Felnőtt női kata 6-4. kyu: 3. Juhász Lili 
Felnőtt női kata: 2. Kovács Száva
Felnőtt férfi kata: 2. Szilágyi Gergő 
Felnőtt férfi kata: 3. Bérczes Botond
16-17 éves fiú kumite -68 kg 6. kyutól: 3. Ónodi Sándor

Címkék

Ez is érdekelhet

Villamosbaleset az Újgyőri főtéren
MiskolcBaleset
A Thököly utca és az Újgyőri főtér között villamospótló autóbuszokkal szállítják az utasokat villamosbaleset miatt.
Különleges ételekkel és előadókkal érkezik a IV. Sólet Fesztivál vasárnap
MiskolcKultúraEgyház
Sólet, flódni, klezmer, humor és találkozások – szeptember 6-án, ismét megtelik élettel a miskolci zsinagóga udvara.
Értékes ösztöndíjat kapott két szentpális diák
MiskolcOktatás
Szeptember 1-jén ismét ünnepi pillanattal kezdődött a tanév a Miskolci SZC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskolában.
Pénteken elstartol a CineFest – a fesztivál igazgatójával beszélgettünk a Kilátó című műsorunkban
MiskolcKultúra
Filmek, sztárok, koncertek, premierek, szabadtéri vetítések és rengeteg kísérőprogram. Pénteken indul a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál. Az előkészületekről, kulisszatitkokról, és a legizgalmasabb vetítésekről számolt be stúdiónkban Bíró Tibor fesztiváligazgató.