Ugrás a tartalomra

Szeretet cipősdobozokba rejtve a Városházán óvodásoknak

Létrehozva
Pereces többségében hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű óvodásait lepték meg cipősdobozokba csomagolt ajándékaikkal a miskolci önkormányzat dolgozói.
Kép
ciposdoboz.jpg
Cipősdobozokba zárt szeretet. Fotók: Rogosz Péter

Egy hatalmas karácsonyfa mellett sorakoztak az önkormányzat ajándékdobozai december 16-án, szerda reggel a miskolci Városháza Dísztermében. Az önkormányzati cipősdoboz akció zárórendezvényére ezúttal a MIÓVI Vadász Úti Tagóvodájának növendékeit, szüleiket és az intézmény óvodapedagógusait várták. A dobozokat pedig a miskolci önkormányzat munkatársai töltötték meg.

Az ajándékozás előtt Zámborszky Eszter, az Ágasfa Alapítvány mesemondója interaktív meséjébe vonta be a gyerekeket, amely egy különleges fácskáról szólt, amiből istálló lett és benne született meg a kis Jézus. A program után mézeskalács-díszítésbe vonták be az óvodásokat, közösen az önkormányzat néhány dolgozójával és a Miskolc Városi Diákönkormányzat (MiDÖK) egy-két tagjával.

Kép
ciposdoboz3.jpg

„A házigazdátok leszek ma, hiszen azért jöttetek ide, mert itt a Városházán dolgozó nénik és bácsik úgy gondolták, hogy szeretnének megajándékozni titeket valamivel. Az ajándékokat a cipősdobozokban találjátok. Viszont először is készültünk nektek műsorral, meghallgathattok egy mesét. Utána pedig gyönyörű mézeskalácsokat fogtok díszíteni, amelyeket haza is vihettek” – mondta köszöntőjében az óvodásoknak Matiscsák Éva, Miskolc alpolgármestere.

Kép
ciposdoboz2.jpg

- Perecesről érkeztünk az erdőszélről. Első alkalommal vagyunk itt a cipősdoboz akció keretében. Mi most először kapunk ilyen ajándékot. Az alpolgármester asszony hívott meg bennünket erre a szép városházi, karácsonyi megemlékezésre. A gyerekek még jobban örülnek neki, hogy most meglepetés lesz a csomag tartalma – nyilatkozta stábunknak a rendezvényt megelőzően Szabó Andrea Éva, a MIÓVI Vadász Úti Tagóvodájának tagintézmény-igazgatója.

Kép
ciposdoboz6.jpg

Elmondta, óvodásaik nagy része hátrányos helyzetű és egyre több halmozottan hátrányos helyzetű gyermek is jár hozzájuk. Összlétszámuk 50 óvodás, de mivel sokan betegek, körülbelül húszan tudtak eljönni. A többieknek pedig elviszik a maradék csomagot. Megosztotta, hogy a perecesiektől kisebb ajándékokat, ruhát és cipőt tartalmazó csomagot szoktak kapni, de ilyen nagy adományakcióban még nem volt részük.

Kép
ciposdoboz5.jpg

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Vöröskereszt Hősképző tábora Bábonyibércen, II. turnus
A gyerekekből is lehet hős, különösen a Vöröskereszt Hősképző táborában
MiskolcOktatásEgészségSzabadidő
A kötetlen kézműves foglalkozások mellett, elsősegélynyújtást, sebkezelést és újraélesztést is tanulhattak a Bábonyibérc-Újtelep városrészben lakó gyerekek a Magyar Vöröskereszt táborában.
Terülj, terülj… – Vacsora a fogyó nap árnyékában_OT
Nézzük együtt a napfogyatkozást Miskolctapolcán
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
Terülj, terülj… közös vacsora és különleges égi élmény vár Miskolctapolcán szerdán.
Miskolci Fényfelvonulás Miskolctapolca
Jótékonysági felvonulás és családi programok: íme az I. Miskolci Summer Day útvonala
MiskolcSzabadidő
Nemcsak a felvonulás lesz érdekes! Már a gyülekezőhelyen, a Majális Parkban is rengeteg különleges autót, motort, kamiont és egyéb járművet nézhetnek meg az érdeklődők és sok programmal is készülnek a szervezők.
A 26-os felújítása madártávlatból
Erre figyeljenek az autósok, ha Miskolcon közlekednek szerdán
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról augusztus 12-án, szerdán.