Ugrás a tartalomra

Új fények és díszek, jégpálya – nagyon szeretik az adventi belvárost a miskolciak

Létrehozva
Adventi forgataggal és változatos téli programokkal készült a város december utolsó heteiben. A karácsonyi napok kivételével december 30-áig minden nap várják az ünnepre készülőket és a kikapcsolódni vágyókat a Szent István téren.
Kép
Adventi programok péntek este a Szent István téren
Fotók: Mocsári László

A tavalyi évhez képest egyebek mellett új fényinstallációkat és fényalagutat is láthatnak az érdeklődők – akik ezt meg is dicsérték. Bárdos Marianna például azt mondta a Miskolc Televízió híradójának, hogy teljesen más díszkivilágítást talált a belvárosban, mint amilyenek tavaly voltak.

Idén korcsolya pálya is várja a miskolciakat és az ide érkezőket, amit nagy örömmel fogadtak a kilátogatók. Csák Bence azt monda, hogy nagyon jó a hangulat, nincsenek túl sokan, a jeget nagyon jól megcsinálták, jól lehet rajta korcsolyázni.

Kép
Adventi programok péntek este a Szent István téren

– Ráadásul most az idő is nagyon jó, nagy mínuszban annyira nem tudnám ajánlani, de tökéletes és nagyon olcsó – tette hozzá.

A gyerekek szabadtéri játékokkal játszhatnak, fényautóban ülhetnek vagy kisvonatra és körhintára szállhatnak fel. Répássy Olívia már nem először látogatott ki az ünnepi fénybe borult belvárosba.

Kép
Adventi programok péntek este a Szent István téren

– Korábban már eljöttünk korcsolyázni a fiatalabbik fiammal és a barátnőjével. A barátnője egyébként először korcsolyázott, nagyon tetszett neki. Nekem is nagyon tetszik a jégpálya. Most a barátnőmmel érkeztem meg a kisfiával, aki most próbálja ki a játékokat, amik szintén nagyon tetszenek neki – mondta.

A játékok és téli sportok mellett pedig a gasztronómia szerelmesei is találhatnak kedvükre valót, az elmaradhatatlan forralt bor, kürtös kalács mellett lángost is vásárolhatnak az ide érkezők.

Ez is érdekelhet

Holttestet találtak Miskolcon
MiskolcBaleset
A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú holttest ügyében, akit július 9-én, Miskolcon a Várhegy utca erdős részében találtak meg. Személyes tárgyai alapján azonosításában olvasóink segítségét is kérik.
A Moto-Rock élmény most már mindenkié – ingyenes lesz a fesztivál
MiskolcKultúraSzabadidő
A zene mindenkié. A motorozás mindenkié. Most pedig a Moto-Rock élmény is mindenkié! A szervezők és a támogatók döntése értelmében a Miskolci Moto-Rock Fesztivál és Családi Hétvége teljes programja ingyenesen látogatható.
Tündöklő – A fény művészete - augusztus 20-án Miskolc belvárosa a kortárs fényművészet színterévé válik
MiskolcKultúra
Kétnapos, különleges vizuális élménnyel várja a látogatókat Miskolc belvárosa augusztus 20-án és 21-én. A Tündöklő – A fény művészete fesztivál során a város ikonikus épületei, terei és közösségi helyszínei új arcukat mutatják meg.
Képgaléria
Dánielfy és Parno Graszt koncert a Csengey-kertben
Dánielfy Gergő: Azt a szeretetet adjuk tovább, amit a közönségtől kapunk
MiskolcSzabadidő
Vasárnap este Dánielfy Gergő töltötte meg zenével a Csengey-kertet. A koncert apropóján új korszakról, a dalok mögötti személyes történetekről és arról beszélgettünk vele, hogyan lehet a színpadon kapott szeretetet továbbadni a közönségnek.