A labdarúgó NB I 18. fordulójának nyitómeccsét pénteken 20.00-tól rendezik, Diósgyőrben: a DVTK a bajoki címvédő Ferencvárosi TC együttesét fogadja.
A találkozó előtt Bokros Szilárd nyilatkozott a Miskolc Televízió kamerája előtt, akit elsőként arról kérdeztek, hogy a múlt heti felcsúti kirándulást követően, a Puskás AFC otthonában elszenvedett 2-1-es vereség után volt-e hiányérzete.
– Nem mondanám azt, hogy ennyi volt ebben a felcsúti mérkőzésben – mondta Bokros Szilárd, majd így folytatta: – Egyáltalán nem, mert nem játszottunk alárendelt szerepet. Azt gondolom, hogy voltak periódusok, amikor több helyzetet tudtak kialakítani, azonban második félidőben volt egy kétes szituáció, ha az bemegy, akkor még akármi is lehetett volna. De a futballban ugye nincs olyan, hogy ha, meg mi lett volna, és ilyesmi, szóval igazából ebből fel kellett állnunk, és arra figyelni, hogy most jön egy még nagyobb csata, itthon.
A DVTK heti munkájáról
A bal oldali védő a heti edzésmunkáról a következőket mondta:
– Próbáltuk ezen a héten teljes mértékben a taktikai felkészítésre helyezni a hangsúlyt. Azért a Ferencváros játszott jó pár mérkőzést az idén, szóval volt mit elemezni, mind egyénileg, mind csapatszinten. Azt gondolom, hogy száz százalékosan fel vagyunk készülve, és nagyon várjuk az évzáró mérkőzést.
Az interjú során az FTC elleni célokról is szó esett.
– Mivel hazai pályán játszunk, ezért nem is lehet más a cél, mint az, hogy itthon tartsuk a három pontot. Azt szeretnénk éreztetni velük a pályán, hogy nem csak ide jönnek és elfocizgatnak, és hazaviszik a pontokat. Igenis meg kell küzdeni minden egyes pontért és mi szeretnénk itthon tartani mindet. Eddig ugye jól tudtuk kezdeni a mérkőzéseket ellenük, és most is ez a cél, de most már egy kicsit férfiasabbnak kell lennünk, vagy keményebbnek, végig koncentrálni kell, és meg kell tartani végig ezt az eredményt, hogyha esetleg vezetést szerzünk – mondta Bokros Szilárd, aki arra a felvetésre, hogy mennyire téma az ősszel, az FTC pályán lejátszott bajnoki, amely kétgólos diósgyőri vezetés után 2-2-re végződött, így folytatta: – Megmondom őszintén nem is foglalkoztunk azzal a mérkőzéssel, mert az már ugye elég régen volt. Mind a mi csapatunk, mind az ő csapatuk változott, változtak a játékosok is, szóval nem volt téma. Inkább a mostani mérkőzéseiket elemeztük ki, hogy esetleg miben fejlődtek, miben változtak, mik a gyenge pontjaik, szóval nem azzal a mérkőzéssel foglalkoztunk, azt teljes mértékben elengedtük. Teljesen más történet, más időszak, szóval csak a mostanira fókuszálunk.
Az ellenfélről
Arra a felvétésre, hogy jó erőkből áll a bajnoki címvédő, a következőképpen reagált a védő:
– Nehéz bármit is mondani, vagy bármit is kiemelni, hiszen, ha csak megnézzük, hogy hány pontot szereztek az Európa Ligában az idén, akkor láthatjuk, hogy egy olyan együttesről van szó, egy olyan társaságról, amelynek kevés gyenge pontja van, szóval nem igazán tudok kiemelni külön játékosokat vagy külön csapatrészeket. Az egész FTC úgy erős, ahogy van, de mi szeretnénk itthon megfékezni őket. Biztos, hogy nehéz nekik, amikor kettős terhelés van és hetente két mérkőzést játszanak. A mi helyzetünket most az nem segíti, hogy a héten nem volt már európai mérkőzésük, és szerintem emiatt a legjobb kezdőjükkel állnak ki, nem fognak rotálni, olyan játékosokat játszatni, akik eddig nem kaptak szerepet. Ugye nekik most volt egy rosszabb mérkőzésük, otthon, szóval biztos, hogy javítani szeretnének. Megnéztük ezt a mérkőzést, és abból is tudtunk elemezni, tudtunk kiválogatni jeleneteket, megpróbáljuk azokat alkalmazni ellenük.
Jöttek a percek
Az interjú során szóba került az is, hogy az elmúlt három bajnokin végig a pályán volt a védő, annak ellenére, hogy az évad elején nem ez volt a jellemző.
– Igazából annak örülök, hogy mostanában sok percet tudtam gyűjteni – mondta Bokros Szilárd. – A szezon elején nem így nézett ki, hiszen volt egy sérülésem, ami jó sok hetet vett igénybe, de onnantól kezdve, hogy újra egészséges voltam, azon dolgoztam, hogy újra a pályán legyek, és ahogy jöttek a mérkőzések, jöttek a percek. Szerencsére jobb periódusaink is voltak, amiben benne voltam. Szóval itt most igazából, így az év vége - hogyha a Puskás meccset levesszük, - akkor nem néz ki rosszul. Bár még volt a Barcika elleni mérkőzés, és az csalódást keltett, de akkor elégedettek lehetünk, hogyha az FTC ellen pontot szerzünk. Reméljük, hogy rengetegen kijönnek a meccsre minket buzdítani, és nem úgy fogunk nekimenni ennek az utolsó mérkőzésnek, hogy féllábbal mindenki a szüneten van, hiszen a munkának még nincs vége, majd, ha jól alakul az eredmény, akkor lehet pihenni, fellélegezni. De ott se sokat, hiszen túl sok szünetünk nem lesz, januárban, vagyis hamarosan folytatódik a bajnokság. Most azzal lennék elégedett, hogy ha pontokat szereznénk, és jó játékkal megörvendezhetnénk a szurkolókat.
Várható kezdőA DVTK várható kezdőcsapata: Sentic – Gera, Szatmári, Bárdos, Bokros – Vallejo – Babos B., Keita, Mucsányi Miron, Acolatse – Saponjic. |