Ugrás a tartalomra

Ronda pulcsi verseny, fényfelvonulás, koncertek: adventi élmények Miskolcon hétvégén

Létrehozva
Adventi programdömping Miskolcon három napon át. Koncertek, vásárok és különleges élmények egész hétvégén.
Kép
Adventi gyertyagyújtás a Szent István téren
Adventi programok Miskolc belvárosában. Fotó: Mocsári László

DECEMBER 19. PÉNTEK

Adventi programok Miskolcon

A Szent István téren pénteken 16-kor a Pom-Pom Együttes lép színpadra, 17-kor a Kelet Brass Band, 18:30-kor a Miskolci Illés Emlék Zenekar, 19:30-kor Takács Nikolas látható és hallható.

Miskolci adventi villamos programokkal

December 19-én az miskolci adventi villamos pénteki menetrend szerint, de rövidebb üzemidővel közlekedik. A meghirdetett menetrendje szerint az utolsó indulási időpontjai: Tiszai pályaudvarról: 17:45. Felső-Majláthról: 18:25. Hétvégén programokkal vár az adventi villamos.

Adventi jótékonysági vacsora a Művészetek Háza előtt

Pénteken 17 és 19 óra között adventi jótékonysági „Terülj, terülj…” vacsorát rendeznek a Művészetek Háza előtt. A közösségi esemény célja a közel 100 éves Zenepalota orgonájának felújításának támogatása. A résztvevők saját készítésű ünnepi ételekkel és italokkal érkezhetnek, miközben gyertyafény, ünnepi zene és látványos fényfestés teremti meg a karácsonyi hangulatot. Az állófogadás jellegű programon rézfúvós, kórus- és jazzkoncertek színesítik az estét. Az első 200 regisztráló számára asztalhelyet biztosítanak, a rendezvény adománygyűjtéssel is segíti a Zenepalota értékes hangszerének megmentését.

Ronda pulcsis buli a Kvaterka VH5 Bisztróban

Péntek este különleges hangulat költözik a Kvaterka VH5 Bisztróba: 18 órától hajnali 1-ig várják a vendégeket az idei „ronda pulcsis” bulira. A szervezők arra biztatnak mindenkit, hogy a lehető legszínesebb, legfeltűnőbb ünnepi pulóverben érkezzen, hiszen a merész öltözék meglepetést ér. A ronda pulcsiban érkezők ajándékokat és kedvezményeket húzhatnak a zsákból, a jó hangulatot pedig nevetés, játékos meglepetések és ünnepi buli garantálja.

Karácsonyi koncert

A Miskolci Szinfonikus Zenekar karácsonyi koncertje hallható a Miskolci Művészetek Házában péntek este 19 órától. Felcsendülnek a legszebb karácsonyi dallamok, közreműködik Kaulics-Nagy Zsófia, Soós Máté - hegedű, a Fazekas Gyermekkar, a Fazekas Kicsinyek Kórusa. Vezényel: Török Levente.

Karácsonyi KÖDMÖN Gála

Az Ady Endre Művelődési Házban péntek este 19 órakor rendezi karácsonyi gáláját a KÖDMÖN Formációs Táncegyüttes.

ZENEGÉP RockKarácsony

Péntek este igazi rockos ünnepi hangulat költözik az Ifjúsági Házba: a Zenegép Zenekar idén „hangos” RockKarácsonnyal várja a közönséget. A miskolci supergroup nemzetközi és hazai rockklasszikusokat, valamint saját dalokat hoz el, energikus női énekkel, virtuóz zenészekkel és garantált jókedvvel. A koncert 19 órakor kezdődik, kapunyitás 18:30-kor.

IV. Winter Festival

Az ország legnagyobb téli témájú rendezvénysorozata újra Miskolcon. Péntek este a Rockwell klubban várják a bulizni vágyókat. Fellépők: MISSH live, BRUNO X SPACC, BROOK, DJ ATTI és MARKUS GREG.


DECEMBER 20. SZOMBAT

Varázskarácsony a Búza téren

A miskolci Búza téri piac szombaton 10 és 13 óra között egy felejthetetlen, hangulatos közösségi térré alakul. Hagyományos karácsonyi élmények, finom illatok és izgalmas programok várnak minden korosztályra. Lesz kalandjáték gyerekeknek, sétáló zenei élmény, és karácsonyi kívánságfal is.

Adventi családi kézműves program

Szombaton adventi családi kézműves programra várnak minden kedves érdeklődőt 10 órától a Diósgyőri Népi Kézműves Alkotóházba. A részvétel ingyenes.

Kis Kukacológia

A kukacok dinasztiájának színes történelme látható szombaton 10.30-tól a Miskolci Csodamalom Bábszínházban.

Családi programok a Barlangfürdő előtt

Szombaton 14 és 18 óra között színes, ingyenes programok várják az érdeklődőket Miskolctapolcán, a Barlangfürdő előtti téren. Az esemény során Iglu Fotókuckó, rendőrségi kutyás bemutató, gyermekműsor, tehetséggondozó alapítvány fellépése, valamint látványos LED táncshow szórakoztatja a közönséget. A délutáni programok minden korosztály számára élményt kínálnak.

Görömbölyi adventi programok

Szombaton Görömböly városrészben 14:30 és 16 óra között Manóműhely adventi játszóház várja a kicsiket, eközben Eperjesi Erika, a Miskolci Nemzeti Színház színművészének ünnepi műsora hallható, majd meggyújtják a negyedik adventi gyertyát Berencsy Sándor Máté önkormányzati képviselő közreműködésével.

Adventi programok Miskolcon

A Szent István téren szombaton 15-kor a Komisz Zenekar, 16:30-kor Farkasházi Réka és a Tintanyúl, 18-kor az Elwood Boogie & Fortuna Tánc- és Divatstúdió, 19:30-kor Lakatos Vilmos Quartet és Titi lépnek színpadra.

Adventi hangulat a Rácz sori estéken

Szombaton 15 és 20 óra között adventi programmal várják az érdeklődőket a Rácz soron. A karácsonyi díszbe öltözött utca fényekkel, illatokkal és folyamatosan szóló ünnepi zenével segíti a ráhangolódást az ünnepekre. A Talián Teraszon csokis workshop és téli italok, míg a Svájci Borházban kürtőskalácssütés, sült gesztenye és forralt bor gondoskodik a hangulatról. A rendezvény ingyenesen látogatható.

Beatcats karácsonyi koncert

A Grizzly Music Pubban szombat este 8-kor The Beatles slágerek hallhatóak két csodálatos énekhanggal és remek zenekarral.


DECEMBER 21. VASÁRNAP

Termelői nap Miskolcon

A Termelői nap hangulatú közösségi program, amely találkozási pontot jelent a termelők és a fogyasztók között minden hónap harmadik vasárnapján. Lehetőséget biztosít a helyi őstermelőknek és kézműveseknek a bemutatkozásra, az ide látogatóknak pedig kulturális programokkal, kézműves foglalkozásokkal is kedveskedik.

Adventi vásár a Szeletában

Decemberben is rengeteg ünnepi programmal készülnek kicsiknek és nagyoknak a Szeleta Parkban. Vasárnap adventi alkotóműhely lesz délelőtt 11 és délután 14 között.

Adventi programok Miskolcon

A Szent István téren vasárnap 15-kor Rutkai Bori Banda lép színpadra, 16-kor meggyújtják a negyedik adventi gyertyát, 16:45-kor látható az Avas kilátó fényjátéka, 17-kor Vásáry André, 18-kor a The Bits - Beatles tribute látható és hallható.

Gyertyagyújtás Martinkertvárosban

Vasárnap Martinkertvárosban a Templom téren várják az ünneplőket: 15 órakor meggyújtják a negyedik adventi gyertyát, hallható Tóth István főesperes úr beszéde, és látható a helyi iskola és óvoda ünnepi műsora.

Adventi programok Szirmán

Szirmán az Apostol Bertalan téren vasárnap 16 órakor gyújtják meg a negyedik adventi gyertyát, a református egyház képviselőjének beszéde és a helyi iskola és óvoda ünnepi műsora, a református kórus előadása hallható és látható.

Gyertyagyújtás Miskolctapolcán

Vasárnap Miskolctapolcán is felgyullad a negyedik adventi gyertya az Ellipsum Élmény és Strandfürdő előtti terület 16 órakor.

Advent Diósgyőrben

A II. János Pál pápa téren vasárnap fellép a Boldogasszony Papucsa Nótakör, látható a Miskolci Szabadkeresztény Gyülekezet ünnepi műsora, hallható a Miskolc-Diósgyőri Római Katolikus Plébánia egyházi köszöntője, ezt követi a ZENITA – Zenével az Ifjú Tehetségekért Alapítvány műsora. Diósgyőrben 16:30-kor gyújtják meg a negyedik adventi gyertyát.

II. Miskolci Fényfelvonulás

Idén is lesz Miskolci Fényfelvonulás. Vasárnap Miskolc-Perecesen 17 órakor látható először a fénykamion. Ekkor gyújtják meg a negyedik adventi gyertyát is Perecesen.

Ez is érdekelhet

Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.
Enyedi Lili két aranyérmet nyert
MiskolcSport
Nyíregyházán rendezték az U20-as és az U18-as atléták fedettpályás országos bajnokságát.
Javítani a lyukói életlehetőségeket – közel 1 milliárdos program kezdődött Miskolcon
Miskolc
Elindult az „Együtt Lyukóért!” című projekt megvalósítása.