Ugrás a tartalomra

A szakrális zene értékeit mutatja be egy induló koncertsorozat

Létrehozva
Magnificat címmel indul ingyenes koncertsorozat szombat délelőtt a selyemréti római katolikus templomban, neves zenekarokkal, kórusokkal és meghívott szólistákkal.
Kép
A RecitaTrio. Fotó: Beregi László

Egyházzenei koncertsorozatot indít Szurasenkó Dániel blockflöte-virtuóz hagyományteremtő céllal, a selyemréti Szent István Király templomban, a Magnificat Egyházzenei Intézet szervezésében. A koncerteket többségében matiné jelleggel tartják majd meg kétheti rendszerességgel, tehát a délelőtti órákban. A belépés ingyenes, de adományokat szívesen fogadnak, amivel az előadókat lehet támogatni.

A sorozat első alkalma december 20-án, 11 órától lesz. A szervező blockflöte-művész mellett közreműködik: Dr. Bednarik Anasztázia váci orgonaművész, kántor. Szombaton Vivaldi és Bach versenyműveit hallhatja majd a közönség. Az áhítat légkörét erősíti, hogy minden zenemű között zsoltárokat olvasnak fel, hogy segítsék a karácsonyra való ráhangolódást.

Kép
szurasenko_daniel_blockflote-virtuoz.jpg
Szurasenkó Dániel blockflöte-virtuóz. Fotó: magánarchívum

- A rendezvénysorozat célja, hogy a szakrális zene értékeit bemutatva gazdagítsa, színesítse a város kulturális életét, teret adjon a művészi minőségnek és újfajta zenei elmélyülésre hívja a közönséget. A zenészek az Örökkévaló magasztalásán keresztül igényes, lelket gazdagító zenei élményt nyújtanak minden érdeklődő számára és eközben a koncertek közösséget teremtsenek – mondta el érdeklődésünkre Szurasenkó Dániel blockflöte-virtuóz.

Elmagyarázta, a koncertsorozat névadója, a Magnificat szó egy bibliai kifejezés, amelynek jelentése: Magasztalja! Amikor Szűz Mária a rokonához, Erzsébethez látogatott, aki szintén állapotos volt, akkor hangzott el a Magnificat, ami Mária hálája Istennek azért, hogy megszülheti a Messiást. Nagyon jelentős zeneművek dolgozták fel ezt a témát, többek között Johann Sebastian Bachtól és Antonio Vivalditól.

Kép
Adventi koncert a selyemréti róm. kat. templomban. Facebook
Adventi koncert a selyemréti római katolikus templomban a helyi közösség kórusával, zenészeivel. Fotó: Facebook

A milánói székhelyű Magnificat Egyházzenei Intézetet, az Olaszországban dolgozó Szurasenkó Dániel vezeti.

- Az intézet célja, hogy egyházzenei hangversenyeket és kutatásokat valósítson meg. Az intézet munkatársaival most állítunk össze egy olyan könyvet, amiben elfeledett zeneszerzők munkáit gyűjtjük össze egyházzenei vonatkozásban. Szeretnénk ezzel kapcsolatban még átfogóbb kutatást végezni és pályázni is, amelynek remek bemutató projektje lesz a most induló koncertsorozat – osztotta meg a szervező.

Hozzátette, a sorozat februárban, majd márciusban is folytatódik. A húsvéti és pünkösdi időszakban pedig az ünnephez illő zeneműveket fognak játszani.

További koncertek:
December 30-án, kedden, 18.30-tól az esti szentmise után német zeneszerzők - Bach, Handel, Krebs, Telemann - zenéjével. Meghívott vendég: Dr. Sárosi Dániel orgonaművész, a Tiszántúli Református Egyházkerület zenei igazgatója. Közreműködik: Szurasenkó Dániel.
Január 10-én, szombaton. Közreműködik: a RecitaTrio: Szurasenkó Dániellel, Vihula Mihajlo gitárművésszel és Kékesi Zsuzsannával ütőhangszereken, valamint Járdányné Matakovics Kamilla, a Miskolci Szimfonikus Zenekar csellóművésze is csatlakozik hozzájuk. 
Január 31-én, szombaton a Cardinal Mindszenty Kórus lép fel Gergely Péter Pál karvezetésével és szólisták közreműködésével.

Kép
Magnificat koncertsorozat plakát

Ez is érdekelhet

Fontos tudnivalók a fűtési idény alatti fűtésszerelési munkákról
Miskolc
2024. január 1-jétől új szabályok vonatkoznak a távfűtött épületek fűtési hőfogyasztásának mérésére és elszámolására.
A 26-os belső sávjaiban aszfaltoznak, forgalomkorlátozásokra kell számítani
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti majd az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Szelet és esőt hoz a hidegfront
Miskolc
Hétfőn a hidegfront mögött felszakadozik a felhőzet, de délután futó záporok, helyenként zivatar előfordulhat. A front mögött sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél. Délután 21 fok körül alakul a legmagasabb hőmérséklet a térségben.
rendőrautó
Villamossal ütközött egy autó a hétfő reggeli csúcsforgalomban
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról hétfő reggel.