Ugrás a tartalomra

Magyar sikerek a SKÅL Europe díjátadón

Létrehozva
Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia patinás épületében rendezték meg a SKÅL Europe éves közgyűlését. A szervezet hagyományaihoz híven idén is elismerte az adott évben kiemelkedő szakmai munkát végző tagjait, december 6-án pedig több magyar szakember teljesítménye is nemzetközi elismerésben részesült. Miskolci, budapesti, csókakői szakemberek a legjobbak között.
Kép
gs

Elismerést kapott Fekete-Angyal Enikő, a Visit Miskolc (MIDMAR Nkft.) ügyvezetője a fenntartható és örökségturizmus területén végzett munkájáért. Az indoklás szerint tevékenysége jól példázza, miként formálható egy ipari múltú város új, hiteles turisztikai arculattá a közösségi együttműködésre, kreatív gondolkodásra és fenntartható szemléletre építve. Szerepe meghatározó Miskolc desztinációs újrapozicionálásában, amely „Miskolc, a Bükk városa” néven egységes koncepcióba rendezi a város ipari örökségét, természeti környezetét, gasztronómiáját és kulturális értékeit.

Az elismeréshez hozzájárult az Ehető Erdő program is, amely a Bükk erdeinek ökológiai örökségét kapcsolja össze a helyi gasztronómiával és közösségi élményekkel. A kezdeményezés 2025-ben bekerült a világ TOP100, majd a TOP6 fenntarthatósági program közé.

Érdekesség, hogy a SKAL Europe nemzetközi szakembergárdája fakultatív programként Miskolcra is ellátogatott, ahol részt vettek egy Erdei Gasztroexpressz élményprogramon és Ehető Erdő ebéden a Végállomás Étteremben, így az idei évben hazánkban megrendezett éves rendes közgyűlést sikerült Miskolc nemzetközi pozicionálásával is összekötni.

A szintén miskolci kötődésű Juhász Annamária a fenntartható egészségturizmus területén végzett munkájáért részesült elismerésben. A Modern Healthy Lifestyle (MHL) program révén olyan megközelítést képvisel, amely a wellness-szolgáltatásokat a tudományos alapú prevencióval és a személyre szabott életmódprogramokkal kapcsolja össze, új irányt mutatva a turizmus ezen szegmensében.

Vígvári Gergely, a Paprika Revue House vezetője az örökségturizmus és a kulturális fenntarthatóság terén végzett innovatív tevékenységéért kapott díjat. Az idén megnyílt különleges étterem a magyar folklór és az 5 fogásos gasztronómiai élmény harmóniáját kínálja Budapest szívében. A hely a magyar zene, tánc, gasztronómia és kézműves hagyományok kortárs, mégis hiteles bemutatására épít, miközben gazdaságilag is fenntartható kulturális élményt hoz létre.

A Young SKÅL kategóriában Kovács Dániel vehetett át elismerést a Füstölgő Csóka projektért. A kezdeményezés Csókakőn egy korábban elhagyott területet alakított át közösségi, fenntartható vendéglátó- és találkozóhellyé, amely erős helyi identitásra, környezettudatos működésre és társadalmi felelősségvállalásra épül.

A díjátadó során Tilli Adrienne, a magyarországi tagszervezet elnöke is külön elismerésben részesült a SKÅL Europe Special Award formájában, a magyar és európai SKÅL közösségben végzett szervező, közösségépítő és nemzetközi együttműködéseket erősítő munkájáért. Vezetésével a SKÅL International Hungary – Budapest Club az elmúlt időszakban jelentős növekedést és megújulást ért el, miközben aktív szerepet vállal a SKÅL Europe stratégiai működésében is.

A SKÅL Europe idei díjai reprezentálják, hogy a turizmus jövőjét az élmények minősége, a közösségi együttműködés, az örökség felelős kezelése és a fenntartható szemlélet határozza meg. A magyar díjazottak elismerése egyértelműen jelzi, hogy ezek a szempontok Magyarországon is egyre markánsabban jelennek meg a turizmus szakmai gyakorlatában.

A SKÅL International turisztikai szervezet a szakmai döntéshozókat fogja össze
A SKÅL 1934-ben jött létre, és mára a világ egyik legnagyobb, kifejezetten turisztikai szakembereket tömörítő hálózatává vált. Tagjai a turizmus teljes értékláncát lefedik, a szállodaipartól és desztinációmenedzsmenttől kezdve az utazásszervezésen, légiközlekedésen és vendéglátáson át egészen az oktatásig és turizmusfejlesztésig.

A szervezet alapelvei közé tartozik
• a szakmai együttműködés erősítése,
• az etikus és felelős turizmus támogatása,
• a fenntartható szemlélet érvényesítése,
• valamint a nemzetközi kapcsolatok építése a turizmuson belül.

Ez is érdekelhet

Holttestet találtak Miskolcon
MiskolcBaleset
A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú holttest ügyében, akit július 9-én, Miskolcon a Várhegy utca erdős részében találtak meg. Személyes tárgyai alapján azonosításában olvasóink segítségét is kérik.
A Moto-Rock élmény most már mindenkié – ingyenes lesz a fesztivál
MiskolcKultúraSzabadidő
A zene mindenkié. A motorozás mindenkié. Most pedig a Moto-Rock élmény is mindenkié! A szervezők és a támogatók döntése értelmében a Miskolci Moto-Rock Fesztivál és Családi Hétvége teljes programja ingyenesen látogatható.
Tündöklő – A fény művészete - augusztus 20-án Miskolc belvárosa a kortárs fényművészet színterévé válik
MiskolcKultúra
Kétnapos, különleges vizuális élménnyel várja a látogatókat Miskolc belvárosa augusztus 20-án és 21-én. A Tündöklő – A fény művészete fesztivál során a város ikonikus épületei, terei és közösségi helyszínei új arcukat mutatják meg.
Képgaléria
Dánielfy és Parno Graszt koncert a Csengey-kertben
Dánielfy Gergő: Azt a szeretetet adjuk tovább, amit a közönségtől kapunk
MiskolcSzabadidő
Vasárnap este Dánielfy Gergő töltötte meg zenével a Csengey-kertet. A koncert apropóján új korszakról, a dalok mögötti személyes történetekről és arról beszélgettünk vele, hogyan lehet a színpadon kapott szeretetet továbbadni a közönségnek.