Ugrás a tartalomra

Mindenki karácsonya – ünnepi ételosztással és műsorral kedveskedett a Vöröskereszt

Létrehozva
A Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Szervezetének Baross Gábor utcai népkonyháján több mint kétszáz adag töltött káposztával és a gondozottjaik által előadott műsorral hangoltak a karácsonyra.
Kép
mindenki_karacsonya_etelosztas_20251222-ot_13.jpg
Ünnepi menüvel várták az embereket a miskolci Hajléktalan Gondozó Központ népkonyháján. Fotó: Osztie Tibor

Az ebéd déli tizenkét órakor kezdődött a Hajléktalanokat Gondozó Központban, amelyet a már hagyományos Mindenki karácsonya című ünnepi műsor követett délután kettőkor, a nappali melegedőben. A gondozottak által előadott irodalmi műsort Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere is megtekintette.

Duberné Dunaveczki Éva, a Hajléktalanokat Gondozó Központ intézményvezetője, elmondta, hogy erre a napra három programot is szerveztek. Délelőtt egy miskolci vállalkozó jóvoltából ötszáz csomag tartós élelmiszert osztottak ki az intézmény udvarán, tizenkét órától vendégelték meg a bentlakó klienseiket és a bejáró gondozottjaikat a népkonyhán, ahol az ünnepi menü töltött káposzta, bejgli és gyümölcs volt. Tizennégy órakor kezdődött az ünnepi műsor, ahol a klienseik verseket, énekeket adtak elő. Ezzel a Mindenki karácsonya című műsorral zárták ezt az évet.

Kép
mindenki_karacsonya_etelosztas_20251222-ot_01.jpg

- A Vöröskereszt tevékenysége nagyon szerteágazó, a véradástól az elsősegélynyújtáson át az adományozásig számtalan területen van jelen. A szociális segítségnyújtás pedig prioritás a Vöröskeresztnél. Ebben az intézményben igény szerint háromszáz hajléktalannak nyújtunk éjszakai szállást, emellett népkonyhai szolgáltatást biztosítunk kétszáz fő részére, amit a város rászorulói vesznek igénybe. Közeledik a karácsony, és mint mindig, igyekszünk kellőképpen megszervezni és ünnepi hangulatot varázsolni az intézményben, hogy azok a klienseink, akik itt fogják tölteni a szeretet ünnepét, részesüljenek valamennyire abból a szeretetből, amit ez az ünnep jelent – ismertette az intézményvezető.

Kép
mindenki_karacsonya_etelosztas_20251222-ot_14.jpg

Megtudtuk tőle, hogy a mai ünnepi menü töltött káposzta, bejgli és gyümölcs volt. Előzetes kalkuláció szerint mintegy kétszáz embert vártak ebédre, de úgy készültek, hogy ha többen keresnék fel az intézményt, akkor se maradjon éhen senki.

A kilencvenegy esztendős Tóth Illésné is a déli ételosztásra érkezett, megosztotta velünk, hogy már három éve jár ide karácsonykor.

Kép
mindenki_karacsonya_etelosztas_20251222-ot_05.jpg

- Nagyon sokat jelent ez a lehetőség számomra, mert kevés a nyugdíj és három kisunokám is van, akik félárvák. Itt nagyon finoman főznek, ma is töltöttkáposzta lesz, ennél jobb ebédet nem lehet kívánni. És itt mindenki nagyon kedves. Én már kilencvenegy éves vagyok és láthatóan nagyon tisztelnek, becsülnek az itt dolgozók, akiket én is nagyon szeretek – avatott be Tóth Illésné.

A Mindenki karácsonyára ebben az évben is sokan ellátogattak, a Vöröskereszt munkatársai pedig még este is folytatták a munkájukat, a hozzájuk tartozó idősotthonban, ahol ajándékozással egybekötött ünnepi vacsorát rendeztek.

Ez is érdekelhet

Új gépek segítik a közterület-fenntartási munkákat Miskolcon. Fotó: Juhász Ákos
Nagy teljesítményű, professzionális munkagépekkel bővült a Városgazda eszközparkja
Miskolc
Két prémium kategóriás fűnyírótraktort és egy kommunális seprőgépet szerzett be, a továbbiakban pedig egy daruval felszerelt önrakodó tehergépjárművet fog vásárolni az önkormányzat a Miskolci Városgazda számára, a Versenyképes Járások Program keretében nyert támogatásból.
kerékpár Miskolc. Fotó: Juhász Ákos
Újragondolják Miskolc kerékpáros közlekedésének jövőjét
MiskolcSportÉletmódEgészségSzabadidőKörnyezet
Közel egy évtized után felülvizsgálják Miskolc Kerékpárforgalmi Hálózati Tervét. Szakmai konferencián vitatták meg a fejlesztési irányokat szerdán Miskolcon.
Juno hotel
Bejutottak a miskolctapolcai Juno hotelbe, és amit ott találtak, le is videózták
MiskolcVilágBulvár
Jeroen és Bob egy elhagyatott magyarországi szállodát, a miskolctapolcai Juno-t fedezte fel, amely egykor turisták százait fogadta a vasfüggöny mögött.
József Attilát meg fogom ölni
József Attilát meg fogom ölni: a valóság és a képzelet határán
MiskolcKultúra
A „József Attilát meg fogom ölni” egy szubjektív kutakodás József Attila lírájában, Fandl Ferenc rendezésében, Rudolf Szonja, Harsányi Attila és Fandl Ferenc szuggesztív előadásában.