Ugrás a tartalomra

Több mint egymillió forintot sütöttek össze az idei Szeretet Sütigyárban

Létrehozva
Az igazán impozáns összeget a vármegyei Vöröskereszt a rászoruló, több gyermekes családokra fordítja.
Kép
miprodukt_szeretet_sutigyar_20251130-ot_08.jpg
Szépen termelt idén is a sütigyár. Fotó: Osztie Tibor

Több mint egymillió forint gyűlt össze idén a Miskolc főterén működő Szeretet Sütigyárban, ahol az önkormányzat munkatársai, a város számos intézménye és cége, köztük a szerkesztőségünk tagjai is, azt vállalták, hogy önkéntes munkában gyúrják a tésztát és sütik a sütiket, amelyen bevételéből állt össze ez a szép összeg.

A Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Szervezete által működtetett Szeretet Sütigyár évről-évre egyre népszerűbb program Miskolcon. Egyre több vállalat, intézmény és más közösség jelentkezik, hogy közösen készítsék el a süteményeket, amelyek árából idén is rászoruló, több gyermekes családok karácsonyát segítik.

Advent első vasárnapján indult be a kemence a Szeretet Sütigyárban. A Vöröskereszt immár hagyományos jótékonysági programja remek lehetőség volt az ünnepek előtt a jótékonykodásra. Az eredmény nem is maradt el, a tavalyi évhez hasonlóan idén is több mint egymillió forint gyűlt össze. Grubert Roland, a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Szervezetének igazgatója a Miskolc Televíziónak elmondta, ebből az összegből minden évben tartós élelmiszereket vásárolnak, amikből csomagok készülnek, hogy olyan rászoruló, sok gyermekes családokhoz kerüljenek, ahol ez igazi segítséget jelent az ünnepek alatt.

- Azt gondoljuk, hogy azért olyan népszerű ez a jótékonykodási programunk, mert az adventi időszakban ezzel is rá lehet hangolódni a karácsonyra. Akik eljönnek, hogy tevékenyen is részt vegyenek a munkában, azoknak ez egy közösségi, sőt, csapatépítő program is, plusz, azáltal, hogy együtt dolgoznak, még segíthetnek is másokon. Úgy látom, hogy ezért szeretik. Minden évben gondolkozunk azon, hogy egy picit változtatunk a rendezvényen, de annyira népszerű, hogy ezt nem tesszük meg jövőre sem. Ami jó, azt meg kell tartani – ismertette az igazgató. 

Kép
miprodukt_szeretet_sutigyar_20251130-ot_11.jpg

Hozzátette, az idei évben is nagyon hamar beteltek azok az időpontok, amelyekre csapatok, munkahelyi baráti társaságok jelentkezhettek. Volt olyan hétköznap is, amikor dupla műszakot kellett hirdetni a sütigyárban. Évről évre nagyon népszerű ez a fajta jótékonykodás a miskolciak körében, amellyel az idei évben is több mint egymillió forint készpénz adományt sikerült összegyűjteniük a csapatoknak.

Az igazgató elmondta, a sütigyárban tevékenykedők mézeskalács figurákat, süteményeket sütöttek és ezt kínálták a vásárba kilátogatóknak, ebből folyt be az adományösszeg. A Szeretet Sütigyár adománygyűjtő programját 2016-ban szervezték meg először, a sikere azóta is töretlen.

Grubert Roland közölte, az összegyűlt adományból mintegy ötven család számára tudnak összeállítani egy-egy csomagot, amelyeket még karácsony előtt eljuttatnak a rászorulókhoz.

Ez is érdekelhet

Villamosbaleset az Újgyőri főtéren
MiskolcBaleset
A Thököly utca és az Újgyőri főtér között villamospótló autóbuszokkal szállítják az utasokat villamosbaleset miatt.
Különleges ételekkel és előadókkal érkezik a IV. Sólet Fesztivál vasárnap
MiskolcKultúraEgyház
Sólet, flódni, klezmer, humor és találkozások – szeptember 6-án, ismét megtelik élettel a miskolci zsinagóga udvara.
Értékes ösztöndíjat kapott két szentpális diák
MiskolcOktatás
Szeptember 1-jén ismét ünnepi pillanattal kezdődött a tanév a Miskolci SZC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskolában.
Pénteken elstartol a CineFest – a fesztivál igazgatójával beszélgettünk a Kilátó című műsorunkban
MiskolcKultúra
Filmek, sztárok, koncertek, premierek, szabadtéri vetítések és rengeteg kísérőprogram. Pénteken indul a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál. Az előkészületekről, kulisszatitkokról, és a legizgalmasabb vetítésekről számolt be stúdiónkban Bíró Tibor fesztiváligazgató.