Ugrás a tartalomra

Fazekas Miklós emlékére

Létrehozva
Kilencvenkét éves korában meghalt Fazekas Miklós, Miskolc és a vármegye atlétikai életének meghatározó személyisége.
Kép
Fazekas Miklós

Az egykori középtávfutó magyar bajnok, válogatott atléta, majd edző, sportvezető és tanár sportpályafutása a katonai évek alatt indult, amikor egy versenyen megszorongatta a nyolcszoros világcsúcstartó, harmincegyszeres magyar bajnok Iharos Sándort. Ott figyelt fel rá a szakma – írta a karácsonyi ünnepek után elhunyt neves sportemberről a Magyar Atlétika Facebook oldala. Fazekas Miklós kitartó munkával tizenöt évig az élvonalban maradt: ugyancsak tizenötször vett részt felnőtt válogatott viadalon, szerepelt Európa-bajnokságon és az Európa-kupában is. Kétszer nyert magyar bajnokságot a DVTK színeiben 3000 méteres akadályfutásban: 1962-ben 8:43.2-es, 1965-ben 8:52.8-as idővel diadalmaskodott.

A karrierje mellett tizenkilenc esztendőn át dolgozott a Lenin Kohászati Művekben, közben Budapesten elvégezte a Testnevelési Főiskolát. Ezt követően a DVTK atlétikai szakosztályában edző, aztán vezetőedző volt, majd 1985 és 1992 között a klub szakmai elnökhelyettesi pozícióját töltötte be. 1979-től 1984-ig a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Atlétikai Szövetség elnöki tisztét látta el. 1994-ben megválasztották a Diósgyőri Sportklubok Szövetségének elnökévé, de volt a miskolci önkormányzat képviselő testülete sportalbizottságának tagja is. 1992-től a Fáy András Közgazdasági Szakközépiskolában testnevelést tanított – vagyis élete volt a sport. A nyolcvanadik születésnapján sportbarátai, tisztelői és családjának tagjai nagy ünnepséget rendeztek a tiszteletére, kilencvenedik születésnapja alkalmából pedig Szopkó Tibor, Miskolc alpolgármestere méltatta sikerekben gazdag életútját.

Kép
Kilencvenkét éves korában meghalt Fazekas Miklós, Miskolc és a vármegye atlétikai életének meghatározó személyisége.

Fazekas Miklósnak négy gyermeke, öt unokája és már dédunokája is született. Lánya, Verébné Fazekas Erika kijutott az 1988-as, szöuli olimpiára, ahol 10 000 méteres síkfutásban állt rajthoz. Felesége, Fazekas Miklósné Ildikó három évtizedig elnökként vezette a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport Tanácsot, újabban pedig a Vármegyei Diáksport és Szabadidő Egyesületet.

Kép
Kilencvenkét éves korában meghalt Fazekas Miklós, Miskolc és a vármegye atlétikai életének meghatározó személyisége.

Címkék

Ez is érdekelhet

Miskolc közgyűlése a pénzügyekről, a tömegközlekedésről és bizottsági változásokról is tárgyal - kövesse élőben
Miskolc
Miskolc pénzügyi helyzete, a városi közlekedés finanszírozása, a térfigyelő kamerarendszer bővítése és egyes bizottsági tisztségek átalakítása is szerepel az október 15-i közgyűlés témái között. A képviselők tíz nyilvános (ebből egy sürgősségi) és három zárt ülésen tárgyalandó előterjesztésről döntenek.
Átadták az új MOL Beszerzési irodát a Miskolci Egyetemen
MiskolcOktatás
A vállalat és a felsőoktatási intézmény több évtizede működik együtt szakemberek képzésében, most egy újabb lépést tettek ezen a téren: egy ún. beszerzési irodában mentorálják a hallgatókat a Miskolci Egyetem E/7-es Iroda épületének legfelső emeletén.
Fehér Dániel aranyérmes
MiskolcSport
Kerékpár: amatőr magyar bajnoki címet szerzett a miskolci bringás.
élelmiszergyűjtés_Miskolci_Egyetem_ml
Harc az éhezés ellen: ismét élelmiszergyűjtést szerveznek a Miskolci Egyetemen
MiskolcÉletmód
Az október 14-én, szerdán induló, háromnapos akció célja, hogy segítséget nyújtson a rászoruló miskolci családoknak.