Ugrás a tartalomra

Hózáporokat hozhatnak az év utolsó napjai

Létrehozva
Hétfőn sok napsütésre, száraz időre számíthatunk, csapadék nem várható.

A hét első napján többfelé élénk, helyenként erős lesz a nyugati, délnyugati szél. Hajnalra -8 fokig süllyed a hőmérséklet, délután 1 fok várható a térségben.

Kedden egy újabb hidegfront érkezik. A változóan felhős-napos időben elszórtan futó hózáporok kialakulhatnak, nagyobb eséllyel az északkeleti, a keleti, valamint a nyugati tájakon. Az északnyugati szelet sokfelé erős, helyenként viharos lökések kísérhetik. A legtöbb helyen ismét fagyos lesz a reggel. Kora délután 0-6 fokot mutathatnak a hőmérők.

Szilveszter napján gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, és többfelé kialakulhatnak hózáporok, valamint kisebb havazás. Napközben egyre többfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik a nyugati, délnyugati, majd az északnyugatira forduló szél. Kora reggelre -10 és -2 fok közé csökken a hőmérséklet, napközben pedig csak -3 és +4 fok közötti maximumokra van kilátás.

Újév első napjára virradóan helyenként kisebb hózáporok előfordulnak, majd napközben száraz idő várható. A többször erősen megnövekvő felhőzet mellett a legtöbb napsütés a Dunántúlon ígérkezik. A délnyugatira forduló szél élénk, helyenként erős lesz. A hajnali legalacsonyabb értékek -7, +3 fok között alakulnak, kora délután 2 és 7 fok között alakulnak a maximumok – írja előrejelzésében az Időkép.

Ez is érdekelhet

öntözés
Segítsünk együtt megóvni városunk zöldjeit!
MiskolcKörnyezet
A tartós hőség és a csapadékhiány komoly megterhelést jelent a város fái, cserjéi és egyéb növényei számára, ezért arra kéri a Városgazda a miskolciakat, hogy öntözzék lakókörnyezetük növényeit.
Egész napos programokkal vár születésnapján a Miskolci Állatkert
MiskolcSzabadidő
A Miskolci Állatkert a nemzeti ünnepen, augusztus 20-án emlékezik meg fennállásának 43. évfordulójáról, amikor izgalmas és kreatív programokkal várnak kicsiket és nagyokat.
Az operatőrlegendától a virtuális barátnőn át az elhallgattatott aktivistákig a CineFest dokumentumfilmes programjában
MiskolcKultúra
A CineFest nem csak játékfilmekben, de dokumentum- és természetfilmekben is évről-évre elhozza a világ filmgyártásának krémjét.
Kalandos szabadulások a József Attila Könyvtárban
MiskolcKultúraSzabadidő
Csorba Piroska „A kutya találta barlang” című műve alapján rendeztek be családi szabadulószobát a József Attila Könyvtárban.