Ugrás a tartalomra

Zenés, táncos batyusbállal búcsúztak az óévtől a miskolci szépkorúak

Létrehozva
A Salkaházi Sára Miskolc Program keretében a város idősei az év végén nemcsak pénzbeli támogatásban részesültek, Miskolc önkormányzata egy hatalmas közösségi élménnyel is készült számukra, jó hangulattal és sztárfellépőkkel.
Kép
Óévbúcsúztató zenés táncos est a Generali Arénában
A szépkorúakat hívta szilveszterezni a Miskolci Önkormányzat. Fotó: Mocsári László

A Salkaházi Sára Miskolc Programmal Miskolc nemcsak anyagi támogatást kíván nyújtani a szépkorú polgárainak, hanem a város megbecsülését és gondoskodását is ki szeretné fejezni. „Ez a program hálánk kifejezése – a közvetlen támogatás mellett a közösségi eseményekkel, kulturális programokkal is azt szeretnénk üzenni, hogy aki egyszer miskolci lett, fontos része is marad a város életének” – olvashatók a Salkaházi Sára Miskolc Program hivatalos oldalán Tóth-Szántai József polgármester szavai.

Kép
Óévbúcsúztató zenés táncos est a Generali Arénában

Hollósy András alpolgármester, az est egyik fővédnöke elmondta, nemcsak az egyszeri 16 ezer forintos juttatást kapják tehát kézhez a napokban a miskolci nyugdíjasok, hanem egy fergeteges szilveszteri buli is várt rájuk.

- Hatalmas érdeklődés övezte a Salkaházi Sára program keretében megrendezett óévbúcsúztató estünket. Örülünk, hogy ismét egy nagy sikerű, vidám programon vehettek részt a miskolci szépkorúak. Sok nyugdíjas klubbal és idősügyi szervezettel vettük fel a kapcsolatot, hiszen már idén újjá alapítottuk az Idősügyi Tanácsot a városházán, ahol heti-havi rendszerességgel találkozunk a miskolci szépkorúakkal. Többféle programot szervezünk számukra és ahogyan tudjuk támogatjuk is őket. Legutóbb például a miskolci Őszi Napsugár Otthon lakóit leptük meg modern, hűtő-fűtő klímákkal, amelyek ezentúl nemcsak a téli időszakban, hanem a nyári forróságban is segítséget jelentenek nekik. Fontosnak tartjuk az idősek anyagi támogatását is a lehetőségeinkhez mérten, éppen ezért emeltük a Salkaházi Sára juttatást ebben az esztendőben 16 ezer forintra - ismertette az alpolgármester.

A programban mintegy 23 ezer miskolci szépkorú kapta meg ezt a támogatást - tette hozzá.

Preview Image
Nézz még több fotót a galériánkban! Kattints a képre!

A Salkaházi program mellett lehetőség nyílt arra is, hogy megszervezzenek egy "batyus bált" a Generali Sportarénában, amelyre közel ezer nyugdíjas jelezte a részvételi szándékát, ami egy óriási szám, jól mutatja a fokozott érdeklődést, és azt is, hogy a miskolci szépkorúak igen aktívak, szeretnek részt venni a miskolci programokon.

- A szépkorúak is szeretik kivenni a részüket a különböző programokból és igénylik is a számukra megszervezett lehetőségeket, közösségi programokat. Mi ezeket igyekszünk is megadni nekik. A miskolci időskorúak mindenben számíthatnak ránk, mint ahogy eddig is, ezután is - szögezte le Hollósy András.

Kép
fotó: Mocsári László

A zenés, táncos óévbúcsúztató estet december 29-én rendezték meg a Generali Sportarénában. A nagyszabású batyusbált kifejezetten Miskolc nyugdíjasainak szervezték. A program kitűzött célja volt, hogy a pénzbeli juttatás mellett közösségi élményt is adjon azoknak, akik hosszú évtizedekig építették a várost. A fellépők névsora előre is jó hangulatot ígért: Suzy, a Kántor Band és Dj Lui’Big gondoskodtak az esti zenéről és táncról. Az esemény fővédnökei Csöbör Katalin országgyűlési képviselő és Hollósy András, Miskolc alpolgármestere voltak.

Kép
Óévbúcsúztató zenés táncos est a Generali Arénában

Ez is érdekelhet

Pünkösdvasárnap Andókútra vonatozhatunk
MiskolcSzabadidő
A pünkösdi hosszú hétvége vasárnapján különvonatot indít a LÁÉV Andókútra.
mother father/pixabay.com
A jogász válaszol: A kiskorú gyermek közös szülői felügyelete
Miskolc
Egy miskolci olvasónk azzal a kérdéssel fordult hozzánk, hogy mit jelent a közös szülői felügyelet, és mi történik akkor, ha a felek ebben nem tudnak megegyezni. Házasságából egy gyermek született, jelenleg külön élnek feleségével, és a férj válópert kíván indítani.
Megkoronázták Tokióban
MiskolcSport
A mindössze huszonkét esztendős miskolci paralimpikon nemcsak sportteljesítményével, hanem példamutató hozzáállásával is reményt sugároz: motivál és erőt közvetít mindazok számára, akik valaha valamilyen akadályba ütköztek, legyen az a sport, vagy az úgynevezett nagybetűs élet bármely más területe.
Folytatódik Miskolcon az útfelújítási program
Miskolc
Mutatjuk hétfő reggel mely helyszíneken érdemes óvatosabban közlekedni a Miskolci Városgazda munkálatai miatt.