Ugrás a tartalomra

Állj meg, és kezdd újra! – kezdődik az Aliansz Imahét

Létrehozva
Hétfőn indul az Aliansz Imahét az újév jegyében Miskolc protestáns gyülekezeteiben. Idén Isten hűségére fókuszálnak az imádságos hét során.
Kép
A tavalyi Aliansz Imahéten a Miskolc-Belvárosi Református Egyházközség dicsőítő csapata Meleg Attila lelkipásztor vezetésével. Fotó: Detzky Anna

Az Aliansz pásztorkör idén is megszervezi Miskolcon az Aliansz Imahetet az országos sorozathoz kapcsolódóan, a hagyományokhoz híven január elején, ezúttal január 5. hétfő és 10. szombat között, az evangéliumi kereszténység ökumenikus szellemében. Mottó: „Állj meg, és kezdd újra!”

Minden nap 18 órára várják a feltöltődni vágyókat a hét során a város különböző protestáns gyülekezeteibe: metodista, pünkösdi, református, baptista, testvérgyülekezet, ahol a 78. zsoltár jegyében Isten népe iránt tanúsított hűségéről hallhatnak tanításokat az érdeklődők, különböző felekezetek lelkipásztoraitól. Az előadásokat várhatóan zenés dicsőítés és közös imádság kíséri majd. 

Az első alkalmat a Metodista Imaházban (Apáczai Csere János utca 6.) rendezik meg január 5-én, 18 órától. Igét hirdet: Meleg Attila, a Miskolc-Belvárosi Református Egyházközség lelkipásztora. Téma: Ne titkoljuk, amit Isten kinyilvánított! Ne felejtsük el továbbadni és ne lázadjunk! 

Az Aliansz Evangéliumi Szövetség világszintű mozgalomként indult, és száz évvel ezelőtt már Magyarországon is rendeztek Aliansz Imaheteket. Miskolcon a negyvenes évek végén tartották meg öt keresztény gyülekezet összefogásával az első ilyen sorozatot – olvasható az Aliansz Miskolc közösségi oldalon. 

További alkalmak:

Kép
Aliansz Imahét 2026 plakát. Fotó: Facebook
Forrás: Aliansz Miskolc Facebook

Címkék

Ez is érdekelhet

Átadták az új MOL Beszerzési irodát a Miskolci Egyetemen
MiskolcOktatás
A vállalat és a felsőoktatási intézmény több évtizede működik együtt szakemberek képzésében, most egy újabb lépést tettek ezen a téren: egy ún. beszerzési irodában mentorálják a hallgatókat a Miskolci Egyetem E/7-es Iroda épületének legfelső emeletén.
Fehér Dániel aranyérmes
MiskolcSport
Kerékpár: amatőr magyar bajnoki címet szerzett a miskolci bringás.
élelmiszergyűjtés_Miskolci_Egyetem_ml
Harc az éhezés ellen: ismét élelmiszergyűjtést szerveznek a Miskolci Egyetemen
MiskolcÉletmód
Az október 14-én, szerdán induló, háromnapos akció célja, hogy segítséget nyújtson a rászoruló miskolci családoknak.
Pénzügyekről, a tömegközlekedésről és bizottsági változásokról is tárgyal a miskolci közgyűlés
MiskolcGazdaság
Miskolc pénzügyi helyzete, a városi közlekedés finanszírozása, a térfigyelő kamerarendszer bővítése és egyes bizottsági tisztségek átalakítása is szerepel az október 15-i közgyűlés témái között. A képviselők tíz nyilvános (ebből egy sürgősségi) és három zárt ülésen tárgyalandó előterjesztésről döntenek.