Ugrás a tartalomra

Bejelentették a fiatal csatár szerződtetését

Létrehozva
A DVTK immár hivatalosan is elmondhatja: a Paksi FC-től vett kölcsön játékost. Az edzőtáborban jelentette be a csatár megszerzését a DVTK.
A DVTK NB I-es labdarúgócsapata bejelentette, hogy fél évre kölcsönvette a Paksi FC együttesétől Pető Milánt. Történt mindez Spanyolországban, ahol vasárnaptól edzőtáborozik a diósgyőri gárda. Ugyanis a 20 éves labdarúgó már együtt kelt útra a piros-fehérekkel.
A 2005. január 25-én született fiatal az U21-es magyar utánpótlás válogatott tagja. A középpályás nyáron lett a tolnai csapat labdarúgója, az ősszel 14 bajnoki meccsen lépett pályára, és 301 percet játszott. Élvonalbeli bemutatkozásán, 2025. augusztus 3-án, csereként pályára lépve, 9 perc után gólt szerzett a Kisvárda MG – Paksi FC (1-5) találkozón, az utolsó találatot jegyezve. A Paksi FC-nél kétszer jutott szóhoz kezdőként, az első ilyen alkalommal szerezte az őszi második gólját, ami a Ferencvárosi TC – Paksi FC (2-2) bajnoki első találata volt.
Kép
Pető Milán
Pető Milán hivatalosan is a DVTK játékosa lett. Fotó: DVTK

 

Címkék

Ez is érdekelhet

A hosszabbításban csúsztak el
MiskolcSportVilág
Jégkorong: lejátszotta második erdélyi mérkőzését a Macik együttese.
Kutatók Éjszakája a Lévayban. Fotó: Bónusné Nánási Regina
Élményekkel teli programok várták a látogatókat a Kutatók Éjszakáján a Lévayban
MiskolcOktatásKultúraTudomány
A Kutatók Éjszakáján délutántól estig változatos, tudományos és játékos programokkal várták a Lévayban az érdeklődőket, kicsiket és nagyokat egyaránt.
Visszatér Ludmilla Miskolcra – újra az Avasi kilátóban varázsolhatja el közönségét
MiskolcSzabadidő
Több év kihagyás után ismét közös bulira készül Ludmilla és az Elektróger. A miskolci underground meghatározó partisorozata október 17-én az Avasi kilátóban várja a közönséget, a szervezők pedig egyfajta időutazásként is tekintenek az estére.
Praktikus tanácsok a hosszú életért az Egészségnapon
MiskolcEgészség
A vérnyomásról, a cukorbetegségről, a dohányzásról, az alvás minőségéről és a fogyásról is szó esett Dr. Sas Attila neurológus főorvos „Egészségesebb élet, hosszabb évek” című előadásán, péntek délután a II. Miskolci Egészségnapon.