Ugrás a tartalomra

Megszentelték a jubiláló Búza téri Vásárcsarnokot

Létrehozva
A műemléki védettségű vásárcsarnok idén ünnepli fennállásának 100. évfordulóját, amit vízkereszti házszentelési szertartással pecsételtek meg.
Kép
buzateri_piac_viz_szenteles_260106ml-15.jpg
Kedden délután megszentelték a Búza téri vásárcsarnokot. Fotók: Mocsári László

Már a tavalyi évben előcentenáriumi programsorozattal készültek a Búza téri Piac Vásárcsarnokának évfordulójára. Ezek között volt a tavaszi Ébred a piac, a szeptemberi Nyitott Piacok Napja, valamint a decemberi Varázskarácsonyi adománygyűjtés. Idén pedig egy különleges egyházi eseménnyel, vízkereszti csarnokszenteléssel indították el a helyszín ünnepi évét január 6-án. Ebben a közelben található Búza téri görögkatolikus székesegyház papjai voltak a Miskolci Piac Zrt. segítségére. Az eseményen megjelent Csöbör Katalin országgyűlési képviselő is.

Preview Image
Végighaladtak a piac több pontján. Mocsári László képgalériája

- A miskolci Búza téri Piac Vásárcsarnoka töretlenül szolgálva Miskolc városa és agglomerációjának vásárlóközönségét, idén ünnepli fennállásának századik jubileumát. Vállalatunk számára lényeges a keresztény értékek közösségformáló ereje. A tavaly megálmodott rendezvénysorozatunkhoz igazodva, centenáriumi évünkben is igyekszünk színes programokkal várni a piacra betérőket – nyilatkozta szerkesztőségünknek Éliás Csaba, a miskolci Búza téri Piac csarnokvezetője.

Elmondta, a különleges év első programjának a vízkereszti csarnokszentelést szánták. A szertartást Jeviczki Ferenc, a Miskolc-Belvárosi Görögkatolikus Parókia parókusa vezette, Molnár Ádám segédlelkész közreműködésével. A görögkatolikus atyák megáldották a Búza téri Piac Vásárcsarnokának főbb részeit, valamint a zöldséges, a virágos és őstermelői piacot, illetve a lángosost is.

Kép
buzateri_piac_viz_szenteles_260106ml-8.jpg
Jeviczki Ferenc, a Búza téri görögkatolikus székesegyház parókusa imádkozott mindazokért, akik megfordulnak a piacon

Éliás Csaba a házszentelést megnyitó köszöntőjében úgy fogalmazott: „A piac a kulturális elemekkel gazdagított programjaival arra törekszik, hogy a helyi termékek bemutatásán túl, lehetőséget adjon a látogatóknak arra, hogy részesei legyenek a Búza téri Piac élő, sokszínű közösségi életének. Mindez hozzájárul ahhoz, hogy a vásárlás ne csupán kényelmes és biztonságos legyen, hanem élményt is nyújtson.”

A jelenlévők számára elmagyarázta, a január 6-án tartott vízkereszt évezredes hagyománya Jézus Jordán folyóban történt megkeresztelkedésére vezethető vissza, amely megalapozta a katolikus egyház vízszentelési liturgiáját. Az ünnephez kapcsolódó szertartások során a vizek megáldása mellett az otthonok és középületek megtisztítását szolgáló házszentelés is jellemző. Ennek keretében a pap szentelt vízzel kér krisztusi oltalmat a közösségi terekre, valamint a családok lakóhelyeire.

Kép
A Búza téri Vásárcsarnok megszentelése
Érdeklődők és a Miskolci Piac Zrt. partnerei is megjelentek az eseményen

Címkék

Ez is érdekelhet

Átadták az új MOL Beszerzési irodát a Miskolci Egyetemen
MiskolcOktatás
A vállalat és a felsőoktatási intézmény több évtizede működik együtt szakemberek képzésében, most egy újabb lépést tettek ezen a téren: egy ún. beszerzési irodában mentorálják a hallgatókat a Miskolci Egyetem E/7-es Iroda épületének legfelső emeletén.
Fehér Dániel aranyérmes
MiskolcSport
Kerékpár: amatőr magyar bajnoki címet szerzett a miskolci bringás.
élelmiszergyűjtés_Miskolci_Egyetem_ml
Harc az éhezés ellen: ismét élelmiszergyűjtést szerveznek a Miskolci Egyetemen
MiskolcÉletmód
Az október 14-én, szerdán induló, háromnapos akció célja, hogy segítséget nyújtson a rászoruló miskolci családoknak.
Pénzügyekről, a tömegközlekedésről és bizottsági változásokról is tárgyal a miskolci közgyűlés
MiskolcGazdaság
Miskolc pénzügyi helyzete, a városi közlekedés finanszírozása, a térfigyelő kamerarendszer bővítése és egyes bizottsági tisztségek átalakítása is szerepel az október 15-i közgyűlés témái között. A képviselők tíz nyilvános (ebből egy sürgősségi) és három zárt ülésen tárgyalandó előterjesztésről döntenek.