Ugrás a tartalomra

Teljes kapacitással dolgozik a Városgazda a hó eltakarításán

Létrehozva
Kedd reggelre hómentessé tették a fő útvonalakat, így már délelőtt elkezdődhetett a mellékutcák takarítása, amit szintén a Miskolci Városgazda munkatársai végeznek.
Kép
Havas reggel
A kézi munkaerőn kívül gépeket is bevetettek. Fotók: Mocsári László

A hajnali órák óta a Városgazda szinte teljes állománya a síkosságmentesítésbe és a hómunkákba vonódott be és a nagy erőkkel folyó munkálatok azóta is tartanak. 

- Reggel 5 órakor állt el a havazás, így akkor tudták véglegesen is letisztítani a kollégák a területeket. A nagy forgalmú, fő közlekedési útvonalak az elsődlegesek számunkra, ezek közül is a közösségi közlekedéssel érintettek a priorizáltak, azaz az autóbuszútvonalak. A villamospálya takarítása az MVK Zrt. hatáskörébe tartozik, viszont a busz- és villamosmegállókat szintén a Miskolci Városgazda teszi rendbe – nyilatkozta szerkesztőségünknek Csordás László, a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. ügyvezetője. - Reggelre a buszmegállók hetven százalékát tisztították meg munkatársaink és a délelőtt folyamán végeztek a villamosmegállókkal és az odavezető útvonalakkal is – tájékoztatott. 

Kép
Havas reggel
A megállókat is megtisztítják

Kiemelte, a hótakarítási munkálatok során elsődlegesen a rendőrségtől, a mentőktől, a katasztrófavédelemtől érkező jelzések, valamint a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. diszpécserszolgálatától befutó információk kapnak fokozott figyelmet. 

Meredek mellékutcákkal kezdték

- A főútvonalak megtisztítása után, amely január 6., kedd délelőtt lassan befejeződött, elkezdtük a gyűjtő mellékutak, majd a meredek és forgalmas mellékutcák, valamint a felszíni díjköteles várakozási területek letisztítását is. A mellékutcákat, kisutcákat az Avason, illetve a magasabban fekvő városrészeken kezdjük el takarítani. A meredek domborzati viszonyok miatt azok az elsődlegesek. Ezt követően megyünk be a sík kisutcákba – tájékoztatott a Miskolci Városgazda ügyvezetője. 

Beszámolt róla: a közterületek és a felszíni díjköteles várakozási területek kézi síkosságmentesítését szintén a Miskolci Városgazda Kft. végzi a saját állományú munkavállalói mellett a közmunkaprogramok keretében foglalkoztatott munkavállalóival és a társaság tulajdonában álló kisgépekkel. A munkák sorrendjének kijelölésekor elsőbbséget kapnak a villamos- és buszmegállók, a lépcsők, a gyalogátkelőhelyek, nagyobb forgalmú gyalogos járdák.

Több mint háromszázan

Megtudtuk, az önkormányzat tulajdonában és kezelésében lévő közutak gépi hóeltakarítási és síkosságmentesítési feladatait a hóügyelet vezetőjének irányításával működő diszpécserszolgálat koordinálja. 

Kép
Havas reggel
A Városgazda 324 munkatársa kapcsolódott be január 6-án a hómunkába

- A hómunkában és síktalanításban lényegében a Városgazda teljes állománya bekapcsolódik nappal és éjszaka is. Ez 324 dolgozót jelent, akik kézi munkával vettek részt január 6-án, kedden a munkálatokban. Emellett tizenkét kisteherautó, három TYM kistraktor, három Bobcat, egy Hako, valamint hat útszóró gép segítette a munkavégzést – sorolta Csordás László. 

Hóval és homokkal szórnak

Elmondta, a környezetvédelmi előírásoknak megfelelő szóróanyagokat használnak fel. A város más részein, munkaterületeken az út- és időjárási viszonyoknak megfelelően pedig útszóró só és homok keverékét. Elmagyarázta, a só mínusz 6 Celsius fok fölött olvaszt, amit az útfelületeken használnak, de a hóval kevert homokot érdesítésre alkalmazzák a járdákon. Mínusz 6 Celsius fok alatt folyékony kálcium-kloridot öntenek le a só helyett, ami mínusz 11 Celsius fokig hatékony.

- A szóróanyagtárolókat és - depókat a városban folyamatosan visszatöltik kollégáink. November végéig összesen 215 helyszínre szállítottak ki síkosságmentesítéshez használt anyagokkal feltöltött tárolóedényeket, amelyeket elsősorban jól megközelíthető és forgalmas csomópontokban helyeztek el. Különböző helyszíneken deponálásokat alakítottunk ki, amelyek elősegítik a lakosság, valamint munkatársaink kézi síkosságmentesítési munkáját – tudatta az ügyvezető. 

Kép
Havas reggel
A villamospályák megtisztításáért az MVK Zrt. felel

Említette, a helyszínek között megtalálható például: Búzatéri nagyparkoló, Tapolcai nagyparkoló, Szentpéteri kapui és Pozsonyi úti nagyparkoló, Lillafüredi nagyparkoló, Komlóstetői óvoda előtti parkoló, valamint külterületi dűlők.

Hozzátette, este újabb 10 centiméter havat várnak. Emiatt szintén teljes létszámmal fognak dolgozni alászórással, hogy holnap reggel se legyenek fennakadások a közlekedésben. 

A hóügyelet diszpécserszolgálata fogadja a lakossági bejelentéseket:
Gépi síkosságmentesítés (az úttestre vonatkozóan)
+36 (70) 685 2000, hougyelet@varosgazda.hu 
Kézi síkosságmentesítés (a villamos- és buszmegállók, a lépcsők, a gyalogátkelőhelyek, nagyobb forgalmú gyalogos járdák, felszíni díjköteles várakozási területek)
- hétfőtől-csütörtökig 7:30-15:30-ig; pénteken 7:30-13:00-ig +36 (46) 46 412 611; varosgazda@varosgazda.hu 
- munkaidő után, munkaszüneti napokon a bejelentéseket +36 (70) 685 2000; hougyelet@varosgazda.hu

Ez is érdekelhet

Folytatódik a TÉR program: Miskolcon két bérlakásra pályázhatnak fogyatékossággal élő emberek és hozzátartozóik
MiskolcBelföldÉletmód
Országszerte húsz társasházi lakás, illetve lakóház kedvezményes bérleti jogára pályázhatnak fogyatékossággal élő emberek és közvetlen hozzátartozóik.
Drámaiság és hősiesség – sokszínű koncertet dirigál újra Lorenzo Castriota
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Április 13-án újra Miskolcra érkezik Lorenzo Castriota Skanderbeg. A Miskolci Szimfonikus Zenekar visszatérő vendégkarmestere emlékezetes miskolci és környékbeli operagálák, valamint bérletes estek dirigense.
Egy állomás az olimpia felé vezető úton
MiskolcSport
Tizennégy tagú magyar válogatott vesz részt a Grúziában jövő csütörtökön kezdődő és április 19-én záruló cselgáncs Európa-bajnokságon.
Járatseriffek helyett kalauzokat – vallja dr. Mokrai Mihály országgyűlési képviselőjelölt
MiskolcVélemény
Szerkesztőségünk beszélgetésre hívta a miskolci országgyűlési képviselőjelölteket, akiknek sztenderd kérdéseket tettünk fel a városunkkal és a terveikkel kapcsolatban, hogy megtudjuk, milyen elképzeléseket képviselnének megválasztásuk esetén a magyar parlamentben.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.