Ugrás a tartalomra

Leopard tankokat küldenek Miskolcra

Létrehozva
A bajba jutott járművek mentésében vehetnek részt.
Kép
leopard_tank_miskolc_260107_magyar_nemzet.jpg
Forrás: Honvédelem.hu

Több harcjárművet is bevet a honvédség az extrém időjárás miatt – hívta fel a figyelmet Szalay-Bobrovniczky Kristóf. A honvédelmi miniszter elmondta a Magyar Nemzet cikke szerint, hogy a honvédség Miskolcra két Leopard harckocsit küld.

Hozzátette: a Magyar Honvédség parancsnokságai és alakulatai utasítást kaptak arra, hogy feladataik végrehajtása közben haladéktalanul nyújtsanak segítséget, ha bajba jutott járműveket vagy embereket észlelnek.

– Magyarországon a hóhelyzet olyan mértéket öltött, hogy a Belügyminisztérium irányítása alatt és a Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal együttműködve szükség lehet a honvédség bevetésére is. Ennek érdekében a Leopardjaink elindulnak most Miskolc környékére, hiszen az éjszaka folyamán oda várjuk a legnagyobb havat – jelentette be közösségi oldalára feltöltött videójában Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján a következő napokban extrém időjárási körülmények várhatók. A helyzet súlyosságát jól szemlélteti, hogy Orbán Viktor miniszterelnök úgy döntött, Pintér Sándor belügyminiszter vezetésével operatív törzset állít fel a rendkívüli időjárás és a hóhelyzet elleni védekezés koordinálására, amelynek a honvédség is a tagja.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.